Papíron a Kadjar utódja, a valóságban ennél több: az Austral a Renault tervei szerint erős húzómodell lesz a teljes kínálaton belül.

Miért Austral? Talán Ausztráliában készül? Ezt a két kérdést szinte mindenki feltette, akivel a tesztautóval kapcsolatban beszédbe elegyedtünk. A másodikra kapásból tudtunk nemmel válaszolni, míg az elsőre nem hivatalos forrásból nyelvi játék a magyarázat: franciául az austral (kiejtve: osztrál) délit jelent, az autót pedig Spanyolországban, azaz Dél-Európában gyártják (Palencia, kb. 190 km-re északra-nyugatra Madridtól). Az Austral műszaki alapjait tekintve a Nissan Qashqai rokona, vagy fordítva, kinek ahogy tetszik, a lényeg a közös CMF-C/D moduláris padló.
Renault Austral: karosszéria
A Kadjar karosszériájához képest az Austral minden irányban nőtt néhány mm-t, a hossza és a tengelytávja egyaránt két-két centivel több, de a megszokott arányok nem borultak fel, a 20 colos alufelniket pedig mostanra megszoktuk a kompakt városi terepesek alatt is.
Utastér
Beszállás után az első benyomások kedvezőek, a vezetőülés magassága tág határok (610–685 mm) között állítható, a tömés (szivacs) nem túlzottan kemény, a hurkás szövet tapintása kellemes. Jó a pedálrend és a kormányoszlop is sokat mozog, így hamar belőhető a hosszú távon sem fárasztó pozíció.
A kilátás minden irányban körülményes, a tükrök nem az ajtólemezeken ülnek, így növelik az A oszlopok körüli holtteret. Aggódni nem kell, a manőverezésben sokat segít az iconic esetén alap, a többi komfortszinten pedig megvehető 360 fokos kamera, míg az első-hátsó parkolóradar és a normál tolatókamera az összes Australhoz jár.
A 12,3 colos vetített, konfigurálható, színezhető műszeregység sztenderd, középre 9,0 colos érintőképernyőt csak a belépő TCe 140 evolution kap (ehhez is jár navigáció), a többi Australban 12,0 colos felületen fut a menüjét tekintve nem bonyolult, de némi megszokást azért igénylő openR link infotainment. A kormányon gyújtás után kelnek életre az érintős felületek piktogramjai, a menetvezérlőt (Multi-Sense) is a volánra tették. Bal kéz felől könnyű elérni néhány fontos funkciót (sávtartó, ESP, csomagtérnyitó, fényerő szabályozó, rögzítőfék, Auto Hold). Az érintőképernyő alatti sáv a fizikai kapcsolóssoros kétzónás automata légkondié.
Az Austral a nők kedvence lehet, mert rengeteg a kacattartó, az ajtózsebek nagyok, a kesztyűtartó mély és szinte a teljes középkonzolba lehet rakodni. A kartámasz fedele okosan, osztottan nyílik, a nagy markolat pusztán látványkellék: pihenhet rajta a kéz, de csupán a pohártartó és egy második rekesz fedelének tologatására szolgál, amely felület egyben vezeték nélküli telefontöltő is – ez ügyes. Ebből a nagy helybőségből rögtön következik, hogy középről száműzték a váltókart, a menetirányválasztó a kormány mögé jobbra, az audio vezérlő és az ablaktörlőkar fölé költözött.
Utóbbival sokszor össze lehet keverni, amire akkor jövünk rá, ha például a hátramenet kapcsolása helyet vadul csapkodó ablaktörlést indítunk – vicces, de sokadszorra már bosszantó. A head-up kijelző a szélvédőre vetít és a legjobbak közül való, a grafika éles, a kép nem torzít. Az általános minőség jó – bár a tesztautóban a vezetőoldali ajtó környékén mindig zizegett valami –, a natúr hatású fabetét tetszetős, a 48 féle színből mindenki talál magának kedvére valót, ráadásul a hangulatok a beállított menetprogramok (Sport, Eco, Comfort, Egyéni) szerint is változhatnak.
A mikroszálas kendő hasznos, ha velünk van, mert az egybefüggő, L-alakú műszeregység és képernyő nagy felülete pillanatok alatt porosodik, utóbbin ráadásul gyűlnek az ujjnyomok is. A 3,5 centivel keskenyebb második sorba az enyhén lejtő tetőív miatt kicsit nehezebb beszállni, az anyagok minősége, a burkolatok azonban egyenértékűek az első soréval. Itt is nagy az ajtózseb, kapunk pohártartós kartámaszt, szellőzőket, USB C töltőket és hálókat a két első ülés támlájára.
A 470 mm-rel kissé rövidnek mondható ülőlapnál, valamint a támlánál egyaránt 60:40 arányban osztott és 16 centit sínen tologatható üléssel a variálhatóság átlagon felüli. A poggyászokat magasra kell emelni, a rakodóperem 780 mm, az üléstámlák egy-egy karral a csomagtérből is dönthetők. Az álpadló alá 16 colos, kínai Linglong gumival szerelt mankókerék kerül, ha erre kiviteltől függően 50 vagy 100 ezer forintot áldozunk.
