A legtöbb ember általában gyűjt valamit, vagy van ilyen irányú hajlama. Az autómodellek egyszerű esetnek tűnnek, de vigyázat: a látszat csal!

Hiába leszünk felnőttek, mindenkiben marad „gyerekesség”, a kérdés csupán a mérték, illetve, hogy ez milyen formában ölt testet – itt most nem szó szerint az emberi testet értve. Kétségtelen, hogy szeretünk játszani.

Az autómodell-gyűjtés

Az utóbbi években például nagyot mennek a piacon a kimondottan felnőtteknek szánt drága és bonyolult Lego készletek, benne autókkal, hajókkal, egyéb érdekes témákkal, pedig a dán márka készleteit a szülők évtizedeken át a gyerekeiknek vették játszani. Hasonlóan „mágneses” a kisvasút, a szobában miniatűr formában megelevenedő igazi világ, amely képes úgy rabul ejteni egy csillogó tekintetű lurkót, hogy felnőttként már sokkal többre vágyik a monoton körpályánál és a bakterháznál: a 2024-ben elhunyt Kossuth-díjas művész, Szörényi Szabolcs például a Nyugati pályaudvart „modellezte le” otthonában, elképesztő részletességgel, időt, energiát és persze pénzt nem sajnálva.

Talán nem túlzó megállapítás, hogy kisautója minden gyereknek volt, illetve van, fiúknak, lányoknak egyaránt. De a kisautó nagyon sokáig csupán játéktárgy volt, sokszor nem is hasonlított semmilyen igazi típusra, fából, majd idővel jellemzően festett lemezből készült; persze, manapság ezeket is sokan gyűjtik, csak a hazai vonatkozású régi (lemez)játékok is elképesztő árakat érnek el és sok évtizedes gyűjtői munka szükséges egy-egy teljes, vagy közel teljes kollekció birtoklásához.

A gyűjthető, formába öntött kisautók (die-cast) alapjai többek között olyan 20. századi márkákhoz nyúlnak vissza, mint a Meccano/Dinky, a Solido, a Lesney (Matchbox), a Corgi, a Schuco, vagy a Mattel által 1968-ban létrehozott Hot Wheels – ezek közül több már nem létezik, vagy nagyobb márkák érdekeltségébe került. A miniatűrök igazi autókat mintáztak, jellemzően 1:64 vagy a nívósabb terméknek szánt 1:43 méretarányban, de kidolgozásuk még nem volt modellértékű.

Gyűjtői szemmel talán a Matchbox futotta a legnagyobb kört, a gyufásdoboznyi kisautóknak ma is ez a márka a szinonimája a köznyelvben, a bennfentesek fejből fújják a katalógusszámokat, ismerik a különkiadásokat, a gyári hibás, vagy éppen téves csomagolású szériákat, nincsenek titkok, amikről ne tudnának. A precízen kivitelezett, részleteiben is kidolgozott, már kimondottan gyűjtők számára kínált modellautók születése az 1980-as évekre tehető, a márkák közül pedig a Minichamps említése kötelező.

A legtöbb gyűjtő általában fiatalon és mindenevőként zuhan a fekete lyukba: megveszi a kedvenc „poszterautóit”, a neki tetsző típusokat és még nem igazán érdekli a méretarány, vagy más irányzat. Aztán kinél előbb, kinél utóbb, de rendre eljön a felismerés pillanata, amikor megtelnek a vitrinek, a polcok, a gyűjtő pedig rájön, hogy a jelentős anyagi ráfordítás mögött nincs rendszer, tematika.

A hajlam ritkán vész el, és ilyenkor merül fel a nagy kérdés: hogyan tovább? Nincs kőbe vésve semmi, de a modellek egyre drágábbak, már a legnépszerűbb 1:43-as méretben sem ritkák a forintban hatszámjegyű összegek, ha kisszériás gyártó termékeiről van szó, azaz nem mindegy, merre indulunk.

Nézzük a legfontosabb irányokat. Tárolás, kiállítás szempontjából az 1:64 és 1:43 léptékek a legkedvezőbbek, ráadásul utóbbiból elképesztő a választék, ezért gyakori, hogy valaki csak ebben a méretarányban gyűjt. Az 1:24 és 1:18 méretben beszerezhető modellek csodaszépek, általában nyitható karosszériaelemekkel, kidolgozott belsővel, de az áruk magasabb és több helyet igényelnek.

Az óriásokkal pedig tényleg kompromisszumot kell kötni: az 1:12 és 1:8 méret lenyűgöző, az úgynevezett display modellek (kvázi dekorációk, műgyantából, egyszerűsített részletekkel) nagyjából 60 és 150 ezer forint között megszerezhetők 1:12-ben, de az olyan prémium termékekért, mint az 1:8-as Amalgam, már súlyos milliókat kell fizetni. Hasonlóan fontos gyűjtői irány a téma. Ez lehet konkrét márka (pl. Ferrari, Mercedes stb.), tematika (versenyautók, F1-esek, rali, rendőrautók, tűzoltók, postáskocsik stb.), van, akit csak egy-egy típus izgat (pl. Porsche 911), netán járműfajta (traktor, autóbusz, teherautó, kamion stb.).

Nem mindegy, mibe trafálunk bele, mert egy Avions Voisin kollekció összeáll tucatnyi modellből és „kész vagyunk”, hiszen a márka autói a valóságban is ritkaságnak számítottak, míg a Ferrarira, a Mercedesre a teljes életünk sem elég, akkora a kínálat. Persze, sokaknak éppen ez ad inspirációt, hogy mindig jön újdonság, van mivel gyarapodni.

A die-cast – túlnőve eredeti jelentésén – kész modellautókat jelent, a kitekből összeépíthető, ragasztást és festést igénylő műanyag makettek teljesen más halmazba tartoznak, bár jegyezzük meg, manapság itt is olyan bőséges a választék – mind méretarányban, mind tematikában –, hogy életünk végéig kitarthatunk e hobbi mellett. Amiért viszont megemlítettük, azok a jellemzően az 1:8-as, több részletben összeépíthető és részben fémből készült modellek.

Magyarországon is fut(ott) néhány „csavarhúzós” sorozat (Ikarus 260, Trabant, Kispolszki, Lada 2101 stb.), de nemzetközi szinten annyiféle típus jelent meg a piacon, hogy akit ez beszippant, komoly vagyont költhet el beszerzésre.

Sőt az igazi csemegéket kedvelők vadászhatnak az 1970-es, 1980-as években megjelent olasz Pocher Rivarossi készletekre: a régi Alfa, Fiat, Bugatti, Ferrari, Mercedes-Benz, Rolls-Royce kitek 500 000 és 1 300 000 forint körüli árakon mennek az online piactereken.

Egy ilyen autó életre keltése másféle örömöt ad, mint a dobozban megvett kész modell birtoklása, pláne, hogy az ősi Pocher készletek felett eljárt az idő (pontosság, kidolgozottság), a valóban szép végeredmény záloga a komoly mértékű utómunka, amihez szaktudás és szerszámok sokasága szükséges.

Zé (fotók: Facebook)