Barion Pixel

BYD ATTO3 elektromos autó

Használtteszt: Ford Focus Sedan 1.4 16V Fresh (2004) – Él és virul!

A 2004-es, 1,4-es szedán újkora óta egy öttagú család autója, és ma is napi szolgálatban dolgozik, éppen ezért egész életében vigyáztak rá. 140 000 km-t futott, kipróbáltuk.

A 2004-es, 1,4-es szedán újkora óta egy öttagú család autója, és ma is napi szolgálatban dolgozik, éppen ezért egész életében vigyáztak rá. 140 000 km-t futott, kipróbáltuk.

2004-ben már nem így nézett ki a Focus, de mert az új lépcsőshátú csak 2005-ben érkezett meg, egy ideig még gyártották a korábbi szedánt.

Karosszéria és utastér:

A szerkezet meglepően épen vészelte át az elmúlt 16 évet, igaz a Ford világéletében garázsban lakott. A nagy balesetek is elkerülték, kétszer mégis összetört kicsit: ráfutásos balesetekben sérült meg egyszer a hátulja, egyszer pedig az orra. Első és eddigi egyetlen tulajdonosa akkurátusan vezeti a szervizköltségeit, innen tudjuk, hogy az első koccanás után a hátsó lökhárítót, az egyik hátsó lámpát és a csomagtartó fedelét kellett cserélni, a másodiknál pedig az első lökhárítót, a hűtőmaszkot és a bal első sárvédőt. A jobb első és a bal hátsó sárvédőt, és a motorháztető élét javították. Az ajtókon csak apró, rányitásos sérülések jelzik az idő múlását, a vezetőoldali belső küszöb, és a gyereksereg által legjobban igénybe vett hátsók karcosak, de épek, rozsdának nyoma sincs, az első sárvédők alsó-hátsó sarkában már látszik néhány pörsenés. Az ajtók finoman és csendesen csukódnak, nem lógnak.

BYD DOLPHIN

Használtteszt: Ford Focus Sedan 1.4 16V Fresh
A fényszórók gyáriak, mattulásnak nyoma sincs; a lökhárító alsó gumipereme gyakran fekvőrendőrökön is leér. Téli garnitúrából a harmadikat, nyáriból a másodikat fogyasztja éppen a Focus.

Az utastér lényegében új állapotú, az üléseket az első naptól vastag szövethuzat védi, már viseltes, cserébe alatta hibátlan a világos szövetkárpit. Az ajtóburkolatok csak a kilincsek körül karcosak, és elöl kopottak is kicsit, a műszerek plexije tiszta. Minden működik, a légkondi éppúgy, mint a Fresh kivitelhez alapáron járó fedélzeti számítógép, vagy a ködlámpák. Nagyon jó, hogy a vezetőülés magassága kurblisan állítható, így pontosan belőhető a szint, és a biztonsági övek felső pontja is testalkatra igazítható.

A kormányoszlop állítási tartománya tengely- és sugárirányban is széles. Rossz, hogy a hátsó ajtókon nincsenek zsebek, az alapból 490 l-es csomagtartó szája széles, és óriási fegyvertény, hogy a gázrugós kitámasztású (!) fedél pántjai egyáltalán nem vesznek el helyet a hasznos térből. A kárpit itt is hibátlan, a világítás erős és még az utastér felé vezető átjáró is egészen méretes. A küszöb magas, és a korszakban szokatlan módon a hátsó támlarészek reteszelése innen is oldható (az ülőlapok is felbillenthetők). A padló alatt szükségkerék utazik (még sosem használták), a gyári szerszámkészlet is érintetlen.

Használtteszt: Ford Focus Sedan 1.4 16V Fresh
Makulátlan az utastér, minden finoman működik, a légkondi jéghideget fúj.

Motor, erőátvitel:

A 75 LE-s 1,4-es mentes mindenféle műszaki trükktől, kisnyomású hengerenkénti szívócső befecskendezés eteti, DOHC vezérlése szíjhajtású, és fix időzítésekkel dolgozik. Hidegen is szépen indul (a 45 Ah-s akku új), szelephézag-kiegyenlítő hidrotőkéi csendesek, a teljes kipufogórendszer még gyári, de jó állapotú és csendes is. A motor hidegen is szépen veszi a fordulatot, 2000/perc alatt nyomatékszegény, viszont ha kell akár 1500-ról is hiszti nélkül felhúz. Higgadt karakter, 3000 fölé felesleges forgatni, bár 4000-ig kifejezetten csendes. 2500 körül felkapcsolva nagyobb terheléssel is tisztességesen mozog a Focus, de a sportosság üresen is nagyon távol áll tőle.

 

Használtteszt: Ford Focus Sedan 1.4 16V Fresh
A hátsó lábtér szűk, középen itt is van 12 V-os csatlakozó.

