A Ford eladja a Volvót

A szerződés tavasszal, az értékesítési ügylet az év közepén várható, de a Ford és a kínai Geely már most megállapodott a Volvo eladásáról. A vállalat eladása állítólag nem késlelteti az új S60 érkezését.

A Volvo új formavilágát hozó vadonatúj S60 érkezését állítólag nem veszélyezteti a cég eladása. A kínai Geely-nek kifejezetten jól jön a Volvo biztonsági arzenálja és hírneve, a Ford által 10 évig birtokolt márka pedig a gyorsan növekvő kínai piacból profitálhat

Az elvi megállapodás már megszületett, de a részletek kidolgozása és a végleges szerződéskötés mintegy negyed év múlva várható, a tranzakció befejezése pedig több mint fél évet is igénybe vehet. Az eladás várható volt, a Ford már korábban is jelezte, hogy már nem kíván többet költeni a Volvóra, ezért  túlad a tulajdonrészén. A márkák közötti együttműködés ugyanakkor a továbbiakban is megmarad.

A gyáriak szerint a tulajdonosi háttér változása egyelőre kevéssé hat a modellpalettára, a korábban tavaszra ígért S60 végleges koncepciója már decemberben bemutatkozott, a négyajtós kupé formájával és műszakiságával is bőven hoz újdonságot. A 20 colos alufelnikre tett tanulmány gyalogos-felismerő rendszert, távolságtartós tempomatot, startstop-elektronikát, kétkuplungos automata váltót, a légellenállás csökkentése érdekében teljes padlóburkolatot és elektromosan nyíló, záródó hűtőbordákat egyaránt felvonultat. Motorja 1,6 l-es, soros négyhengeres, közvetlen befecskendezésű, turbós benzines, 180 lóerővel és 5,0 l/100 km vegyes fogyasztással, 119 g/km szén-dioxid kibocsátással.