A JAC teherautó-gyártónak indult és alapvetően az ma is, de az elmúlt tíz évben személyautói is rengeteget fejlődtek. Idei újdonsága, az S4 Pro már sok Európán kívüli piacon sikeres.
A JAC Motorsról:
A JAC Motors egy tízmilliós „vidéki városban”, Hefei-ben működik, a kelet-kínai Anhui tartományban. 1964-ben indult, de évtizedeken át csak teherautókat, rakodógépeket meg targoncákat gyártott. Ez az üzletága ma is virul, a JAC bevételének nagyobbik része változatlanul innen származik. Egy 2007-es kínai kormányhatározat értelmében a vállalatnak a „nyitnia kellett a személyautók piaca felé” is.
Erre állami forrásokat is kapott bőven, így előbb a Hyundai-jal, majd a Mitsubishivel, a legutóbbi időkben pedig a Volkswagennel állt össze fejlesztéseit megtámogatandó. Az irány az évek során megfordult, ma már inkább a JAC segíti a Volkswagen villanyautós programját. Az állami tőkeinjekcióból saját fejlesztőközpontra is futotta, sőt, a márka a 2010-es évek elején formastúdiót nyitott Torinóban! A fejlesztésben így ma összesen több mint 2000-en dolgoznak, a dizájncsapat élén sokáig egy korábban az Alfa Centro Stile-ben dolgozó olasz formatervező, Daniele Gaglione állt, az ő helyét vette át 2018-ban a JAC mai palettájának formáiért felelős francia Wladimir Lasbugues. Ő korábban szintén megfordult az Alfa Romeo-nál és a Fiatnál.
A modellről:
Az egykor Hyundai, és Mitsubishi alapokon elindított fejlesztések ma már teljesen önállóak a JAC-nél, a 2018-ban bemutatott, de tavaly alaposan átdolgozott S4-es moduláris padlója, futóműve és hajtáslánca is saját konstrukció. A felfrissített modell hivatalos neve JAC S4 Pro, azonban jó kínai szokás szerint nem csak típus, de márkaneve is piacfüggő. Így ugyanezt a kompakt SUV-t forgalmazzák Refine S4, JAC T60, Refine X4, JAC Sei4 és JAC JS4-ként is. Már nem is csak Kínában készül, 2019 óta Mexikóban, Sahagun városában is ontják a sorok.
A 4,41 m hosszú S4 Pro tengelytávja 2620 mm, futóműve elöl McPherson, hátul egyszerű csatolt lengőkaros, minden változata elsőkerék-hajtású. Az alapmotor szívócső befecskendezéses, de mindkét oldalán folyamatosan változó vezérlésű 1,6-os szívó benzines, 120 LE-vel (150 Nm), ehhez kizárólag hatfokozatú kéziváltó jár. A kéttagú motorválaszték másik gépe is négyhengeres, de kisebb és modernebb is: 1,5-ös, közvetlen befecskendezéses és turbós, 150 LE-vel, és 210 Nm-rel, és fokozatmentes (CVT) automatát is lehet rendelni hozzá.
Mindkét gép Euro5-ös tisztaságú, az alapmodell kétlégzsákos, de ESP, manuális légkondi, távirányítós központi zár, négy elektromos ablakemelő, 17 colos alufelni készlet, LED-es hátsó világítás, tolatóradar és hathangszórós Bluetooth-os rádió ehhez is jár. A maximális légzsákszám hat, az extralistán a megszokott tételek (napfénytető, navigáció, tolatókamera, ülésfűtés, kétzónás légkondi stb.) mellett elektromos csomagtérajtó mozgatás, adaptív LED-es fényszóró, sávtartó, holttérfigyelő, távolságtartós tempomat, vészfék asszisztens, panorámakamera, és 10,25 colos vetített műszerfal is szerepel.
Elektromos verzió:
A benzinesek mellett már a tisztán elektromos S4-es is menetkész; 110 LE-s villanymotorja az első kerekeket forgatja (330 Nm). A vízhűtéses lítiumionos akkuból pedig háromféle rendelhető hozzá: 55, 61 vagy 66 kW-s. Ezekkel a gyári hatótáv, sorrendben 355, 402 és 470 km. A JAC a legtöbb exportpiacon 5 éves, 100 000 km-es garanciával árulja az S4 Pro-t (és névrokonait). A kínai alapár, az 1,5-ös turbós motorral, CVT váltóval, közepes felszereltséggel és az összes helyi adóval, ma kereken 5 millió forintnyi jüan.