1953-ban a műanyag karosszériás Chevrolet Corvette bemutatásától volt hangos New York, most ugyanitt az első összkerekes és benzin-elektromos hibridnek tapsolt a közönség.

Az amerikai sportkocsik közül a Ford Mustang mellett a Chevrolet Corvette az, melynek neve hallattán e bolygón mindenhol tudják, miről van szó. Az idén 70 éves típus karrierje igazi sikertörténet, a közúti változatok és a versenygépek egyaránt bizonyítottak az évtizedek során, olyan legendákat adva az autósvilágnak, mint a Stingray, a ZR-1, vagy éppen a Z06. A Corvette 2019-ig (a C7-es generációval bezárólag) kvázi ugyanarra a kaptafára készült. V8-as orrmotorral, hátsókerék-hajtással, kétajtós kupé vagy kabrió karosszériával.
Négy éve azonban a Chevy a feje tetejére állított mindent, piacra dobva a középmotoros C8-at, most pedig itt az első összkerekes Corvette, az E-Ray, amely ráadásul hibrid. Itt természetesen inkább technikai innovációról, mintsem környezetvédelemről van szó, hiszen a maximális teljesítmény kiaknázása az elsődleges cél, ettől függetlenül az E-Ray 72 km/h-ig képes csendben, vagy ahogy a tengerentúlon mondják, lopakodva (Stealth Mode) haladni.
Sőt, a V8-asnak van olyan takarékos üzemmódja, amikor csak négy hengere működik. Mert a Chevrolet Corvette elképzelhetetlen V8 nélkül, még a startstophoz külön 12 V-os akkut használó hibrid is, amibe az álszent módon kicsinek hívott 6,2 l-es LT2 Small Block kerül, 495 LE-s teljesítménnyel és 637 Nm nyomatékkal. Ez az erő landol a hátsó kerekeken, míg az első kerekeket 160 LE-s villanymotor hajtja (170 Nm), a rendszer teljesítménye 655 LE.
Az ülések közé tett lítium-ion akkumulátor 1,9 kWh-s, kívülről tölteni nem lehet, ehhez elegendő a fékezéskor visszanyert energia. A menetvezérlő hatféle üzemmódot kínál (Tour, Sport, Track, Weather, Z-Mode, My Mode), valamint elérhető a Charge+, ami csúcsra járatja az akkut. Ez utóbbi elsősorban pályára ajánlott, ahol kihasználható az alapáron Brembo karbon-kerámia kompozit fékekkel adott E-Ray maximális ereje, amikor a villanymotor előnye mind a hajtásban (eAWD), mind a teljesítménynél tetten érhető.
Szintén alapáras a negyedik generációs Magnetic Ride Control adaptív csillapítás, ellenben az elöl 20, hátul 21 colos felnikre húzott Michelin Pilot Sport 4S gumik csak csomagban vehetők meg, első szerelésként négyévszakos garnitúrával szállítják az autót… Akit ez érthetően felpaprikáz, rögtön vehet karbon felniket, akár piros csíkozással is. Apropó, csíkok.
Az E-Ray többféle csomaggal cicomázható, például csak ehhez a modellhez kérhető a teljes karosszériát hosszában díszítő Electric kék minta, vannak továbbá különféle karbon elemek, egyedi színek, a szénszálas emblémáért pedig nem kell fizetni. A filigrán ötágú felnik négyféle alumínium bevonattal kérhetők, karosszériaszínből 14 féle, karbon dekorációs belsőből 2 féle választható, háromféle üléssel, összesen hétféle színben. A 2024-es modell újdonsága a kontrasztos, sötétzöld felületekkel operáló Artemis Dipped belső, amit egy évig fognak árulni, tehát később növelheti a használt autók értékét.
A Chevrolet Corvette E-Ray ára kivehető tetőpaneles változatban 104 ezer, nyitható tetős karosszériával 111 ezer amerikai dollártól indul. Ha azt nézzük, hogy ennyiért minden idők leggyorsabb szériagyártású Corvette-je vihető haza, amely álló helyzetből 2,5 s alatt futja a 0–96 km/h-t és 10,5 s alatt a negyedmérföldes távot, már nem is tűnik drágának.
Paladár
Megjelent: Az Autó 2023/3.