Motor, erőátvitel
A Renault Austral turbós motorválasztéka szerény, dízel nincs. A csúcsot az 1,2-es benzines köré épülő 200 LE-s E-Tech hibrid jelenti, aki pedig szerényebbel is beéri, az 1,33-as TCe-t választhatja 12 V-os könnyű hibridként, 140 LE-vel hatfokozatú kézi, 158 LE-vel fokozatmentes CVT automatával. Pluszpénzért sincs összkerékhajtás. A 4Control hátsókerék-kormányzás techno esprit Alpine és iconic felszereltség esetén extraként vehető meg (600 000 Ft), ezeknél az alapból csatolt lengőkaros felfüggesztés már komolyabb multilink.
A négyhengeres gép hidegen sem hívja fel magára a figyelmet. Simán és csendesen forog, 270 Nm-es csúcsnyomatéka papíron 1800/perctől él, de a gázreakció ennél kicsivel magasabban, 2000 környékén kezd igazán élénkülni. Mivel az erőátvitel fokozatmentes (CVT), a szerkezet folyamatosan változtatja az áttételt, adott sebességhez fix fordulatszám csak kézi üzemmódban tartozik – a vezető hét rögzített és a kormányra tett fülekkel pöcögtethető fokozat között barangolhat.
Hosszabb városon kívüli menetekkel a fogyasztás 6,0-6,5 l környékén tartható, a számítógép azonban próbált optimistán lefelé kerekíteni és a teszt végén 6,6 l-t mutatott, amikor tankolásokkal mérve valójában 7,6 l/100 km-rel zártuk a próbát. Ha valaki nem szereti a CVT-t, nem használja ki a lendületből gurulást (vitorlázást) és folyamatosan „vastag talpú cipőben” nyomja a gázt, ne lepődjen meg, így a 10,0 l körüli értékek sem lehetetlenek.
Vezetés, menettulajdonságok
A Renault Austral vezethetősége megfelel a közízlésnek, azaz pont olyan, amit az emberek többsége elvár. Magasabban ülünk, mint a normál személyautókban. A 2,5 fordulatos kormánnyal pontos (de érzetre steril) az irányítás, a rugózás és a csillapítás feszes, de nem kellemetlenül, a karosszéria kanyarban nem billeg, az ívek problémamentesen vehetők, a menetkomfort még a 20 colos felnik ellenére is nyer némi értelmet.
Nincs semmi rakoncátlankodás, nekünk egyedül az elindulásoknál nagyokat rántó Auto Hold csípte a szemünket, ezért inkább kikapcsoltuk. Visszatérve a váltóra, a CVT városban nem rossz, de a működésében van némi spét, azaz csúszás és akinek ez a komótosság cincálja az idegeit, jobb, ha a kéziváltós mellett dönt, a mínusz 18 LE és 10 Nm lenyelhető hátrány.
12 1055 mm széles, befelé az ülések pozíciójától függően 840-1000 mm mély a csomagtartó. A támlákat ledönteni innen is lehet, alul a mélyedésben mankókerék utazik – feltéve, ha megvásároltuk
A vezérlés próbálja alacsonyan tartani a fordulatot (ez a kabinba beszűrődő motorhangot is előnyösen befolyásolja). Ha kézi üzemmódban vagyunk, egyenletes 90 km/h-s tempónál hetedikben 1400/percet forog a főtengely, itt padlóig nyomott gázzal a sebességfokozat negyedikbe, a fordulat 3700-ra ugrik, az erőtartalék legfeljebb átlagos, a dinamika nem hátba vágó. Az esti vezetéseknél a fényszóró adaptív működésével elégedettek voltunk, egyik szemből jövő sem jelezte, hogy vakítja a fény; ugyanakkor a távfény nem varázsolta nappallá az éjszakát, nagyobb bevilágított távolságra számítottunk.
A Renault Austral felszereltsége
Bár a délibáb légköroptikai jelenség, bizonyos szempontból a képeken látható tesztautó is hasonló, kvázi nem a valóságot tükrözi. Ez annyit tesz, hogy a Renault időközben változtatott a felszereltségeken és a legmagasabb iconic komfortszintet már nem kínálja ezzel a TCe 160 MHEV hajtáslánccal, csak az E-Tech hibriddel. Ennek megfelelően az adatlapon a jelen helyzetnek megfelelő techno kivitel tartozékait és árait tűntettük fel.
Összegzés
Hogy valóban húzómodell lesz-e a Reanult Austral, egyelőre nehéz megmondani, mindenesetre a teszt után úgy véljük, a Renault beletett annyit, hogy a típus képességei adottak legyenek a sikeres nemzetközi piaci szerepléshez. A többi majd kiderül.
Adatlap: RENAULT AUSTRAL TCe 160 MHEV ICONIC AUT.
A RENAULT AUSTRAL ÉS LEGFŐBB KONKURENSEI
Karosszéria, felfüggesztés
+ Kényelmes első ülések
+ Beszállás (elöl)
+ Szellőzés (hátul)
+ Variálható utas/csomagtér
+ Head-up kijelző
+ Kacattartók száma
+ Biztonságos menettulajdonságok
– Magas rakodóperem
– Menetkomfort (20 colos felni)
– Váltókar/ablaktörlő kezelése
Motor, erőátvitel
+ Csendes benzinmotor
+ Gyors startstop
– Váltó
Biztonság
+ Vezetősegédek alapáron
+ Hatékony fék
– Auto Hold működése
– Gyenge távfény
Költségek
+ Felszereltség
+ Általános garancia
Krepsz Zoltán
Megjelent: Az Autó 2023/11.