Angol tradíció, német biznisz, kínai technológia és gyártás – ettől tényleg megáll az ész, de vajon milyen autó a kizárólag elektromos új Mini Aceman?

Amikor a BMW Group 1994-ben megvásárolta a Rovert, a csomagban a Mini is benne volt. A németek három évvel később izgalmas tanulmánnyal jelezték: életben tartják a legendát és vélhetően ekkor már tudták, hogy idővel bővíteni fogják a kínálatot.

A háromajtós New Mini 2001-ben került piacra és a típus – az ötajtóssal kiegészülve – ma is oszlopos tagja a választéknak. Ám nem minden ötlet állta ki az idő, illetve a vevőközönség próbáját: a Coupe, a Roadster és a háromajtós Contryman, azaz a Paceman a jelek szerint hamvába halt próbálkozás volt.

Az Aceman létjogosultságát az adja, hogy túl nagy lett a piaci rés az aktuális generációtól Cooper név alatt futó hagyományos Mini és a korábbinál nagyobbra nőtt új Countryman között, s mivel a Cooper csak háromajtósként kap tisztán elektromos hajtást, így lett a köztes Aceman ötajtós villany SUV. Alapját a Kínában, a Great Wall Motornál gyártott elektromos Cooper adja, nem az európai benzines és kevesen tudják, hogy az elektromos Minik fejlesztését is a kínai márka végzi, csak a formaterv készül házon belül a BMW-nél.

Mini Aceman SE: karosszéria

4 m-es hosszával a karosszéria nem lóg ki a városi autók mezőnyéből és a típus kerek fényszórók nélkül is azonnal beazonosítható. Az alsó műanyag védőelemek festettek, így nem sokat érnek, de a látványt hatásosan fokozzák, akárcsak a 19 colos kerekek. JCW optikai csomaggal az Aceman hatalmas tátott szájjal bámul a világra, és „rúzsként” itt nincs ezüst vagy pezsgőszínű keret.

A beszállás könnyű, szélesre tárhatók az ajtók, nem kell mélyre lehuppanni, a belső pedig hasonlóan minimalista, mint az új Minikben. Az ajtókat és a pult felső részét gazdagon borítja textil, az anyag nem finom szövésű, mégis otthonos hangulatot teremt; a sportos látványt a JCW Trim esetén piros varrások, csíkok és minták fokozzák, a varázslás főszerepét sötétben a hangulatvilágítás veszi át.

Utastér

A kormány hasonlóan hurkás, vastag, mint a BMW-kben, a fizikai gombok szintén a német rokonból ismerősek. A szabályozható támlaívű ülés kényelmes, kellően hosszú az ülőlapja (510 mm), elegendő az oldaltartása, de a fejtámla fix. A hibátlan pedálrenddel és a tág tartományban mozgatható kormányoszloppal hamar megvan az ideális vezetői pozíció; a belső kilincs (és a mellé tett zárkapcsoló) nem esik kézre.

A műanyagok jó minőségűek, ám kopogósan kemények, a pezsgőszínű részletek stílusosak, kedvencünk a kormány mögötti szíjbetét volt, ami más anyaggal, de optikailag a kormány alsó küllőjeként folytatódik. A kis fedeles doboz középen jópofa, de összességében a kacatok tárolása nem az Aceman erőssége, az ajtózsebeket – régi Hofi poénnal – ha elszabtuk, hát elszabtuk és a kesztyűtartó sem nagy, ha benne van a fedélzeti irodalom.

A meredek szélvédő dizájn­elem a Miniknél, de két hátránya van: egyrészt felfelé rossz a kilátás, másrészt a head-up kijelzőhöz külön felületre van szükség, amit mi például nem szeretünk, mert zavaró elem a látótérben. Ha már itt tartunk, a kilátás elöl rossz, a vastag A-oszlopokkal és a tükrökkel nagy a holttér, átlósan és hátra jobb a helyzet. A fontos funkciógombokat (P állás, startstop, menetirányváltó, üzemmódválasztó, hangerőszabályozó) ovális kapcsolószigetre helyezték, minden másért pedig a 240 mm átmérőjű kerek OLED képernyő felületét kell bökdösni, simogatni.