A váltó hidegen hallhatóan duruzsol, állítólag új kora óta ilyen, a kar finoman, rövid utakon és nagyon pontosan jár a kulisszában. Az áttételezés szellős és szinte dízelesen hosszú, ötödikben 130 km/h-nál 3500/perc a fordulatszám, a motorhang még nem zavaró, de jól hallható. Városba így legfeljebb a negyedik, de nagyobb terheléssel inkább a harmadik való, országúti előzésekhez pedig kötelező a visszakapcsolás. A futásteljesítmény alapján a Focus átlagosan 8500 km-t teljesít évente, bár csereciklusa hivatalosan 20 000 km-es, eddigi életében évente kapott friss olajat; az első két alkalommal még márkaszervizben, de 2007 óta egy a független műhely tartja karban. Két olajcsere között a felsőről nagyjából kétharmadra csökken a nívó, azaz olajfogyasztása gyakorlatilag nincs.

Használtteszt: Ford Focus Sedan 1.4 16V Fresh
Alapból 490 l-es a csomagtartó, fedelét gázrugók tartják nyitva, a pántok nem vesznek el helyet a térből. Ebben a kategóriában ma már ritka ez a megoldás.

Vezetés, menettulajdonságok:

A Ford zseniális „Kelet-Európa” hangolású futóművet épített a Focus alá: nem leng, de kellemesen lágy, a nagyobb úthibák sem hozzák zavarba, és a fekvőrendőröket is puhán lépi át. A hátsó felfüggesztés ma már a kategóriában szokatlan módon igényes, összetett, oldalankénti többkaros. Eddig csak a kormányösszekötőket kellett kicserélni (91 000 km-nél), minden egyéb futómű elem gyári. A szerkezet tökéletes csendben teszi a dolgát. Féktárcsákból csak a második garnitúrát fogyasztja a Ford (a gyáriak alig több mint 55 000 km-t bírtak), a mostani Brembók nagyon jól teljesítenek; a fékhatás finoman adagolható, az autó nem húz semerre. Előre jó a kilátás, vékonyak az oszlopok, de a lépcsős far betájolhatatlan (radar nincs). A külső tükrök zavaróan kicsik, és a látóterük is keskeny, a hidraulikus szervóval támogatott kormányzás, egyáltalán nem élettelen, a végállások között 3,2 a fordulatok száma, az egyenesfutás hibátlan, a kanyarodási dőlés nem zavaró.

Használtteszt: Ford Focus Sedan 1.4 16V Fresh
Poros, de száraz az embléma mögött kulccsal nyitható motortér, az 1,4-es gyakorlatilag nem fogyaszt olajat, vezérműszíját tízéves korában, 90 000 km-nél cserélték, a gyújtótrafó 100 000 km-nél adta meg magát.

Felszereltség:

A Fresh-sel 2004-ben két légzsák, légkondi, távirányítós központi zár, első elektromos ablakmozgatás, elektromos tükörállítás, fedélzeti számítógép, két első ködfényszóró, és négy hangszórós (még kazettás magnós) hifi járt. A tesztautóhoz mindössze két extrát rendeltek: metálfényezést és blokkolásgátlót. Az ABS és a légkondi is tökéletesen működik.

Összegzés:

Az ilyen korú, egygazdás Focus nagyon ritka. Tulajdonosa új kora óta írja a fogyasztását, ennek alapján az eddigi 140 000 km teljes átlaga 6,9 l/100 km. Mivel műszakilag teljesen egészséges, valószínűleg még 100 000 km-ig gond nélkül kiszolgálja a családot.

Használtteszt: Ford Focus Sedan 1.4 16V Fresh
Oldalankénti többkaros hátsó futóművével a szerpentinkanyargás is élvezetes, a hangolás kifejezetten kellemes.

Műszaki adatok:

Soros négyhengeres, szívócső befecskendezéses szívó benzinmotor, elöl keresztben beépítve. Két felülfekvő, fogazottszíj hajtású vezérműtengely, hengerenként négy szelep. Hengerűrtartalom: 1388 cm3. Furat: 76,0 mm, löket: 76,5 mm. Kompresszió: 11,0:1. Teljesítmény: 75 LE/55 kW (5000/min). Nyomaték: 123 Nm (3500/min). Ötfokozatú kézi váltó, elsőkerékhajtás. Elöl McPherson, hátul oldalankénti többlengőkaros felfüggesztés. Elöl tárcsa-, hátul dobfékek, ABS. Csomagtér 490 l. Üzemanyagtartály: 55 l. Hosszúság x szélesség x magasság: 4382 x 1998 x 1481 mm. Tengelytáv: 2615 mm. Saját tömeg: 1146 kg-tól. Gumiméret: 185/65 R14. Végsebesség 171 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 14,4 s. Fogyasztás (város/városon kívül/vegyes): 8,8/5,4/6,6 l/100 km. Tesztfogyasztás 6,9 l/100 km. CO2: 158 g/km.

Oszd meg másokkal is ezt a cikket

AzAutó magazin előfizetés

Magazin előfizetés

Szívesen olvasnál tartalmakat offline is? Fizess elő az AzAutó magazinjára. Az előfizetés díja 9 960 Ft / év. 

Kapcsolódó cikkek