Éppen 30 éve, hogy Alain Prost és Ayrton Senna utoljára feszült egymásnak az Forma-1-es világbajnoki címért. De 1993-ban villantotta meg először a foga fehérjét három ígéretes tehetség is, Damon Hill, Michael Schumacher és Mika Häkkinen.
A három tehetség közül, akik 1993-ban kaptak először lehetőséget, hogy versenyképes autókkal mutathassák meg valódi tudásukat, kétségtelenül Michael Schumacher csillaga emelkedett a legmagasabbra.
Ő 1994-ben szerezte meg első világbajnoki címét a Benettonnal, és erre 1995-ben ráduplázott. A Ferrari csábításának engedve ez után Maranellóba szerződött, ahol további öt világbajnoki aranyat szerzett 2000 és 2004 között, így összesen hét vb-címmel és 91 győzelemmel fejezte be szinte páratlanul sikeres pályafutását.
Damon Hill számára – különféle okok miatt – rögösebb volt az út a sikerhez. A BRM és a Lotus egykori legendás pilótája, Graham Hill fia 1996-ban ért fel a száguldó cirkusz csúcsára, amikor egy másik F1-es legenda fiát, a kanadai Jacques Villeneuve-öt maga mögé utasítva megszerezte a világbajnoki címet a Williams–Renault színeiben.
Az 1993-as idény végén az Forma-1-be visszatérő Mika Häkkinen pályája végéig hűséges maradt a McLarenhez, és ez volt a szerencséje. A sztártervező, Adrian Newey remek versenyautóinak és a Mercedes motorjának köszönhetően a „Repülő finn” 1998-ban és 1999-ben sem talált legyőzőre. Häkkinen félelmetes gyorsaságát húsz futamgyőzelme mellett az is mutatja, hogy 26-szor indulhatott az első rajtkockából, és 25-ször jegyezte a verseny leggyorsabb körét.

Damon Hillről azt tartották, hogy ő a legkevésbé tehetséges a triumvirátusból. A borongós tekintetű angol sikereit inkább kitartásának, mintsem természetes gyorsaságának tulajdonították. Eredményei alapján azonban ez távol áll a valóságtól. Hill 1992-ben a sereghajtó Brabham pilótájaként, s emellett a Williams tesztpilótájaként csiszolta tudását, miközben ütőképes „fegyverré” formálta az FW14B-t, amellyel Nigel Mansell aztán meg sem állt a világbajnoki címig.
Hill ezzel kiérdemelte, hogy 1993-ban átvegye a távozó Mansell helyét a Williams–Renault-nál, amelynek célja a vb-cím megvédése volt. A 93-as szezon első fele Ayrton Senna és Alain Prost párviadaláról szólt, eleinte a brazil McLaren pilóta villogott, Prost azonban később rendre kiautózta a maximumot a Williamsből. Úgy tűnt, Hill örök másodhegedűs marad a francia „Professzor” mögött, ő azonban szorgosan gyűjtögette a dobogós helyezéseket.
A szezon derekán, a Francia Nagydíjon aztán megszerezte a pole pozíciót, és onnantól szárnyakat kapott. Magny-Cours-ban második lett Prost mögött, Silverstone-ban pedig a 41. körben az élről esett ki motorhiba miatt. Hockenheimben nagy előnnyel vezetett, de egy hátsó defekt ismét keresztülhúzta a számításait. Már mindenki hírhedten peches elődjéhez, Mansellhez kezdte hasonlítgatni, amikor a Hungaroringen a szerencse végre mellé szegődött.
Az angol rajt-cél győzelemmel aratta élete első F1-es diadalát, és azt mondta, csak attól félt, nagy magányában nehogy kiessen a ritmusból, és kicsússzon. A mogyoródi győzelem fordulatot hozott, az akkor 33 éves angol Spában és Monzában is nyerni tudott, amivel felzárkózott a vb-pontverseny második helyére, Prost mögé. Több győzelem ugyan nem került a neve mellé, de a 16 futam során tízszer állhatott dobogóra, és csak a pechesen elveszített két elsősége (valamint Senna és a McLaren év végi megerősödése) miatt kellett beérnie a bajnoki bronzéremmel.
