A BMW XM 5,11 m hosszú, bő 2,7 tonna, 653 LE repíti és alapáron – ammennyiért soha, senki nem vesz autót – 71,64 millió forintba kerül. Az XM valóban más dimenzió.

Az XM megosztó jelenség és ez bevallottan szándékos a BMW részéről. Az M Motorsport második saját fejlesztésű autójáról van szó – a legendás M1 után –, ami már önmagában különlegessé teszi, továbbá ebben található az első M High-Performance tölthető hibrid hajtáslánc, ami alapból 653, a limitált kiadású Label Red esetén pedig 748 LE-s.
Karosszéria, utastér
Európai léptékkel a BMW XM hatalmas (5110x2005x1755), amire ráerősítenek a tesztautón látható 23 colos alufelnik, az alap 21-es kerék itt zsúrkocsi alá valónak tűnik. A frontrész a hatalmas, este fehér kontúrvilágítással (Iconic Glow) még hangsúlyosabbá tehető vesékkel és a szinte hunyorító, pengeéles menetfényekkel mágnesként vonzza a tekinteteket, a „rendes” világítás egy szinttel lejjebb van, mint a Rolls-Royce-oknál, vagy az új 7-esnél.
Az aranyszínű kontúrból előre, hátra és oldalra az ablakok köré egyaránt jutott – utóbbival állítólag az M1 formáját szerették volna megidézni –; a hatszögletű kipufogóvégek oldalanként egymás fölé, s nem pedig mellé kerültek. A hátsó üveg felső sarkaiba lézerrel gravírozott BMW logók szintén M1 örökségek, térhatásúak a hátsó lámpák, a küszöböket, a kerékíveket, a lökhárítók alját fényes fekete festés emeli ki.
A helyet nagykanállal mérő belső azonnal felismerhetően BMW, a már szokásos digitális pulttal, a piros M gombokkal ékesített sportkormánnyal, a marasztalóan kényelmes ülésekkel, de akad néhány specifikus részlet. Ilyen a pultra és az ajtókra tett antikolt Vintage bőrkárpit, amely színben remekül passzolt a tesztautó lagúnakék garnitúrájához. A háromdimenziós, szórt fénnyel megvilágított tetőkárpit sem hétköznapi, amely beszálláskor este az M trikolór fényeiben fürdik, majd beáll a tetszés szerint választott színre.
Végezetül a hátsó ülés Lounge kialakítása említhető, amit az iX-ben láttunk először: a széleknél a C oszlopokra is felfut a kárpit, s így nem törik meg a támla vonala, ami egyrészt esztétikus, másrészt kényelmes. Mivel nincs légrugózás, az XM karosszériája nem süllyeszthető le a kényelmes be- és kiszálláshoz, illetve a rakodáshoz, továbbá nem lehet üveg (sem karbon) tetőt rendelni és nincs álpadló a csomagtartóban – a meglévő 527–1820 l esetén ez utóbbi nem tragédia.
Motor, erőátvitel
A két turbóval hergelt 4,4 l-es V8-as itt 489 LE-s (650 Nm), ezt a villanymotor további 197-tel (280 Nm) fejeli meg, a rendszer hivatalosan 653 LE-t és 800 Nm-t tud. A váltó kézzel is csattogtatható nyolcas automata, az akkumulátor nettó 25,7 kWh-s; az elméleti elektromos hatótáv 82-88 km, ebből nálunk 70-72 jött össze, a 100 km-ig fennmaradó távokra pedig átlagosan 6 liter körül tankoltunk.
Az Alpok túrán (Az Autó 2023/10.) a sebességhatárok betartásával, egyenletes tempóban hazafelé hajtva 11,0 l alá is bementünk, de ne legyünk álszentek, az XM-nek annyi köze van a spóroláshoz, mint elefántnak a finommechanikához. Maradjunk annyiban, hogy a 69 l-es tank tartalmával nem jutunk messzire. Az jó hír, hogy a lemerült akkut a motor menet közben képes tölteni, az már kevésbé, hogy a fedélzeti töltő csak 7,4 kW-os, amivel a gyár szerint is 4,5 óra egy teljes telítési ciklus.
BMW: vezetés, menettulajdonságok
Az M Motorsport minden autóbolond és rajongó számára ugyanazt jelenti: a BMW márka krémjét. Ugyanakkor van itt egy szám, ami aggasztó: 2710 kg. Ez az XM saját tömege, vezető nélkül. Márpedig Colin Chapman, a Lotus atyja megtanította a világnak, hogy a gyors sportkocsik könnyűek, és az XM gyors, sőt nagyon gyors, hiszen állásból 4,3 s alatt robajlik fel százra, 250-es végsebessége pedig pluszpénzért 270 km/h-ra emelhető. Akkor most, hogy van ez? Hát úgy, hogy a BMW megmutatta, tud autót építeni.
