A kétajtós Peugeot 504-es nem az első, de a mai napig talán a legszebb gyermeke a Pininfarina és a Peugeot kapcsolatának.

Az 504-es az oroszlános márka legendás típusa, ez volt az első Peugeot, amely elnyerte az Év autója címet, és modern vonalaival, tágas utasterével, valamint kényelmes rugózásával hamar kivívta a vásárlók elismerését is. A franciák érezték, hogy a négyajtós mellett bőven van potenciál az autóban, ezért a Pininfarinához fordultak ötletért. Az olaszokkal korábban, a 403-as és 404-es modelleken már dolgoztak együtt, utóbbiból rajzoltak kupét és kabriót is, így ezen a szálon indultak el, de az eredeti formától itt merészen elrugaszkodva.

Az arányok teljesen megváltoztak, a tengelytávot 19, a hosszúságot 11 centivel vették rövidebbre, négy különálló fényszóróval áttervezték a frontrészt, és ekkor jelentek meg a ferde „oroszlánkarom” hátsó lámpák, amelyek a legújabb Peugeot-k markáns részletei.

Az utastérben újragondolt műszerfal jelezte a változást, illetve a második sor szűkössége: a kurtább tengelytáv miatt az 504 Coupe és Cabrio a limuzinnal ellentétben inkább 2+2 üléses volt. A látványos karosszéria alá kipróbált mechanika került, elöl McPherson-, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztéssel, kanyarstabilizátorokkal, fogasléces kormányművel és minden keréknél tárcsafékkel – utóbbi 1969-ben még nem volt általános. Motorból csak 1,8-as, négyhengeres, 103 LE-s benzinest szereltek be, de 1970 végén már megjelent a nyomatékosabb 2,0 l-es (104 LE), változatlanul négyfokozatú kézi váltóval.

Az első modellfrissítésre öt évet kellett várni: 1974-ben szimpla fényszórókra és egyszerűbb hátsó lámpákra váltottak, a műszerfalon megjelent a fadekoráció. A csúcsmodellt innentől 2,7 l-es, karburátoros V6-os mozgatta (138 LE), majd 1978-ban jött a befecskendezős változat 144 LE-s teljesítménnyel és négy- helyett ötfokozatú váltóval – ekkor visszatért az időközben törölt 2,0 l-es, négyhengeres is.

A sorozat harmadik, az 1983-as kifutásig gyártott tagjai könnyen felismerhetők a kissé ormótlan, fényezett műanyag lökhárítókról és a szériában adott alufelnikről, továbbá az új műszerfalról. A Pininfarina nemcsak a tervezésért, de a gyártásért is felelt, pontosabban az első fázisért: a karosszéria az olaszoknál állt össze, amit a Peugeot sochaux-i üzemébe szállítottak. Itt szerelték be aztán a motort, a futóműveket és minden mást.

Bár az 504 Coupe és Cabrio a korszak legdrágább Peugeot-modelljei voltak – furcsamód a vászontetősért kértek kevesebbet –, számos hírességet és üzletembert az eleganciájukkal vettek le a lábáról. Egy monacói diplomata kétszínű fényezéssel kérte a kabrióját, és a Citroën-átalakításairól jól ismert párizsi Chapron műhelynél rendelt hozzá egyedi keménytetőt, mert a gyár nem kínált ilyen tartozékot.

Kevesen tudják, hogy Enzo Ferrari kedvenc márkái közé tartozott a Peugeot, több évig járt 404-es és 504-es modellekkel.

Sergio Pininfarina az első pillanattól fogva „belelátott” az 504-esbe, és 1971-ben, a Párizsi Autószalonon már a kupé alapjaira álmodott prototípussal hökkentette meg a közönséget: a Break Riviera kétajtós, négyüléses kombi (shooting brake) volt, faborítású csomagtérrel. A Peugeot – sajnos – mellőzte a sorozatgyártást, de az olaszok állítólag három példányt építettek – a trióból egy ma is biztosan megvan.

A kétajtós 504-es mély nyomot hagyott maga után, olyannyira, hogy 2018-ban a Peugeot a kupé reinkarnációjának szánta az elektromos e-Legend tanulmányt, amivel kapcsolatban – a pozitív visszajelzések hatására – felmerült a végleges verzió kidolgozása is. A matek azonban nem jött ki, mert a gyár hamar bejelentette, nem lesz a dologból semmi. Kár.

Zé

Megjelent: Az Autó 2019/12.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, így előfordulhat, hogy a benne szereplő egyes információk elavultak. Kérjük, hogy az olvasása során ezt vegye figyelembe!