Nem lesz elektromos Porsche

A német Porsche sportautó gyártó nem tervezi kizárólag elektromos árammal működő autók sorozatgyártását a közeljövőben, így az sem várható, hogy versenyre kel az amerikai Teslával ebben.

Wolfgang Hatz, a stuttgarti székhelyű autógyártó fejlesztési igazgatója szerint még a legjobb elektromos sportautók sem képesek óránként 150 kilométernél nagyobb sebességre, ezenkívül “ma még túl kevés az elektromos autókkal levezethető távolság, ennek a sportautók esetében legalább a 350-400 kilométert el kellene érnie”. Úgy fogalmazott: addig nem tartja megvalósíthatónak a tisztán elektromos Porsche gyártását, amíg legalább Stuttgart és a Boden-tó közti távolságot nem lehet könnyedén, sportosan vezetve megtenni vele.

Porsche 918 Spyder

A fejlesztési igazgató szerint az akkumulátor technológia még nem tart ezen a szinten, valamint a jelenleg elérhetőknél kisebb és könnyebb elemekre is szükség volna. A Porsche több modelljét árulja elektromosan és benzinnel egyaránt működő, hibrid kiadásban, ilyenek a Panamera, a 918 Spyder (képünkön) és a Cayenne.