A Mazda több mit tíz év után újra gyárt Wankel motoros autót. Az MX-30 R-EV egytárcsás gépe csak generátort forgat, közvetlenül nem hajt.
A Mazda a világ nagy márkái közül egyedüliként a végsőkig hitt a Wankelben, de az utolsó ilyen modelljük, az RX-8-as is elköszönt még 2012-ben. Az óta évről évre felmerült, hogy a bolygódugattyús hajtás visszatér, de tavaly fordult elő először, hogy az ezt firtató újságírói kérdésekre a megszokott kategorikus nem helyett, sejtelmes mosolyú „talán”-nal válaszoltak.
A műszaki gárda a csúcsvezetőknél kicsit közlékenyebb volt, tőlük egy az Autobest zsűrijének rendezett zártkörű beszélgetésen azt is megtudtuk már 2021-ben, hogy biztosan érkezik „valamilyen Wankel Mazda” és azt sem titkolták, hogy hibrid hajtású lesz, de hogy mikor jön?
Bemutatták a Mazda MX-30-cat
A titkolózás 2023. január közepén, a Brüsszeli Autószalonon ért véget. Bemutatták a 2020 óta futó, 4,4 m hosszú, tisztán elektromos hajtású kompakt SUV, az MX-30-as plug-in hibrid változatát. Ebben tényleg Wankel dolgozik az elektromos hajtás mellett, de a képlet a hagyományos plug-in rendszerekénél egyszerre egyszerűbb és összetettebb is. A hosszú nevű MX-30 e-Skyactiv R-EV kívülről szinte semmiben sem tér el a tisztán elektromostól, hajtása azonban nem csak a Wankel megjelenésében más.
Az akkus-elektromos MX-30-as első kerekeit forgató háromfázisú vízhűtéses villanymotor 143 LE-s (264 Nm), a padlóba épített – szintén folyadékhűtésű – akkucsomag névleges kapacitása pedig 35,5 kWh. Ezzel az átlagos hatótáv csak 200 km körüli. A Mazdát az elmúlt két évben sokan kritizálták emiatt, erre a helyzetre kínál megoldást mostantól az R-EV. Ehhez képest meglepő, hogy – főleg tömeg- és költségmegtakarításból – az akku méretét a felére csökkentették. Változatlanul vízhűtéses (a CX-60-as plug-in változatából származó) és a padlóban utazó telep kapacitása csak 17,8 kWh. A villanymotor itt is elől forog és az első kerekeket hajtja (összkerék-hajtás nincs), de 24 LE-vel erősebb az alapmodellénél (167 LE-s), változatlan nyomatéki csúcs mellett.
A Wankel a fő villanymotor előtt-alatt forog, egytárcsás szerkezetű, 830 köbcentis kamratérfogattal, és közvetlen befecskendezéssel. 74 LE-t és 116 Nm-t szolgáltat, és közvetlenül egyáltalán nem hajt, kizárólag generátort forgatva termel áramot az akku töltésére és a villanymotornak, azaz az autó hajtására. Így a Wankel – ha forog – szinte állandó fordulatszámon, nagyon kiegyenlített terheléssel üzemel, ami egyben azt is jelenti, hogy az emisszióját is viszonylag egyszerű kézben tartani. Egyetlen háromutas katalizátorral is teljesíti az Euro6-ot, és az Euro7-re is felkészítették már. A hajtás háromféle üzemmódot ismer, ezek közül válogathat menet közben a vezető.
EV-ben csak az akku hajt, normálban a hajtáslánc számítógépe dönti el, hogy éppen elindítja-e a Wankelt, de 40%-os akkutöltöttségig ebben a beállításban is mindig tisztán villanyos a menet. Charge-ban a belső égés folyamatosan tölti a telepet menet közben, hogy a teljes emissziómentes hatótávot megspórolhassuk, mondjuk a belvárosokra. A hatótáv csak villannyal a Mazda szerint 85 km, az 50 l-es benzintank azonban elég nagy ahhoz, hogy a teljes érték jóval 1000 km fölé nyúljon!
A beépített töltő 11 kW-os, az egyenáramú gyorstöltés teljesítmény-maximuma 36 kW. Az MX-30 R-EV végsebességét elektronikák korlátozzák 140 km/h-ra, CO2 emissziója 21 g/km, vegyes fogyasztása pedig 1,0 l/100 km körüli. Árat egyelőre nem közölt a Mazda, de a hírek szerint a csak akkus kivitel is a kínálatban marad, és a R-EV nem lesz drágább nála!
SZG
Megjelent: Az Autó 2023/3.