A hibriddé lett Suzuki Swift Sport gyengébb, mint korábban – vajon ez öngyilkosság a Suzuki részéről?
Szögletesebbre rajzolt hűtőmaszkjáról, szénszálhatású elemeiről (küszöbök, alsó légterelők) és dupla hátsó kipufogójáról könnyen felismerhető a kizárólag ötajtósként árult Sport, a hibridség a külsőn nem érhető tetten. A lecserélt lökhárítókkal a karosszéria öt centivel hosszabb a normál Swiftétől, a nyomtávok keskenyebbek: elöl 1510, hátul 1515 mm a terpesztés. Minden más, így a tengelytáv (2450 mm) is változatlan; alufelniből csak 17 colos van, amikre 195/45-ös gumikat szerelnek.
A sportos karakter nem megy a hétköznapi használhatóság rovására, a helykínálat és a csomagtér a többi Swiftével egyenértékű. Átlagos testalkattal jól belőhető a vezetői pozíció, az első ülések remekül tartanak, ám hibájuk, hogy az 500 mm hosszú ülőlapjuk túlzottan meredek, így hamar elzsibbad a láb a rossz vérkeringéstől. A dekorációknál és a varrásoknál piros színt használtak, a zongoralakkos műanyagok azonban nem illenek a képbe.
A Swift Sport hibridként 1020 kilót nyom, azaz nehezebb lett, mint korábban volt. A Vitarából és az SX4 S-Crossból ismerős 1,4-es turbómotort megtartották, a közvetlen befecskendezéses, startstopos benzines viszont az előző Sporthoz képest 10 LE mínuszban van, itt 130 LE-t (5500/perc) és 235 Nm-t (2000–3000/perc) tud. A hatfokozatú kézi váltó meglepetésünkre akadozott, ez szokatlan a márkától.
Az alapjárat hidegen is egyenletes, a gázreakció 2000-től élénk, a 6000/percnél bekövetkező hirtelen leszabályozás drasztikus. Hanghatások nincsenek, indításkor és menetközben sincs vérpezsdítő gépzaj, a kipufogók sem durrognak. A hibrid papíron rosszabb százas sprinter lett (8,1 helyett 9,1 s), ám ebből az úrvezetők jóformán semmit nem vesznek észre. Innentől pedig csak előnyök mutatkoznak, a villanyos segítséggel nincsenek megtorpanások váltáskor, egyenletes a gyorsítás és megállásnál észrevétlenül dolgozik a startstop. Hatodikban 90-nél 2000-et, 130 km/h-nál 3000-et forog a főtengely.
Előző tesztünkben a Swift Sport azzal tett boldoggá, hogy teljesítménye kiautózható volt – most pedig ugyanezt megadta a hibrid is. A sima Swifthez képest a kezelhetőség kiváló, a futómű elöl ugyanúgy McPherson, hátul csatolt lengőkaros, de ahol lehet, könnyítettek az alkatrészeken, illetve megerősítették az összes bekötési pontot. Keményebbek a rugók, hátul merevebbek a lengőkarok, a lengéscsillapítók egyedi Monroe gyártmányok.
A 2,8 fordulatos kormány nem különösebben közvetlen, ellenben kárpótol a lézerpontos irányítás és a kerekek felőli visszajelzés. Az ívmenet nagy tempóval is stabil, a far könnyen belengethető és ez a móka soha nem megy a biztonság rovására – a Sport Hybrid igazi kanyarvadász és határhelyzetben jóindulatúan alulkormányzott. A fékek rendben vannak, a hatásfokkal és az erő adagolhatóságával is elégedettek voltunk.
A japán kultúrában a szamurájoknál a szeppuku rituális öngyilkosság. Féltünk, hogy a Suzuki is ilyesmit követett el azzal, hogy visszavett a Swift Sport teljesítményéből, de a próba igazolta, erről szó sincs. A gazdag felszereltséggel, a kiváló menettulajdonságokkal és a teszt során mért 5,1 l/100 km-es vegyes fogyasztással a Hybrid igazolta létjogosultságát az apró sportos minik között.
PA
Megjelent: Az Autó 2020/12.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, így előfordulhat, hogy a benne szereplő egyes információk elavultak. Kérjük, hogy az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Szívesen olvasnál tartalmakat offline is? Fizess elő az AzAutó magazinjára. Az előfizetés díja 9 960 Ft / év.
Az autógyártók számára ma a kiberbiztonság a legnagyobb külső fenyegetés, megelőzi az energiaválságot és az inflációt is. A Rockwell Automation jelentése szerint az autóipari vezetők 35%-a tartja ma ezt a legfontosabb kihívásnak.
Mire jó az ékszíj spray? Kipróbáltunk egy hazai gyártásút.
A Yaris Cross csak szolidan frissült, műszakilag sem történtek mélyreható változások, de ez érthető, nem volt rájuk szükség. A legdrágább, azaz a csordulásig extrázott összkerekes hibrid járt nálunk.