Michael Schumacher első teljes Forma-1-es idénye az 1992-es volt, és meglepetésre, már ekkor megszerezte első győzelmét Belgiumban. A Benetton csapatfőnöke, Tom Walkinshaw elérte, hogy a Ford kiemelten kezelje a feltörekvő gárdát, és 1993-ban a Benettonnak adja az erősebb HBA7-es, majd HBA8-as sorozatú V8-asokat. Senna szezon eleji sikerei hatására, valamint Ron Dennis csapatfőnök állandó nyomására, az idény második felére aztán a McLaren is megkapta a HBA8-asokat.
Schumacher lendületesen kezdte a szezont, öt versenyből háromszor végzett a dobogón, de a Benettonnál akkor újdonságnak számító kormányváltó, és az aktív futómű hibái miatt gyakran fel kellett adnia a versenyeket. Monacóban az első rajtsorba kvalifikálta magát Prost mögé (és Senna elé), majd amikor a francia büntetést kapott, átvette a vezetést. Fokozatosan húzott el a mezőnytől, láthatóan élvezte a versenyzést, ám húsz körrel később váltóhiba miatt szertefoszlottak győzelmi álmai.
Nyáron aztán rákapcsolt a Benetton, Schumi pedig élete formájában versenyzett: Kanadában második, Franciaországban harmadik, Silverstone-ban – egy Sennával vívott, körökön át tartó, látványos csata után – második, Hockenheimben pedig ismét második lett, felhozva csapatát a márka-vb második helyére. Kedvenc pályáján, Spában megnyerte a Prosttal vívott taktikai csatát, és ismét a dobogó második fokára állhatott.
Schumacher 1993-as szezonjának fénypontja a Portugál Nagydíj (Estoril) volt, pedig csak a 6. helyre tudta kvalifikálni magát. A Benetton hosszú távon gondolkodott, egyetlen kerékcserével tervezték lefutni a 71 kört, vagyis Michaelnek úgy kellett lépést tartania a gyorsabb Williamsekkel és McLarenekkel, hogy közben kímélte a gumikat!
Noha még csak 24 éves volt, mesterien oldotta meg a feladatot, és az utolsó húsz körben mindent bevetve, szélesen védekezve, jobb kigyorsításokkal sikerült sakkban tartania Prostot, és megszereznie a győzelmet. Végül a sok kiesés miatt be kellett érnie a 4. vb hellyel, ám megmutatta a világnak, mire képes egy „B ligás” autóval.
Mika Häkkinen csupán a szezon utolsó három versenyén kapott lehetőséget a McLarennél, miután elődje, Michael Andretti csalódást keltő évada végéhez közeledve úgy döntött, inkább visszatér az amerikai Indycar sorozatba. A finn addig a Porsche Szuperkupában tartotta formában magát, megnyerve többek között a monacói és a hungaroringi futamot.
Amikor aztán az ölébe pottyant az Forma-1-es visszatérés lehetősége, két kézzel ragadta meg. Estorilban az időmérőn gyorsabb kört futott, mint Senna! A futam elején Alesi és Senna mögött harmadikként körözött, mígnem a 33. körben visszakapcsoláskor blokkoltak a hátsó kerekei és a kavicságyba csúszott. Két héttel később, Szuzukában a 3. helyre kvalifikálta magát Prost és Senna mögé, majd egy futó záporral tarkított nehéz verseny után harmadikként is ért célba, megszerezve első F1-es dobogóját.
A szezonzáró Ausztrál Nagydíjat motorhiba miatt fel kellett adnia, de ez sem tudta letörölni a csibészes mosolyt az arcáról. Tudta, hogy megérkezett a Forma–1-be, az igazi nagyok közé, és fényes jövő áll előtte.
Simon István
Fotók: Ford, McLaren, Williams F1
Megjelent: Az Autó 2023/9.