Fél évig használjuk a francia családi kisautót a Citroën C3 Aircross-t, jöjjenek az első kilométerek tapasztalatai.

A magyar átlagos újautó vásárló igényeivel könnyű kalkulálni: árérzékenység, fenntarthatóság, kompakt méret, használhatóság. Ezeket figyelembe véve – és ebben a sorrendben – választottunk tartós tesztre olyan modellt, melynek listaára nem haladta meg a 8 millió forintot, motorja villamosítás nélküli benzines, a karosszéria 4,5 m alatti és az autó megfelel egy kétgyermekes családnak. Így akadt fenn a szűrőnkön a 100 LE-s, hatfokozatú kéziváltóval szerelt Citroën C3 Aircross 1.2 Turbo, ennek is a közepes komfortszintet jelentő Plus változata. Túl vagyunk az első közös hónapon, lássuk, mi történt eddig!

Az alap fehér szín szerintünk jól áll az autónak, a piros Color Clip csíkok alapáron járnak, akárcsak a 17 colos alufelnik. A halogének helyett adott Eco LED fényszórók hozzák a kötelezőt, homogén fénycsóvával világítanak, de semmi extrát nem tudnak, a menetfény szintén diódás.

A jó fogású kilincsekkel szélesre tárhatók az ajtók, a hátsó kilincsek sincsenek magasan, így kisgyerekek is elérik. A báziskivitelű ülés kényelmes, puha a szivacsbetét, de ennél lenne feljebb: a 390 ezer forintos Plus csomag Advanced Comfort üléseket ad, ám ez nem került bele a tesztautóba.
Az állíthatósági tartomány az üléseknél és a kormányoszlopnál egyaránt hozza az elvárt átlagot, a pedálrend majdnem jó, a gáz van kissé mélyen. A hely minden irányban elegendő. Kevés a kacattartók száma és a méreteik is elmaradnak a várttól, ez hiba; USB C töltőből kettőt ad a Citroën, ezeket a második sorba tették, de elölről is könnyű hozzájuk férni. Indukciós telefontöltő csak a legdrágább Max kivitelben van.

Az apró kormány jófogású, a rajta lévő érintőgombok és fizikai kapcsolók könnyen kezelhetők, a vetített műszeregység napsütésben is jól látható, a bal térdnél egy-egy gombbal kilőhető a startstop, a sebességfigyelmeztető és a sávtartó. Az automata légkondi saját panelt kapott, a Plus-ban már 10,25 colos képernyőn fut a navigáció nélküli infotainment, a telefon vezeték nélkül tükrözhető, az audiorendszer 6 hangszórós.
A műanyagok zömmel kemények, de az ajtókra és a pultra is jutott némi szövet, a zongoralakkos plasztikok karcolódnak, csillognak. Az általános minőség jó, nincsenek zörgések, egyedül a vezetőülés nyöszörög halkan.

Hátul meglepően tágas az Aircross, 190 centis vezető mögött is marad lábtér, pedig sem a tengelytávolság (2670 mm), sem a karosszériahosszúság (4395 mm) nem kiemelkedő. Az ülőlap két személyre formázott, középen magas a merevítőpúp, szellőző nincs, az ajtózseb előnytelen kialakítású, alig használható. A csomagtartó rakodópereme magas, a 60:40 arányban osztott és dönthető támlákkal 460–1600 l között variálható a tér, ebbe természetesen az álpadló alatti rekesz is beleértendő.
Az 1,2-es turbós benzines alapból 100 LE-t tud (205 Nm), a háromhengerességét nem titkolja, de nem is nyomasztja vele a környezetét. Hamar bemelegszik, 1700-tól élénkül a gázreakció, a kis motor lineárisan húz, de a sportosság (amit egyébként senki nem vár el) messze áll a közel 1,3 tonnás géptől: százas gyorsulása átlagos (11,3 s). A hatos váltó is középre céloz, a kar lehetne pontosabban, rövidebb utakon megvezetve, de összességében nincs vele különösebb probléma. A fogyasztásunk eddig vegyes használattal 7,4 l/100 km, ami kicsit magasabb a vártnál.

A C3 Aircross ütőkártyája a komfort. Minden esetben alapáras az Advanced Comfort felfüggesztés, ami a lengéscsillapítók végállásainál tompítja a felütéseket, s ez különösen hasznos a hazai utakon. A 17 colos alufelnikre húzott ballonos (/60-as) gumikkal a Citroën puhán lépi át a hibákat, a kátyútűrése jobb az átlagnál, pedig a futóműve egyszerű: elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros. A 2,9 fordulatos kormánnyal nem közvetlen, de pontos és dodzsemesen könnyű az irányítás, a fék határozottan fog, hátul tárcsa helyett dobbal lassítva.

Az ívmenetekben nagy a karosszériamozgás, az átlaghoz képest puhábbra vett felfüggesztés miatt dől a felépítmény, ennek ellenére az Aircross viselkedése biztonságos, ha nem provokálják, akkor nem keveri magát bajba és jól kezelhető alulkormányzottsággal jelzi a túlvállalt tempót. Műszaki hibákról semmilyen vonatkozásban nem tudunk beszámolni, minden működik, nem fagy le; hamarosan jön a kötelező szerviz 15 000 km-nél, benne olajcserével és átvizsgálással. Folytatjuk.
A Citroën C3 Aircross 1.2 Turbo Plus műszaki adatai
Soros háromhengeres, közvetlen befecskendezéses, változó vezérlésű, turbós benzinmotor, elöl keresztben beépítve. Két felülfekvő vezérműtengely (DOHC), hengerenként négy szelep. Hengerűrtartalom: 1199 cm3. Teljesítmény: 100 LE/74 kW (5500/min). Nyomaték: 205 Nm (1750/min). Hatfokozatú kéziváltó, elsőkerék-hajtás. Elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés, elöl hűtött tárcsa-, hátul dobfékek, ESP. Csomagtér: 460–1600 l. Üzemanyagtartály: 44 l. Hosszúság x szélesség x magasság: 4395x1795x1633 mm. Tengelytáv: 2670 mm. Gumiméret: 215/60 R17. Saját tömeg: 1237 kg-tól. Gyorsulás (0–100 km/h): 11,3 s. Végsebesség 179 km/h. Vegyes fogyasztás: 6,2 l/100 km. Tesztfogyasztás: 7,4 l/100 km. CO2: 141 g/km. Ára: 7 990 000 Ft.




