Hatvan éve történetének legnagyobb sportsikerét érte el a Morgan, amit most stílszerűen, limitált kiadással ünnepel.

A Morgan világa olyan álomszerű mese, amelynek minden betűje igaz, s a legtöbb benzinvérű rajongó a szereplője akar lenni. A cégalapító, Henry Frederick Stanley Morgan 1909-ben építette első autóját, majd az 1910-ben életre hívott Morgan Motor Company a második világháború óta voltaképpen abból él, hogy kézi munkával gyárt klasszikus autókat. Náluk ólomcsizmában járnak a percek, vagy inkább az évek, bő 110 év alatt eddig 30 ezer Morgan készült, amihez képest a Ferrari is tömeggyártó.
De ennél többet mond, hogy a cég nemrég vezette be első alumínium padlólemezét és állt le a favázas karosszériákkal – a természetes anyag már csak az utastér körül bukkan fel. Jelenleg háromtagú a modellsor, az új háromkerekű hamarosan érkezik, a négyhengeres Plus Four és a hathengeres Plus Six pedig éppen az említett új padló érkezésével újult meg.

A Morgan a nagy gyárak között hobbigarázsnak tűnik, az anyagi lehetőségei végesek, így sosem foglalkozott a hajtáslánccal, inkább készterméket vásárol. Aktuális partnere a BMW, a Plus 8 hosszú orrába 2012-ben a bajorok V8-asa került (a korábbi évtizedekben megszokott Rover V8 helyére), most az utód, a Plus Six turbós, 3,0 l-es soros hatossal fut. Az 1950 óta élő kistestvér, a Plus 4 hátsó kerekeit Standard, Triumph, Ford, Rover és Fiat erőforrások is forgatták, a 2020-ban bemutatott új Plus Four a 30i jelzésű BMW-k 2,0 l-es, négyhengeres, 258 LE-s turbós benzinesét használja, hatos kézi, vagy nyolcas automata váltóval. Ehhez a típushoz kapcsolódik most a Morgan jubileuma: hatvan éve, 1962-ben egy Plus 4 SuperSport elsőként haladt át a Le Mans-i célon…

A Franciaországban, részben (lezárt) közúton rendezett 24 órás autóverseny talán a legnagyobb presztízzsel bíró futam 1923 óta a motorsportok között, nem véletlen, hogy a Triple Crown, azaz a hármas korona egyik ékköve a Formula 1-es Monaco GP és az Indy 500 győzelem mellett – eddig Graham Hill az egyedüli Triple Crown bajnok, de ennek megszerzésére hajt Fernando Alonso és Juan Pablo Montoya is.
1962-ben a TOK 258 rendszámú Plus 4-gyel szinte az esélytelenek nyugalmával rajtoltak, mert a 2,0 l-es géposztályban bőven akadtak ennél erősebb, nagyobb tempóra képes, modernebb konstrukciók, ám Le Mans olyan, mint a póker, ahol jó lapokkal is lehet veszíteni, ugyanakkor a gyengébbekkel is nyerni.
A 29-es rajtszámú géppel végig stabil (a teljes versenytávra számolva 149 km/h-s) átlagtempót diktált Christopher Lawrence és Richard Sepherd-Baron, a két pilóta, nem voltak különösebb gondjaik, az autó megbízhatóan működött és 2255 mérföld (3630 km) megtétele után a Morgant intették le a kategória győzteseként. Viszonyításképpen: abban az évben az amerikai Phill Hill és a belga Olivier Gendebien kettőse győzött abszolútban, akik 4451 km-en át hajszolták a 4,0 l-es V12-essel szerelt Ferrari 330 TRI/LM Spyder-t.

Az LM62 – más néven a TOK Edition, ahogy a Morgan rajongók nevezik – a hajdani győzelemnek állít emléket. Mint azt Steve Morris, a vállalat igazgatója a bemutatón elmondta, az 1962-es sikerre minden rajongó büszke és ez a limitált sorozat a Morgan történetének fontos darabja, amit elsősorban gyűjtőknek és márkabarátoknak szánnak. A 78 995 angol fontos (kb. 34 millió forintos) alapár borsos a Plus Four esetében, de csak 62 példányt gyártanak, így biztosított a ritkaság – és az értéktartás. A karosszériát csak zöldre (vagy pirosra), a kerekek küllőit ezüstszínűre festik, továbbá az árban benne van a fehér hardtop tető – ez a SuperSport versenyautó sajátossága volt.

A teljes, a fehér körben a 29-es rajtszámot és a különféle logókat is magába foglaló grafikai csomag mellé Cibié kiegészítő fényszóró, Le Mans-i tanksapka, aktív sportkipufogó és még néhány apróság jár. Belül a barna Tawny faburkolat dominál, a fekete Comfort Plus bőrülések fűthetők, az ajtóbehúzókon, a fejtámlákon egyaránt megjelenik az LM62 felirat és nem hiányzik a sorszámozást tanúsító plakett sem. Pluszpénzért Moti-Lita kormány és krómozott belső tükör is vehető.

Az LM62 műszakilag nem tér el a normál Plus Four modelltől, a vevők jobb- és balkormányos kivitelt egyaránt választhatnak, ahogy a kézi és az automata váltó közötti dilemmájukat sem oldja meg a Morgan, mert mindkettő elérhető – előbbinél 350, utóbbinál 400 Nm a 2,0 l-es, 258 LE-s BMW turbómotor nyomatéka. Mivel a saját tömeg csupán 1000 kg körüli, az apró (3830x1650x1250 mm-es) Plus Four valóban sportosan mozog és meglepően az automata a fürgébb: ennek 4,8 s elég a 0–100-as gyorsuláshoz, a kéziváltós 5,2 s alatt tudja ugyanezt, a végsebesség mindkettőnél 240 km/h. A számok tehát sokat ígérnek, de itt sokkal fontosabb a hajdani történet, az esemény, és az a bűvölet, hogy a 21. században még születhetnek ilyen autók.
Paladár
Megjelent: Az Autó 2022/3.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, így előfordulhat, hogy a benne szereplő egyes információk elavultak. Kérjük, hogy az olvasása során ezt vegye figyelembe!




