2019-ben a SsangYong Tivoli is felfrissítésre került, a legnagyobb újdonság a Korandót is hajtó 1,5-ös turbós benzines.
A SsangYong az indiai Mahindra tulajdona, és az óriásvállalat pénzügyi hátterével, az utóbbi években komoly fejlesztésekbe is fogott. Ez kifejezetten jót tett a Tivolinak.
Karosszéria, utastér
Könnyű beszállni, az ülések ugyanolyan nagyok és kényelmesek, mint a Korandóban. A határozott vonalakkal megrajzolt műszerpult magasan fut, a minőségérzet több mint kellemes. Az illesztések itt is, és a karosszérián is pontosak, a gombok, kapcsolók finoman működnek. A fejtér 185 centis magassággal is tágas, és a vállszélességgel sincs gond. A középkonzol keskeny, de a felső rész kemény pereme nyomhatja a vezető jobb lábát. A kacatrekeszek még jobbak, mint az általunk is dicsért Korandóban, a mély első ajtózsebek jól használhatók (menet közben is könnyű őket elérni). A hátsó lábhely a 2600 mm-es tengelytáv ellenére tágas, a hátsó pad lapja meglepően hosszú, és a magasan tartott tető miatt a fejtér is rendben van. A középső utas helye sem szűk, a padlómerevítő nem magas, de széles. Zavaró, hogy az első támlákra zsebek helyett gumipántokat tettek; az ajtók üregei rövidek, de elég mélyek és itt is könnyen elérhetők. A csomagtér duplapadlós (mély padló alatti rekesszel), teljes alapmérete 427 l, a rögzítőpont zavaróan kevés, a perem magas, de jó, hogy befelé nincs küszöb. A hátsó támlákat lebillentve a padló sík, és csak finoman emelkedő, könnyű a cuccokat betolni.
Motor, erőátvitel
A technikás 1,5-ös hidegen is simán forog, gázreakciója elég élénk, és gyorsan be is melegszik. A hatfokozatú kézi váltó karja puhán és pontosan, de hosszú utakon jár. Az áttételek kiosztása kissé túl szellős, a nagy fordulatszámlépcsőket nem szereti, a 2000-2200/perc alatt érezhető turbólyukkal dolgozó benzines. A startstop a hideg motort is leállítja, az indítás mindig villámgyors.
Vezetés, menettulajdonságok
Az egyébként szép rajzolatú vetített műszerfalon erős napsütésben zavaró, hogy felkapcsolt világítással a műszerek fényerejét teljesen felcsavarva is halvány a teljesen digitális műszerkép. A középkonzol magasra emelt képernyője nagyon jó, de menüje indulás után lassan reagál. A fűtés-szellőzés gombjai kitapinthatatlanok, viszont nagyon jó, hogy a beltéri elemek erős napsütésben sem tükröződnek a szélvédőben. A kilátás előre, és oldalra elfogadható, hátra korlátozott, fontos segítség a tolatókamera. Az egyszerű szerkezetű hátsó futómű ellenére a kanyartulajdonságok sokáig semlegesek, a hangolás kellemesen lágy, még a nagyobb úthibákat is jól viseli a Tivoli. Autópályán a gördülés és a szél a fő zajforrás, a motor csak 4000/perc felett válik hangossá (vagy már 2500 körül nagyobb terhelésre). 4000 fölé felesleges forgatni. Autópályán, a hosszú hatodik miatt gyenge a rugalmasság, egy-egy országúti előzéshez közepes terheléssel is jól jön a visszakapcsolás (akár negyedikig). A tesztfogyasztás megdöbbentően rosszul alakult: zömében elővárosi, országúti és autópályás használattal, közepes terheléssel az átlag 9,8 l/100 km-re jött ki!
Felszereltség, költségek
A Tivoli alapáron is jól felszerelt, a most akciósan 4 899 000 forintos belépő szinthez is jár hat légzsák, városi vészfék, táblafelismerő, sávtartó, manuális légkondi, tempomat, tükörfűtés, LED-es menetfény, és osztott hátsó támladöntés. Az induló felszereltséggel 16 colos acél keréktárcsákon gurul a Tivoli, és meglepő, hogy a ennek kivitelnek nincs csomagtér rolója, és nem is rendelhető hozzá. A négyféle felszereltség csúcsát jelentő DLX Plus sokkal tovább megy: egyebek mellett LCD műszeregység, első-hátsó parkolóradar, bőrkormány, elektromos tükörbehajtás, kormányfűtés, kétzónás klíma, esőérzékelő, vezetői térdlégzsák, Bluetooth-os rádió, 18 colos alufelni garnitúra, vezeték nélküli telefontöltő és LED-es első fényszórók is járnak hozzá.
Összegzés
Minőséget sugárzó, SUV-hatású kompakt családi ötajtós, bőséges hátsó lábtérrel, erős motorral, versenyképes árral, hosszú alapjótállással, de rövid rozsdagaranciával és zavaróan nagy fogyasztással.
Előnyei
– Pontos kidolgozás
– Nagy hátsó lábhely
– Csendes benzines
– Pontos sebességváltó
– Jó fékek
– Kellemes futómű-hangolás
– Hosszú garancia
– Gazdag felszereltség
– Versenyképes ár
Hátrányai
– Nagy fogyasztás
– Túl hosszú váltó áttételek
– Rövid szervizciklus (1 év)
– Rövid rozsdagarancia (6 év)
Műszaki adatok
-Soros négyhengeres, közvetlen befecskendezéses, változó vezérélésű, turbós benzinmotor, elöl keresztben beépítve. Két felülfekvő vezérműtengely, hengerenként négy szelep.
-Hengerűrtartalom: 1497 cm3.
-Furat: 76,0 mm, löket: 82,5 mm.
-Kompresszió: 9,5:1.
-Teljesítmény: 163 LE/120 kW (5500/min).
-Nyomaték: 280 Nm (1500-4000/min).
-Hatfokozatú kézi váltó, elsőkerékhajtás.
-Elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés.
-Elöl-hátul tárcsafékek.
-Csomagtér: l.
-Üzemanyagtartály: 50 l.
-Hosszúság x szélesség x magasság: 4225 x 1810 x 1613 mm.
-Tengelytáv: 2600 mm.
-Saját tömeg: 1300 kg-tól.
-Gumiméret: 215/50 R18.
-Gyorsulás (0-100 km/h): 9,7 s.
-Végsebesség 181 km/h.
-Fogyasztás (vegyes): 7,2 l/100 km.
-Tesztfogyasztás 9,8 l/100 km.
-CO2: 160-164 g/km.
-Általános garancia: 5 év, vagy 100 000 km.
-Védőszárny szolgáltatás: 5 év vagy 100 000 km.
-Fényezési garancia: 5 év.
-Rozsdagarancia 6 év.
-Szervizintervallum: 15 000 km vagy 1 év.
SZG