Négyféle komfortszinten, de csak egyféle benzin-elektromos hibrid hajtáslánccal választható a Subaru XV utódja, a Crosstrek.

Ha Subaru, akkor elsőként a boxermotor, az állandó összkerékhajtás, valamint a tartósság jut az eszünkbe.
Nem csak a márka kedvelőinek jó hír, hogy a Crosstrek esetében sem gondolkodtak másképpen a japánok. Az XV utódjának szánt, a megerősített SGP (Subaru Global Platform) padlón guruló kompakt szabadidőterepes továbbra sem követi az SUV-k formai megoldásait, valójában az Impreza „megvadított” kiadása, azaz magasra emelt kompakt ötajtós – a hasmagasság az alapból járó 17 colos alufelnikkel is 220 mm, tehát valóban nem akad fenn az első buckán.
A 4,5 m hosszú, 2670 mm tengelytávú karosszériát alul körben műanyagok védik. A vázszerkezet megerősítésével az XV-hez képest 10 %-kal lett jobb a torziós merevség, továbbá megerősítették a futómű bekötési pontjait is. A nagy szakítószilárdságú acélok beépítésével javult a passzív biztonság. A légzsákok száma kilenc, ezek közül a vezetőülés jobb oldali párnájába szerelt az első utasok egymásnak csapódását akadályozza meg.
A fejlesztés során orvosok, egészségügyi szakemberek véleményei alapján kiemelt figyelmet kaptak az első ülések. A fej akaratlan billegése és számos, füllel alig, vagy nem is észlelhető hang, rezgés nagymértékben befolyásolja és jellemzően rontja az utazási komfortot. Ennek érdekében olyan szigetelési megoldásokat alkalmaztak, melyek csökkentik a hangnyomást az utastérben, illetve az üléseknél mérséklik a fej mozgását.
A Subaru nem vacakol vetített műszerekkel, kitart a hagyományos, mutatós órák mellett, ugyanakkor az infotainment a legmodernebb. 11,6 colos (álló formátumú) Full HD érintőképernyővel, vezeték nélküli telefontükrözéssel, online kapcsolattal, távolból irányítható funkciókkal és PIN kódos védelemmel, hogy illetéktelenek ne tudják ellopni a személyes adatokat.
Az e-Boxer normál hibridet jelent, azaz a Crosstrek tud tisztán villannyal haladni (rövid távon), de kívülről nem tölthető. A három üzemmód (belsőégésű motor, villanymotor, hibrid hajtás) közül a vezérlés a körülmények alapján maga választ, a vezető az SI-Drive menetvezérlővel csupán „jelezheti”, hogy az út során takarékosan, vagy dinamikusan szeretne-e haladni.
Az állandó szimmetrikus összkerékhajtás (S-AWD) alapból 50:50 arányban osztja el a nyomatékot a tengelyek között, de van aktív nyomatékszabályozás, amely javítja az irányíthatóságot, valamint a kanyarstabilitást. A 2,0 l-es, közvetlen befecskendezéses benzinest (136 LE) nem tölti turbó, a cirka 17 LE-s villanymotort a fokozatmentes Lineartronic váltó házába építették, a rendszer így kompakt, nem foglal sok helyet. A Subarunál a terepvezérlő neve X-Mode, amely hatással van a gázreakcióra, a váltóra, a fékezésre és az összkerékhajtásra, a vezető a körülményektől függően többféle program közül választhat, például ezzel aktiválható a lejtmenetvezérlő is.
Újdonság, hogy az X-Mode hátramenetben ugyancsak működik (a belépő Trend változat kivételével). A vezetősegédeket a Subarunál az EyeSight rendszer foglalja össze, ez 14 funkciót jelent, melynek a felét komolyabban frissítették. Mostantól a korábbinál kétszer nagyobb területet pásztáz a sztereó kamerás ütközésmegelőző, de emellett hatékonyabban és/vagy kifinomultabban működik a vészhelyzeti kormányzás, a sávközéptartó, a táblafelismerő, a sávtartó, az adaptív tempomat és az EyeSight Assist Monitor.
A vadonatúj Subaru Crosstrek már itthon is elérhető (a kifutó XV csak készletről), a 13,87 millió forintba kerülő Trend felszereltsége gyakorlatilag komplett (teljes EyeSight csomag, kulcs nélküli kezelés, LED fő- és ködfényszóró, esőszenzor, kétzónás automata légkondi, ülésfűtés, infotainment, telefontükrözés, navigáció, audiorendszer, adaptív tempomat, 17 colos alufelni stb.), feljebb lépni sorrendben Active, Comfort és Platinum szintekre lehet.
A Subaru Crosstrek műszaki adatai
PB
Megjelent: Az Autó 2023/12.