Barion Pixel

Magazin: Morgan Plus Four LM62 – Számok bővöletében

Hatvan éve történetének legnagyobb sportsikerét érte el a Morgan, amit most stílszerűen, limitált kiadással ünnepel.
2025. augusztus 7.
admin

Hatvan éve történetének legnagyobb sportsikerét érte el a Morgan, amit most stílszerűen, limitált kiadással ünnepel.

 

Fehér keménytető, 29-es rajtszámok, kiegészítő fényszórók – a Morgan Plus Four LM62 azonnal felismerhető
Fehér keménytető, 29-es rajtszámok, kiegészítő fényszórók – a Morgan Plus Four LM62 azonnal felismerhető

A Morgan világa olyan álomszerű mese, amelynek min­den betűje igaz, s a legtöbb benzinvérű rajongó a szereplője akar lenni. A cégalapító, Henry Frederick Stanley Morgan 1909-ben építette első autóját, majd az 1910-ben életre hívott Morgan Motor Company a második világháború óta voltaképpen abból él, hogy kézi munkával gyárt klasszikus autókat. Náluk ólomcsizmában járnak a percek, vagy inkább az évek, bő 110 év alatt eddig 30 ezer Morgan készült, amihez képest a Ferrari is tömeggyártó.

De ennél többet mond, hogy a cég nemrég vezette be első alumínium padlólemezét és állt le a favázas karosszériákkal – a természetes anyag már csak az utastér körül bukkan fel. Jelenleg háromtagú a modellsor, az új háromkerekű hamarosan érkezik, a négyhengeres Plus Four és a hathengeres Plus Six pedig éppen az említett új padló érkezésével újult meg.

 

BYD DOLPHIN

Ha esik az eső, vagy fúj a szél, felszerelhető oldalelemekkel tehető védettebbé az utastér
Ha esik az eső, vagy fúj a szél, felszerelhető oldalelemekkel tehető védettebbé az utastér

A Morgan a nagy gyárak között hobbigarázsnak tűnik, az anyagi lehetőségei végesek, így sosem foglalkozott a hajtáslánccal, inkább készterméket vásárol. Aktuális partnere a BMW, a Plus 8 hosszú orrába 2012-ben a bajorok V8-asa került (a korábbi évtizedekben megszokott Rover V8 helyére), most az utód, a Plus Six turbós, 3,0 l-es soros hatossal fut. Az 1950 óta élő kistestvér, a Plus 4 hátsó kerekeit Standard, Triumph, Ford, Rover és Fiat erőforrások is forgatták, a 2020-ban bemutatott új Plus Four a 30i jelzésű BMW-k 2,0 l-es, négyhengeres, 258 LE-s turbós benzinesét használja, hatos kézi, vagy nyolcas automata váltóval. Ehhez a típushoz kapcsolódik most a Morgan jubileuma: hatvan éve, 1962-ben egy Plus 4 SuperSport elsőként haladt át a Le Mans-i célon…

 

Fizetni kell a Moto-Lita kormányért, de vétek kihagyni
Fizetni kell a Moto-Lita kormányért, de vétek kihagyni

 

A Franciaországban, részben (lezárt) közúton rendezett 24 órás autóverseny talán a legnagyobb presztízzsel bíró futam 1923 óta a motorsportok között, nem véletlen, hogy a Triple Crown, azaz a hármas korona egyik ékköve a Formula 1-es Monaco GP és az Indy 500 győzelem mellett – eddig Graham Hill az egyedüli Triple Crown bajnok, de ennek megszerzésére hajt Fernando Alonso és Juan Pablo Montoya is.

BYD DOLPHIN

1962-ben a TOK 258 rendszámú Plus 4-gyel szinte az esélytelenek nyugalmával rajtoltak, mert a 2,0 l-es géposztályban bőven akadtak ennél erősebb, nagyobb tempóra képes, modernebb konstrukciók, ám Le Mans olyan, mint a póker, ahol jó lapokkal is lehet veszíteni, ugyanakkor a gyengébbekkel is nyerni.

