Boldog, olajválság előtti Amerika, olcsó benzinnel, amikor a gyártók még szabadjára engedhették a lovakat és a méreteket.
A Chevrolet Impala története
A kecses afrikai gazellafajról elnevezett családot 1958-ban mutatta be a Chevy, eleinte a Bel Air felszereltebb, mutatósabb változataként. Csak a második sorozattól (1959–1960) lépett elő saját jogú sorozattá. Ezt a gépet a neves Harley Earl harsány, fecskefarkú stílusiskolájának hatása alatt Claire MacKichan, a Chevrolet vezető tervezője és csapata alkotta meg néhány Pontiac stilisztával, és Paul Gillan vezető dizájnerrel közösen.

Kupét, kabriót, limuzint és kombit is terveztek, és motorokból is elképesztően gazdag volt a választék: a belépőt a 3,9 l-es Blue Flame sorozatú (1961-től a Turbo Thrift) soros hatos jelentette, de rögtön utána a jöttek a legendás V8-as Small és Big Blockok, összesen kilenc, Turbo Fire és Turbo Jet néven. 4,6-os volt az alap és a 7,5 l-es 390 LE-s szörnyeteg állt a csúcson. Az Impala hatalmas siker lett, a nagyon erős konkurencia (még a General Motorson belül is) ellenére hamarosan az USA egyik bestsellerévé vált.
A negyedik korosztály (1965–1970) 1965-ös kiadása lett a csúcstartó, volt olyan év, hogy több mint egymilliót adtak el belőle. Nemcsak az egyes sorozatoknál, de évjáratonként is kötelező volt a folyamatos frissítés, ezért gyakran nehéz megkülönböztetni a modelleket. Ez a negyedik széria már jóval az uszony őrület utáni, csendesebb időkben jelent meg egyszerűbb, letisztultabb formákkal. Jelentős technikai változás volt, hogy a korábbi az X-alváz helyett teljes értékű hagyományos keretest használtak hozzá, így csökkenthették a kardánalagút méretét, amitől megnőtt a lábtér. Javítottak a felfüggesztésén és energiaelnyelő kormányoszlopot építettek minden modellbe.

A kupékat két csoportra osztották, az egyik a Sport Coupe, töretlenül lefelé ívelő tetővonallal, a másik a Custom Coupe a Caprice-ből átemelt hátul megtört, meredek tetővel. A Powerglide kétfokozatú automata és a Muncie három- és négysebességes kézi váltók mellé a negyedik generációhoz érkezett meg először a General Motors legendás, háromfokozatú Turbo Hydra-Matic 400-as automatája. A Chevrolet és a Pontiac a belépő szintet jelentette a General Motors hierarchiájában, így a leggazdagabban felszerelt Impalák alulról súrolták az Oldsmobile és a Buick felségterületét.
A tesztautó
Tesztautónk 1968-as Sport Coupe kivitel, 5,0 l-es Small Block V8-as mozgatja, 198 LE-vel és mindössze kétfokozatú automatával. Egy kaliforniai roncstelepről érkezett Magyarországra, rengeteg munkával tették rendbe – a hajtáslánc és futómű jó állapotban volt. A mai tulajdonos két évig az USA-ban dolgozott, volt neki hasonló korú cirkálója, de amikor hazatelepült eladta. Itthon, egy hirdetési portálon látta meg ezt az Impalát, és azonnal meg is vette.

A motoron tényleg nem kellett dolgozni, de adott neki egy kis optikai tuningot (a teljesítmény nem változott) Edelbrock szelepfedeleket és légszűrőházat szerelt rá. A váltót teljesen szétszedte, a szalagfékeket, a hidrodinamikát és a csapágyakat is kicserélte. A futóműben a kormányösszekötő, az összes szilent és gömbcsukló új. A gyenge első dobfékeket tárcsákra cserélte, ezeket a GM extraként adta annak idején.
Utastér
Hangárnyi a beltér, hatalmas első „egybepaddal”, kevés a műszer, masszívak a kapcsolók, mély, kúpos a kormány, egyszerű a formavilág. Ez az autó utasterében is alapkivitel, a sebességmérő mellett csak benzinmutatója van, ezért gazdája kibővítette a műszerparkot, fordulatszámmérőt, vízhőfok-, olajnyomás- és töltésmérőt is beépített.

A V8-as alapjáraton is mély torokhangon szól, és már kis gázadásra is felmordul, élvezet hallgatni. A váltó mindkét fokozata nagyon hosszú, a nyugodt járású nyomatékos gép mindig alacsony fordulaton dolgozik: az automata nyugodt menetben nagyjából 50 km/h-nál (2500/percnél) kapcsol másodikba; a differenciálmű áttétele a Chevy egyik leghosszabbja. A legkellemesebb cirkálótempó 100 km/h körüli, még alacsony a zajszint, kevés a vibráció, és a menetszél is csendes.

Ha rálépünk a gázra, tud vágtázni is, és ha kell, az Impala az autópálya tempót is könnyen tartja. Futóműve a kornak és kontinensnek megfelelően szinte közhelyesen puha. Hatalmas kerekein a legtöbb úthibát elnyeli, miközben hullámzik, imbolyog, gyorsításkor az égnek emeli az orrát, fékezéseknél „túrja a betont”, kanyarokban pedig billeg. A nyomvályúkkal sem tud megbarátkozni, állandóan eltáncol. Mindezt olyan kormánygéppel kell kordában tartani, amelynek már csak golyósoros konstrukciójából fakadóan is jelentős a holtjátéka, ráadásul már kicsit kopott.

Természetesen a szervo rettenetesen erős, kisujjal is lehet kormányozni, de a két végpont között sokat kell tekerni. Tárcsafékek (egyébként átalakított Corvette-egységek) először 1967-ben jelentek meg az extralistán, vákuumos rásegítővel megerősítve nem lehet panasz a fékrendszerre, erős és jól is adagolható.

A Chevrolet Impala Sport Coupe műszaki adatai
Motor: OHV-vezérlésű V8-as benzinmotor elöl hosszában beépítve.
Hengerűrtartalom: 5025 cm3.
Furat x löket: 98,42×82,55 mm.
Kompresszióviszony: 9,25:1.
Teljesítmény: 198 LE, 4800/perc fordulaton.
Nyomaték: 386 Nm, 2400/perc fordulaton.
Erőátvitel: kétfokozatú automata váltó, hátsókerékhajtás.
Felfüggesztés: elöl független kettős keresztlengőkaros, hátul dupla hosszanti lengőkaros merevhidas. Elöl-hátul csavarrugók, hidraulikus lengéscsillapítók. Elől tárcsa, hátul dobfékek, kétkörös fékrendszer szervóval.
Felépítmény: kétajtós hatüléses zárt acélkarosszéria alvázon.
Hosszúság x szélesség x magasság: 5453x2022x1379 mm.
Tengelytáv: 3023 mm.
Csomagtartó: 481 l.
Tank: 91 l.
Végsebesség: 170 km/h.
Gyorsulás (0–100 km/h): 13,0 s.
Saját tömeg: 1730 kg.
k.
Megjelent: Retro Mobil 2021/6.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, így előfordulhat, hogy a benne szereplő egyes információk elavultak. Kérjük, hogy az olvasása során ezt vegye figyelembe!




