Európában a Tucson viseli elsőként a Hyundai új formanyelve szerinti parametrikus világítással kombinált frontrészt. Ez a legnagyobb – szó szerinti – villantása, vagy másban is jó?

A Hyundai személyautóival előbb kezdhettünk el barátkozni, mint a Kiákkal, ettől függetlenül a koreai típusokat sokáig nem a szépségük adta el. Az elmúlt másfél évtizedben a dizájn terén azonban lépést váltott a két ázsiai márka és a technikát nem pusztán korrekt, de egyenesen kívánatos formákban kezdték tálalni. Célba is értek, a Hyundai vásárlók már régóta nem szamarat akarnak venni ló helyett, olcsón, extrákkal kitömve, mint hajdanán, nekik konkrétan az a csábító, vonzó, érdekes és jó minőségű autó kell, amin Hyundai embléma van – óriási különbség!
Karosszéria
A vadonatúj Tucson pedig valósággal lubickol ebben a kellemes közegben. A SUV nem bonyolult műfaj: egy krumplira ráaggatják az adott márkajegyeket, a karosszériát gazdagon körberakják műanyagokkal, terepre úgysem viszik majd, tehát mehetnek alá malomkőnyi kerekek és máris lehet nyitni a kasszát, dől a pénz. Ne legyünk álszentek, a Hyundainál is éppen ez történt, nincs új a Nap alatt, de azzal, hogy ínycsiklandó gourmet falatot csináltak a krumpliból, alaposan megújították az étlapot.

Az arányok, a méretek hozzák a kategóriára jellemző értékeket, a varázslat a lemezmunka: az oldalnézet meglehetősen szokatlan a sokféle éllel, töréssel és hullámzó felülettel, amire rákontráznak a világítótestek. A hatalmas, szárnyszerű frontmaszk szélei rejtik a geometrikus nappali menetfényeket, melyek kikapcsolva nem látszanak; míg hátul a fűrészfogszerű, részben teljes szélességben világító kialakítás vonzza a tekinteteket. Elmerülve a részletekben, idővel feltűnnek a gyémántminták a hátsó lökhárítón, a nem szokásosan félköríves kerékjáratok, illetve az alufelnik, amelyeknél a szemünket becsapó színezés optikailag eltünteti a peremeket és úgy fest, a Tucson csillagokon gurul.
A Hyundai Tucson utastere
Ahogyan a külső, az utastér sem szokványos, pontosabban a pult. Az ajtókról indított vonalak két oldalról, részben szellőzőkként fordulnak rá az enyhén a vezető felé fordított középkonzolra, amelyen – automata légkondi esetén – egyáltalán nem találni hagyományos kapcsolót, minden érintős. Ez nem szerencsés, mert oda kell nézni (és célozni), hogy mire bökünk.

Az infotainment érintőképernyője ugyanúgy 10,25 colos, mint a vezető előtti Supervision kijelzőé, utóbbinál színezhető és grafikájában is változtatható a tartalom. A menü logikusan felépített, a kezelés gyors és könnyű, a kormány is teljesen szokványos, de a szemnek furcsa küllőmegoldás szokatlan – Audikban láthatunk hasonlót. Ami szerintünk kissé kényelmetlen, az a középkonzol: az ide tett váltógombok nem esnek kézre, hiába vették ívesre a felületet.

Az anyagválasztás kellemes, még a pultra is jutott textilbetét, elegendő helyre szórhatók a személyes kacatok. A kilátás egyik irányban sem ideális, a visszapillantókat nem az ajtólemezekre ültették, így az A-oszlopok körül nagyok a holtterek. Az ülések kényelmesek, a combtámasz nem állítható, de az 510 mm hosszú lap átlagos alkattal megfelelő, a pozíció magas, az ülőlap 615–680 mm-re van a talajtól.

A maximális komfort (szellőztetés elöl, fűtés hátul, utasülés mozgatása hátulról elérhető támlagombokkal) még a legmagasabb Executive komfortszinten is fizetős. Hátul 1,5 centivel keskenyebb a Tucson, mint elöl, rövidebb távon három vékonyabb felnőtt elfér, de két főnek ideális, a padlómerevítő nem extrém magas és a szellőzőkonzol is majdnem függőleges. Luxusautós, hogy a levegőnek nem csak a mennyisége és iránya, de a hőmérséklete is szabályozható, ugyanitt lejjebb van két USB-port (A-típus), de ezekről csak tölteni lehet.
Az örömtelien hosszú, 540 mm-es ülőlap nem tologatható, de a támlák dőlése állítható, az osztás alapból (minden Tucsonban) 40:20:40 arányú. SUV-oknál jellegükből adódóan nem kritika a magas rakodóperem, itt is 73 centire kell felemelni a poggyászokat. A csomagtér a padló alatti rekesszel együtt 626–1795 l-es, ez tisztességes méret.
Motor, erőátvitel
A Tucson hajtáslánc választéka enyhén szólva is gazdag: van turbós benzines és dízel, ezekből könnyű hibrid, van benzines normál hibrid és kívülről tölthető benzines hibrid is. Mindezt kiviteltől függően lehet tovább kombinálni kézi vagy automata/ robot váltóval, valamint front- vagy összkerékhajtással – a tesztautó elsőkerekes hibrid volt hatfokozatú automatával. A 230 LE-s összteljesítményt és 350 Nm nyomatékot 1,6-os, közvetlen befecskendezéses, turbós benzines (180 LE, 265 Nm) és villanymotor (60 LE) kettőse adja, a villamos energiát 1,49 kWh-s lítiumionos akku tárolja. Sportban meggyőzően mozog a kétéltű Tucson, ilyenkor a motorzaj is tolerálható, egyébként bánhattak volna nagyvonalúbban a szigeteléssel.

