Barion Pixel

BYD ATTO3 elektromos autó

Technika: a Mazda MX-30 e-Skyactiv R-EV – Bolygó japáni

A Mazda több mit tíz év után újra gyárt Wankel motoros autót. Az MX-30 R-EV egytárcsás gépe csak generátort forgat, közvetlenül nem hajt.

A Mazda a világ nagy márkái közül egyedüliként a végsőkig hitt a Wankelben, de az utolsó ilyen modelljük, az RX-8-as is elköszönt még 2012-ben. Az óta évről évre felmerült, hogy a bolygódugattyús hajtás visszatér, de tavaly fordult elő először, hogy az ezt firtató újságírói kérdésekre a megszokott kategorikus nem helyett, sejtelmes mosolyú „talán”-nal választoltak. A műszaki gárda a csúcsvezetőknél kicsit közlékenyebb volt, tőlük egy az Autobest zsűrijének rendezett zártkörű beszélgetésen azt is megtudtuk már 2021-ben, hogy biztosan jön „valamilyen Wankel Mazda” és azt sem titkolták, hogy hibrid hajtású lesz, de hogy mikor jön? A titkolózás idén január közepén, a Brüsszeli Autószalonon ért véget: bemutatták a 2020 óta futó, 4,4 m hosszú, tisztán elektromos hajtású kompakt SUV, az MX-30-as plug-in hibrid változatát. Ebben tényleg Wankel dolgozik az elektromos hajtás mellett, de a képlet a hagyományos plug-in rendszerekénél egyszerre egyszerűbb és összetettebb is. A hosszú nevű MX-30 e-Skyactiv R-EV kívülről szinte semmiben sem tér el a tisztán elektromostól, hajtása azonban nem csak a Wankel megjelenésében más.

BYD DOLPHIN

Az akkus-elektromos MX-30-as első kerekeit forgató háromfázisú vízhűtéses villanymotor 143 LE-s (264 Nm), a padlóba épített – szintén folyadékhűtésű – akkucsomag névleges kapacitása pedig 35,5 kWh. Ezzel az átlagos hatótáv csak 200 km körüli. A Mazdát az elmúlt két évben sokan kritizálták emiatt, erre kínál megoldást mostantól az R-EV; de ehhez képest meglepő, hogy – főleg tömeg- és költségmegtakarításból – az akku méretét a felére csökkentették. Változatlanul vízhűtéses (a CX-60-as plug-in változatából származó) és a padlóban utazó telep kapacitása csak 17,8 kWh. A villanymotor itt is elől forog és az első kerekeket hajtja (összkerék-hajtás nincs), de 24 LE-vel erősebb az alapmodellénél (167 LE-s), változatlan nyomatéki csúcs mellett. A Wankel a fő villanymotor előtt-alatt forog, egytárcsás szerkezetű, 830 köbcentis kamratérfogattal, és közvetlen befecskendezéssel. 74 LE-t és 116 Nm-t szolgáltat, és közvetlenül egyáltalán nem hajt, kizárólag generátort forgatva termel áramot az akku töltésére és a villanymotornak, azaz az autó hajtására. Így a Wankel – ha forog – szinte állandó fordulatszámon, nagyon kiegyenlített terheléssel üzemel, ami egyben azt is jelenti, hogy az emisszióját is viszonylag egyszerű kézben tartani; egyetlen háromutas katalizátorral is teljesíti az Euro6-ot, és az Euro7-re is felkészítették már. A hajtás háromféle üzemmódot ismer, ezek közül válogathat menet közben a vezető. EV-ben csak az akku hajt, normálban a hajtáslánc számítógépe dönti el, hogy éppen elindítja-e a Wankelt, de 40%-os akkutöltöttségig ebben a beállításban is mindig tisztán villanyos a menet. Charge-ban a belső égés folyamatosan tölti a telepet menet közben, hogy a teljes emissziómentes hatótávot megspórolhassuk, mondjuk a belvárosokra. A hatótáv csak villannyal a Mazda szerint 85 km, az 50 l-es benzintank azonban elég nagy ahhoz, hogy a teljes érték jóval 1000 km fölé nyúljon!

A beépített töltő 11 kW-os, az egyenáramú gyorstöltés teljesítmény-maximuma 36 kW. Az MX-30 R-EV végsebességét elektronikák korlátozzák 140 km/h-ra, CO2 emissziója 21 g/km, vegyes fogyasztása pedig 1,0 l/100 km körüli.

SZG A Wankel motoros R-EV kívülről nem különbözik az akkus-elektromos hajtású MX-30-astól, és a csomagtartója is ugyanakkora: alapból 366 l-es. A gyorsulás (0-100 km/h) szintideje 9,1 s

 A motortér nagyon „élethű”; a Wankel szemből nézve jobbra, lent forog, a teljes hajtáslánc mindössze 85 centi széles

 Jobbra lent az egytárcsás, gyári kódnevén 8C-sorozatú Wankel – még a kipufogó gyűjtőcsöve (fekete) is látszik, mellette a generátor, mögötte a 167 LE-s hajtó villanymotor

 Az egytárcsás, 830 köbcenti kamratérfogatú közvetlen befecskendezéses (74 LE) Wankel motor csak távoli rokona az RX-8-as kéttárcsásának; alapjaiban friss konstrukció. Rotorjának átmérője mindössze 12 cm

Az R-EV könnyebb az alap MX-30-asnál, a Wankel és a generátor nem jelent annyi tömegtöbbletet, amennyi mínuszt a kisebb akkuval sikerült elérni. 17,8 kWh névleges kapacitású a telep és a CX-60-as plug-in változatából származik

Oszd meg másokkal is ezt a cikket

AzAutó magazin előfizetés

Magazin előfizetés

Szívesen olvasnál tartalmakat offline is? Fizess elő az AzAutó magazinjára. Az előfizetés díja 9 960 Ft / év. 

Kapcsolódó cikkek

Jawa 42 FJ

Jawa 42 FJ – Több benne a roadster

Itt a 2025-ös Royal Enfield 350 Classic. Az egykori brit, de 1955 óta Indiában gyártó márka alapgépén új a tank és az ülés, átdolgozták a műszerfalát, és nagyobb az első fék.