A 29-es rajtszámú géppel végig stabil (a teljes versenytávra számolva 149 km/h-s) átlagtempót diktált Christopher Lawrence és Richard Sepherd-Baron, a két pilóta, nem voltak különösebb gondjaik, az autó megbízhatóan működött és 2255 mérföld (3630 km) megtétele után a Morgant intették le a kategória győzteseként. Viszonyításképpen: abban az évben az amerikai Phill Hill és a belga Olivier Gendebien kettőse győzött abszolútban, akik 4451 km-en át hajszolták a 4,0 l-es V12-essel szerelt Ferrari 330 TRI/LM Spyder-t.

 

Valódi fa borítja a műszerfalat, az órákat középre rendezték, a limitált kiadás egyedi plakettet kap
Valódi fa borítja a műszerfalat, az órákat középre rendezték, a limitált kiadás egyedi plakettet kap

Az LM62 – más néven a TOK Edition, ahogy a Morgan rajongók nevezik – a hajdani győzelemnek állít emléket. Mint azt Steve Morris, a vállalat igazgatója a bemutatón elmondta, az 1962-es sikerre minden rajongó büszke és ez a limitált sorozat a Morgan történetének fontos darabja, amit elsősorban gyűjtőknek és márkabarátoknak szánnak. A 78 995 angol fontos (kb. 34 millió forintos) alapár borsos a Plus Four esetében, de csak 62 példányt gyártanak, így biztosított a ritkaság – és az értéktartás. A karosszériát csak zöldre (vagy pirosra), a kerekek küllőit ezüstszínűre festik, továbbá az árban benne van a fehér hardtop tető – ez a SuperSport versenyautó sajátossága volt.

 

Le Mans-i tanksapka is emlékeztet az 1962-es győzelemre
Le Mans-i tanksapka is emlékeztet az 1962-es győzelemre

A teljes, a fehér körben a 29-es rajtszámot és a különféle logókat is magába foglaló grafikai csomag mellé Cibié kiegészítő fényszóró, Le Mans-i tanksapka, aktív sportkipufogó és még néhány apróság jár. Belül a barna Tawny faburkolat dominál, a fekete Comfort Plus bőrülések fűthetők, az ajtóbehúzókon, a fejtámlákon egyaránt megjelenik az LM62 felirat és nem hiányzik a sorszámozást tanúsító plakett sem. Pluszpénzért Moti-Lita kormány és krómozott belső tükör is vehető.

 

Küllős kerekek és szárnyas csavarok, mint hatvan évvel ezelőtt
Küllős kerekek és szárnyas csavarok, mint hatvan évvel ezelőtt

Az LM62 műszakilag nem tér el a normál Plus Four modelltől, a vevők jobb- és balkormányos kivitelt egyaránt választhatnak, ahogy a kézi és az automata váltó közötti dilemmájukat sem oldja meg a Morgan, mert mindkettő elérhető – előbbinél 350, utóbbinál 400 Nm a 2,0 l-es, 258 LE-s BMW turbómotor nyomatéka. Mivel a saját tömeg csupán 1000 kg körüli, az apró (3830x1650x1250 mm-es) Plus Four valóban sportosan mozog és meglepően az automata a fürgébb: ennek 4,8 s elég a 0–100-as gyorsuláshoz, a kéziváltós 5,2 s alatt tudja ugyanezt, a végsebesség mindkettőnél 240 km/h. A számok tehát sokat ígérnek, de itt sokkal fontosabb a hajdani történet, az esemény, és az a bűvölet, hogy a 21. században még születhetnek ilyen autók.

 

Paladár

Megjelent: Az Autó 2022/3.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, így előfordulhat, hogy a benne szereplő egyes információk elavultak. Kérjük, hogy az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Oszd meg másokkal is ezt a cikket

AzAutó magazin előfizetés

Magazin előfizetés

Szívesen olvasnál tartalmakat offline is? Fizess elő az AzAutó magazinjára. Az előfizetés díja 9 960 Ft / év. 

Kapcsolódó cikkek

AUTOBEST Best User's Car Award 2026

Hírek: Autobest Conquest – Best Users’ Car of Europe 2026 – A Citroën C3 Aircross díja!

A 32 európai ország autós újságíróiból álló Autobest 2026-tól átalakult – a neve is megváltozott: mostantól Autobest Conquest. A zsűritagok voksa már csak a szavazatok felét éri, a másik 50% a közönségtől érkezik0! A szavazás január 19-én indult online, a www.autobest.org, és a www.azauto.hu oldalon, és március 28-ig, a zárásig összesen közel 11 millió európai közönségszavazat érkezett a díj hat döntősére!