Ami feltűnt, hogy a vezérlés Ecóban sem törekszik az elektromos üzem határának kitolására, állásból villannyal indulunk, de hamar bekapcsolódik a belsőégésű motor és ahol az akku töltöttsége miatt éppen megtehettük volna, hogy villanymotorral menjünk, arra ritkán adódott példa. Ettől függetlenül autópályán 8,4, vegyes üzemben 6,6 (a komputer szerint 6,4) l/100 km lett a tesztfogyasztás. A váltó kézzel is pöcögtethető a kormányról, de csak a kötelező kipróbálás miatt használtuk; a fordulatszám hatodikban 90-nél 1600, 130 km/h-nál 2500/perc, és innen a gázra lépve, elektromos segítséggel könnyedén rugaszkodik el a Hyundai, nem gond egy-egy előzés.
A 2,4 fordulatos kormány nem mutat sok életjelt, az elöl McPherson, hátul multilink felfüggesztés jó alap, de a rugózás inkább komfortos – ami szerintünk egyáltalán nem baj –, ellenben a határozatlan nyomáspontú (utána harapva már hatékonyan lassító) féket nem szerettük. B üzemmód, s így hatékonyabb motorfék és visszatöltés (rekuperáció) nincs. A 19 colos alufelnikkel nem jó a kátyútűrés, de a nagy zökkenőkön kívül a már említett, a megszokottnál puhább beállítással egyáltalán nem rossz a menetkomfort.
Vezetés, menettulajdonságok
A tucatnyi vezetősegéddel felvértezett (vagy felvértezhető) Tucson utasait és önmagát is védi a sérülésektől. Újdonság a kereszteződésben történő ütközésre figyelmeztető, a biztonságos kiszállásra és elindulásra figyelmeztető, valamint az új Kia Sorentóban (Az Autó 2021/3.) már látott kamerás holttérfigyelő, amely irányjelzéskor a vezető előtti képernyőre, jobbra vagy balra kiteszi az adott oldal kameraképét – mondjuk, aki eddig is indexelés nélkül cikázott, annak vajmi keveset ér.
Autópályán szinte elegendő a kormányon tartani a kezünket, az autó (a táblákról leolvasott sebességhatárokhoz, vagy akár a navigációs adatokhoz igazodva) tartja a sáv közepén haladva a tempót, szükség esetén lassít, gyorsít, gond nélkül veszi az enyhébb kanyarokat, ha pedig régóta vezetünk huzamosabban, szünetet javasol.
Felszereltség
A tölthető hibriddel (PHEV) ellentétben, a normál Tucson hibrid (HEV) minden kivitellel párosítható, nincsenek megkötések. Már a belépő Life sem fapados, igaz, bő 10 millió forintért jogosak az elvárások, az Executive pedig bizonyítja, hogy a koreaiak valóban új utakon járnak és ügyesen megtanulták az európaiaktól a pénzkeresés módját. A régi japános szemléletű, komfortszintenként extrázott világnak vége, már a csúcsmodellhez is vannak fizetős opciók, sőt csomagok.

Ízlésről nem vitatkozunk, ám kétségtelen, hogy a Hyundai új SUV-ja látványosra sikerült, és akinek fontos a feltűnő külső, nem hagyhatja figyelmen kívül. A jó hír, hogy a Tucson autóként sem lett rossz, a minőséggel régóta nincs problémája a márkának, alapvetően a műszaki tartalom is rendben van, a tesztben említett negatívumok pedig nem olyan súlyúak, hogy komoly problémákról lehessen beszélni. A többit Önök, vásárlók döntik el.

A Hyundai Tucson Hybrid és legfőbb konkurense
Hyundai Tucson 1.6 T-GDi Hybrid Executive aut. adatlapja
Karosszéria, felfüggesztés
+ Karosszériavédelem
+ Kényelmes beszállás
+ Rakodóhelyek száma
+ Helykínálat
+ Könnyen kezelhető infotainment
+ Általánosan jó minőség
+ Biztonságos menettulajdonságok
– Kilátás
– Kátyútűrés (19 colos felnikkel)
– Középkonzol kialakítása
– Érzéketlen kormány
– Magas rakodóperem
Motor, erőátvitel
+ Gázreakció
+ Váltó
– Nincs B üzemmód
– Benzinmotor hangja
– Elektromos hajtás
Biztonság
+ Hét légzsák alapáron
+ Vezetősegédek alapáron
– Fék (nyomáspont)
Költségek
+ Garancia (általános és hibrid)
+ Alapfelszereltség
– Fizetős extrák
Krepsz Zoltán
Megjelent: Az Autó 2021/4.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, így előfordulhat, hogy a benne szereplő egyes információk elavultak. Kérjük, hogy az olvasása során ezt vegye figyelembe!