Az elöl kettős-keresztlengőkaros, hátul oldalanként ötkaros, csupa alumínium, de lég- helyett acélrugós felfüggesztéssel az XM stabil lábakon áll, a repertoárban hátsókerék-kormányzás, M xDrive összkerékhajtás, adaptív csillapítás és M Sport differenciálmű szerepel. Azt túlzás lenne állítani, hogy ekkora testtel és tömeggel pengeéles kanyarvadász lenne, de amíg a fizikai korlátok engedik, nem vall szégyent, a kiképzést a fékek is bírják, az Alpokban rendre ott lihegett a hozzá képest filigrán M2-es és az M3/M4 duó nyomában.
A menetprogramok összetevőit (kormányrásegítés, váltó, gázreakció, fékpedál érzet, csillapítás, menetstabilizáló, kipufogó hangja) több lépcsőben változtathatjuk, vagy egyénileg is kombinálhatjuk, a végeredményt pedig a két kormánygombra programozhatjuk, így a kedvenc beállítások gyorsan hozzáférhetők.
Városban kellemes egy ekkora testtel csendben, villannyal suhanni, már csak azért is, mert az 50-es, 70-es tempó fél sóhajnak is kevés ezzel a hajtáslánccal, sebességérzet gyakorlatilag nincs, ajánlott észnél lenni. Autópályán annyival jobb a helyzet, hogy több a mozgástér, előzéseknél meg lehet rotyogtatni a V8-ast, ugyanakkor nincs számottevően több információnk a külvilágról. A szinte végtelen erőtartalék tudatában, kényelmesen utazni mindenhol jó az XM-ben, elöl magasan ülve (pláne a volán mögött), vagy hátul terpeszkedve.
A BMW felszereltsége
A BMW-re (de írhatnánk úgy is, hogy a prémiummárkákra) nem jellemző módon a felszereltség rengeteg extrát tartalmaz alapáron, ettől függetlenül cirka 5 millió forintot még el lehet költeni a malomkerék méretű felnikre, a prémium Bowers & Wilkins hifire, kiegészítő vezetősegédekre.
Összegzés
Az M Motorsport többek között az XM-mel is ünnepli fennállása 50. évfordulóját, ez a részleg második saját autója, így érthető, hogy valóban nagy durranást szerettek volna. Sikerült.
BMW XM műszaki adatai
V8-as, közvetlen befecskendezéses, változó vezérlésű ikerturbós benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Két felülfekvő vezérműtengely (DOHC), hengerenként négy szelep. Hengerűrtartalom: 4395 cm3. Furat x löket: 88,3×89,0 mm. Teljesítmény: 489 LE/360 kW (5400–7200/min). Nyomaték: 650 Nm (1600–5000/min). Villanymotor teljesítménye: 197 LE/145 kW (7000/min). Villanymotor nyomatéka: 280 Nm (100-5500/min). Rendszer teljesítménye, nyomatéka: 653 LE/480 kW, 800 Nm. Akkumulátor szerkezete, feszültsége: lítium-ion, 317 V. Bruttó/nettó energiatároló képessége: 29,5/25,7 kWh. Nyolcfokozatú automata váltó, összkerékhajtás. Elöl kettős keresztlengőkaros, hátul oldalanként ötkaros felfüggesztés, adaptív csillapítás, elöl-hátul hűtött tárcsafékek, összkerék-kormányzás, ESP. Csomagtér: 527–1820 l. Üzemanyagtartály: 69 l. Hosszúság x szélesség x magasság: 5110x2005x1755 mm. Hasmagasság: 220 mm. Tengelytáv: 3105 mm. Gumiméret: elöl 275/35 R23, hátul 315/30 R23. Saját tömeg: 2710 kg-tól. Gyorsulás (0–100 km/h): 4,3 s. Végsebesség 250/270 km/h. Végsebesség elektromos üzemben: 140 km/h. Vegyes fogyasztás: 1,5-1,6 l/100 km. Tesztfogyasztás: 13,6 l/100 km. CO2: 33-36 g/km. Hatótáv (EV, gyári): 82-88 km. Általános garancia: 2 év km korlátozás nélkül. Védőszárny szolgáltatás: 2 év. Fényezési garancia: 3 év. Rozsdagarancia: 12 év. Szervizciklus: 15 000 km/rugalmas.
Ára: 71 640 000 Ft
Előnyei
– Tágas utastér
– Kényelmes ülések
– Kiváló minőség
– Felszereltség
– Utazási komfort
– Menettulajdonságok
– Menetteljesítmények
– Várható értéktartás
Hátrányai
– Be- és kiszállás
– Kilátás
– Lassú töltés
– Fenntartási költségek
– Ár
PA
Megjelent: Az Autó 2023/11.