A menü felépítése logikus, a kezelés valahogy mégsem örömteli, ráadásul a telefonról tükrözött tartalmak (pl. Waze térkép) fura keretben jelennek meg, mert a kerek képernyő ezzel nem kompatibilis. Fontosabb volt, hogy a belső kamerával lehessen szelfiket készíteni – hurrá. Nem húznánk fel az orrunkat ilyesmire, ha például a légkondinál a hőfokot, vagy az ülésfűtést az útra figyelés helyett nem sokszori böködéssel lehetne beállítani, mert olyan aprók az ikonok, hogy mozgó járműben képtelenség „telitalálatot” lőni.

Hátul két 185 centis utasnak meglepően kényelmes lenne az Aceman, ha az üléstámla kevésbé lenne meredek, egyébként egyik irányban sem szorít a kabin, az üvegtető pedig oldja a bezártság érzetet. Középen ülni büntetés, egyrészt a 475 mm hosszú ülőlap formája miatt, másrészt magas a padlómerevítő és nem elég széles (1425 mm-es) maga az autó. Szellőző és középső kartámasz nincs, be kell érni két USB C töltővel, az ülések kenguru­zsebeivel és az ajtók előnytelen formájú rekeszeivel.

Az alapból 300 l-es csomagtartó nem nagy, de be­felé pont annyira mély (590 mm), hogy hosszában elférjenek a repülésnél használt kabinbőröndök. Az álpadló második szintje közel sík rakodófelületet ad a 60:40 arányban dönthető üléstámlákkal, alul a töltőkábelnek jut hely, elöl a gépészet miatt nincs nagyobb rekesz, divatos kifejezéssel frunk. A poggyászokat magas, 785 mm-es peremen kell átemelni.

Motor, erőátvitel

A Mininél már rég leszoktak a gépháztetővel együtt felnyíló fényszórókról, az Aceman pedig már „rendes” hajtásláncot sem kap, csak villannyal mozog. A belépő 184 LE-s E teljesítményét az SE 34 LE-vel fe­jeli meg (218 LE, 330 Nm), a nyomaték kizárólag az első kerekeken át jut a talajra, összkerekes (a Mini zsargonban ALL4) változat nincs. A lassító áttétellel 170 km/h a végsebesség, a százas gyorsulás ideje 7,1 s és ezzel a tudással sem városban, sem autópályán nem adódnak kellemetlen helyzetek.

Vezetés, menettulajdonságok

Ám utóbbi nem az Aceman ideális terepe, a nettó 49,2 kWh-s LNMC akkuval nem lehet az Óperencián túlra merészkedni. A 14,4 kWh/100 km-es vegyes áramfogyasztással ugyan benne voltunk a szórásban, azaz a gyári értéken belül autóztunk, de a hatótáv elmaradt az ígért 400 km-t meghaladó távolságtól: saját számításunk alapján 341, a Mini számítógépe szerint 355 km volt a maximum. A töltés váltakozó áram esetén 7,4 és 11 kW (előbbi 1, utóbbi 3 fázis esetén), az egyenáramú gyorstöltés (DC) maximuma 95 kW.

A játékosság minden Miniben zsigerileg benne van, ez az alapja a formának, a vezethetőségnek és az Aceman is olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek: már tud komoly lenni, de bármikor kapható némi mókára. A menetvezérlő alapállása a Core, innen lefelé van a takarékos Green, a személyes Personal, a múltidéző Timeless, a hangulatokkal operáló Vivid és Balance, valamint a Trail.

Mindhez saját hanghatás, grafika és színvilág tartozik; nekünk Green esetén a hatékony haladást mutató lebegő kolibri és ellenkező esetben a képernyőn vadul száguldó zöld gepárd már sok volt a jóból, de ezek kikapcsolhatók. Felefelé pedig ott a Go-Kart, melynél a „juhhhhúúú” felkiáltás a frászt hozza az emberre, amit persze vehetünk annak, hogy a Mini velünk akar örülni. Cserébe valóban nehezebbnek érződik a kormányzás, érzékenyebb a menetpedál és lazábban fogja a pórázt a kipörgésgátló.

