Több százezer Cruze-t hív vissza a Chevrolet

A General Motors 413 418 darab Chevrolet Cruze-t hív vissza, hogy módosítson egy motorpajzslemezt, amelyben összegyűlhet és tűzveszélyt okozhat a kifolyt motor- vagy váltóolaj.

A tűzveszélyt a motorházban az olajcserénél kifolyt olaj, vagy a kézi sebességváltós modelleknél a megsérült tengelykapcsolóházból kispriccelő folyadék okozhatja. A visszahívás során megvizsgálják az utastér hátsó részének hegesztését is, mert néhány autó esetében ezen a téren hiányosságok mutatkozhatnak.

A visszahívást a GM azután rendelte el, hogy a közlekedésbiztonsági felügyelet (NHTSA) vizsgálatot indított két Chevrolet Cruze motorházának tavaly történt kigyulladása miatt. A gyártó pénteken kiadott közleménye szerint a lecserélendő lemez közlekedési balesetet vagy sérülést nem okozott.

A GM szerint a lemezcsere fél órát, a hegesztési varratok javítása pedig hármat vehet igénybe. A gépkocsi-tulajdonosok július 11-től kapják majd kézhez a visszahívásról szóló értesítést, Magyarország nem érintett az akcióban.