AUTÓ+: A legnehezebb KRESZ-kérdések 3. – Van még kérdés!

Pető Attila KRESZ-oktató segítségével összeállítottunk a legnehezebben megválaszolható vizsgakérdéseket. Ezek pontos ismerete a mindennapi forgalomban is hasznos. Íme, a harmadik sorozat.
2025. február 25.
aron

Pető Attila KRESZ-oktató segítségével összeállítottunk a legnehezebben megválaszolható vizsgakérdéseket. Ezek pontos ismerete a mindennapi forgalomban is hasznos. Íme, a harmadik sorozat.

14.

14. KRESZ-kérdés. A kereszteződéssel kapcsolatos feladatoknál – és természetesen a mindennapi közlekedésben is – az a legfontosabb, hogy megállapítsuk, milyen szerkezetű az adott kereszteződés

A kereszteződéssel kapcsolatos feladatoknál – és természetesen a mindennapi közlekedésben is – az a legfontosabb, hogy megállapítsuk, milyen szerkezetű az adott kereszteződés: egyenrangú, védett, vagy „kanyarodó főútvonal” típusú. Ha nem látunk táblákat – ahogy ezen a képen sem, – akkor egyenrangú. Az A jelű autó ugyan egyenesen halad, de jobbról érkezik a B, tehát nem indulhat elsőként. A B-nek jobb felől nem érkezik senki, de balra kanyarodik, szemből pedig kis ívben fordul a C. A C-nek ugyan jobbról jön az A, de nem találkoznak, ezért a C jelű lesz az első. Amikor elment, jöhet a B, hiszen se szemből, se jobbról nincsen más a számára, és – bár ezt sokan elrontják a vizsgán – az A, az egyedüli egyenesen haladó indulhat utolsóként. Van erre a helyzetre a KRESZ-ben egy egyszerűbb megoldó kulcs is: egyenrangú kereszteződésekben mindig a jobbra kis ívben kanyarodó az első, utána az óramutató járásával egyezően indulhatnak a többiek.

15.

A 14-eshez hasonló a megoldás ennél a képnél is, pedig sokan kapásból rávágják, hogy „a C az első, mert neki jobb felől nem jön senki.”

A 14-eshez hasonló a megoldás ennél a képnél is, pedig sokan kapásból rávágják, hogy „a C az első, mert neki jobb felől nem jön senki.” Ez igaz a jobbkéz-szabály szempontjából, viszont sose felejtsük el, hogy útkereszteződésben a szemből érkezők között a kanyarodási szabály is mérvadó, ha az egyik jármű balra kanyarodik. Ha az előző képnél vázolt egyszerűsítő kulcsot alkalmazzuk, akkor ebben az egyenrangú kereszteződésben a B fordul kis ívben jobbra, tehát övé az elsőség, aztán az óramutató járásának megfelelően jön az A, majd végül a C. A C azért nem lehet az első, mert balra kanyarodása közben szemből érkezik az egyenesen haladó A.

BYD DOLPHIN

16.

A védett kereszteződést az „elsőbbségadás kötelező”, vagy az „állj! elsőbbségadás kötelező” táblák árul­ják el, – ezek vagy szemből látszanak, vagy hátulról.

A védett kereszteződést az „elsőbbségadás kötelező”, vagy az „állj! elsőbbségadás kötelező” táblák árul­ják el, – ezek vagy szemből látszanak, vagy hátulról. Védett kereszteződésbe érve először mindig azt állapítsuk meg, hogy melyik a védett út. Jelen esetben az A és a B jármű halad azon. Tehát rögtön eldönthetjük, hogy a C lesz az utolsó áthaladó. A szemből érkezők között pedig a kanyarodás szabálya dönt, ez alapján mindig a balra kanyarodónak van hátránya, vagyis az egyenesen haladónak (vagy a jobbra kis ívben kanyarodónak) van elsőbbsége. A KRESZ alapján a sorrend tehát: A, B, és C.

17.

17. KRESZ-kérdés. Azért érdekes ez a kép, mert aki azt a logikát követi, hogy mindig a védett úton egyenesen haladó az első, és mindig az az utolsó, aki az elsőbbségadást jelző tábla felől jön, könnyen beleszaladhat egy hibába.

Azért érdekes ez a kép, mert aki azt a logikát követi, hogy mindig a védett úton egyenesen haladó az első, és mindig az az utolsó, aki az elsőbbségadást jelző tábla felől jön, könnyen beleszaladhat egy hibába. E logika mentén itt B, C és A lenne a sorrend, ami majdnem jó. Ha megfigyeljük, miután elment a B autó elsőnek, az A és C között már nincs elsőbbségadási helyzet, vagyis a C és az A egyszerre indulhat. Jó tanács: ha a válaszok között szerepel olyan, hogy „két jármű egyszerre mehet”, mindig nézzük át még egyszer a kérdést alaposabban.

BYD DOLPHIN

18.

Ezen a képen kanyarodó főútvonalat látunk, amitől a vizsgákon a legtöbben tartanak.

Ezen a képen kanyarodó főútvonalat látunk, amitől a vizsgákon a legtöbben tartanak. Pedig erre is van egyszerűsítő megoldás: mindig az az első ilyenkor, aki a balra kanyarodó főútvonal táblát látja; ebben az esetben az A. Utána az óramutató járásával egyezően mehetnek a többiek, tehát a végeredmény: A, B, majd C. Tudományosabban: azért van így, mert az A megy tovább a főúton, a B és a C között pedig – mivel két mellékútról van szó – a jobbkéz-szabály dönt.

19.

19. KRESZ-kérdés. Az előző feladat alapján nem lehet kétséges az erre az ábrára adott válasz sem pedig sokan elrontják.

Az még megy, hogy az A indul elsőnek, hiszen főútvonalról hajt le, a többieknek pedig „elsőbbségadás kötelező” táblájuk van, így a szintén egyenesen haladó B-t jelölik meg másodikként. Pedig a C következik a jobbkéz-szabály értelmében, és az előbb vázolt egyszerűsítő szabály alapján is: az első után az óramutató járásával egyező rendben indulhatnak a többiek. Azaz A, C, és B a sorrend.

FL
(Szakértő: Pető Attila, KRESZ-oktató)

Megjelent: Az Autó 2023/11.

Oszd meg másokkal is ezt a cikket

AzAutó magazin előfizetés

Magazin előfizetés

Szívesen olvasnál tartalmakat offline is? Fizess elő az AzAutó magazinjára. Az előfizetés díja 9 960 Ft / év. 

Kapcsolódó cikkek