Bár nagyobb a Coopernél és meglepően nehéz is (1710 kg), az Aceman stabil és bámulatosan kanyarodik, száraz úton rajzolhatók vele az ívek, 2,3 fordulatos kormánya közvetlen és pontos. A hajtott kerekek azonban elindulás után még kipöröghetnek, a 330 Nm talajra vitele nem minden esetben ideális, de nagyobb baj, hogy a hajtási befolyások a kormányon is érezhetők. A D mellett hatékonyabb generátoros féket (visszatöltést) adó B menetmód kapcsolható, ami elsősorban városban ajánlott.

A lassítás mértékét remekül eltalálták, a forgalom ritmusára szinte pillanatok alatt ráérezni, ráadásul az autót állóra fékezi és aktiválja az elgurulás elleni Auto Hold-ot. Az üzemi fék szintén dicsérhető, az erő a pedállal lineárisan adagolható, nincs kellemetlen bekapás, hirtelen működés. A vezetési élmény számláját a menetkomfortnál kell kiegyenlíteni, sima burkolaton nincs probléma, ám az itthoni úthálózatra ez nem igazán jellemző, a 19 colos felnikkel és a /40-es gumikkal pedig mindennapos útitárs lesz a rázkódás, a zötyögés. Ami még feltűnt, hogy méretéhez képest nagy körön fordul az autó.

Felszereltség

Minit, így Aceman-t vásárolni is pofonegyszerű: ki kell választani a modellt (E, SE, JCW E), az alapfelszereltséget (Essential, Classic, Favoured és JCW Trim, utóbbi optikai csomag és nem keverendő össze a valódi, 258 LE-s JCW E modellel), a színt, a kerekeket és a kárpitot, majd az összes extra különféle csomagokba van rendezve (XS, S, M, L, XL) és bármelyikkel bővíthető az autó. Az SE tesztautó JCW Trim kivitelben és XL csomaggal kiegészítve 17 885 000 forintba került.

Ha nem lenne rajta embléma és típusfelirat, az Aceman akkor sem tagadhatná le a származását, mert annyira Mini: a forma, a belső, a hangulat, a műszaki töltet és a vezetési élmény kerek egésszé áll össze. Megkockáztatjuk, hogy felesleges kiadás a 34 LE-vel erősebb SE a belépő E-hez képest, a többletet érdemesebb opciókra, tartozékokra költeni, ha egyáltalán és 12,5 milliós listaárával az Aceman E nincs elszállva a prémium villanyautók között. Elsősorban városi autó, ezt érdemes fejben tartani és persze van néhány bosszantó aprósága, de összességében igazi Mini, aki kedveli a márkát, nem fog benne csalódni.

Karosszéria, felfüggesztés

+ Általánosan jó minőség
+ Tágas, kényelmes utastér
+ Vezetői pozíció, pedálrend
+ Biztonságos menettulajdonságok
+ Kormányzás
– Kilátás (előre)
– Magas rakodóperem
– Infotainment kezelése
– Ajtózsebek kialakítása
– Kilincs rossz helyen (belül)
– Gördülési komfort (19-es kerekek)
– Nagy fordulókör

Motor, erőátvitel

+ Csendes működés
+ Rugalmasság
– Hajtási befolyások a kormányon

Biztonság

+ Vezetősegédek
+ Hatékony üzemi fék
+ Regeneratív fék

Költségek

+ Ár/érték arány
+ Áramfogyasztás
– Kérdéses értéktartás

A Mini Aceman és legfontosabb konkurensei*

A Mini Aceman SE adatlapja

Krepsz Zoltán

Megjelent: Az Autó 2025/8.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, így előfordulhat, hogy a benne szereplő egyes információk elavultak. Kérjük, hogy az olvasása során ezt vegye figyelembe!