Két kínai cég, a Pang Da és a Youngman tulajdonába kerül a hosszú ideje anyagi gondokkal küszködő Saab. Az ázsiaiak százmillió eurót fizetnek az összes részvényért, a csődvédelmi eljárás ezzel véget ért.
Véget ért a Saab jövője körüli huzavona. Noha néhány nappal ezelőtt még úgy nézett ki, hogy a cég nem kerülheti el a csődöt, mégis sikerült megállapodnia két kiszemelt kínai partnerével. A svéd kormány által kijelölt csődbiztos pénteken jelentette be, hogy a Pang Da és a Youngman lesz az autógyártó új tulajdonosa, egyúttal leállította a szeptember vége óta folyamatban lévő csődvédelmi eljárást.
Ugyan a Saab korábban tiltakozott az ellen, hogy a két kínai cég százszázalékos tulajdonába kerüljön, a pénteken aláírt szándéknyilatkozat értelmében a pekingi vállalatok megveszik az összes részvényt – médiaértesülések szerint százmillió euróért – és biztosítják a pénzt a svéd autógyár átszervezéséhez.
A Saab pénzügyi helyzete folyamatosan romlott azóta, hogy 2010-ben az időközben Spykerről Swedish Automobile-ra keresztelt holland vállalat megvette a svéd autógyárat a General Motorstól közel 80 millió dollárért. Pénzhiány miatt a gyár többször is leállt, mert nem tudták kifizetni a beszállítókat, utóbb pedig már a csaknem négyezer dolgozó bérét sem tudták utalni. A két kínai vállalat már a nyáron jelezte, hogy részesedést vesz a Saabban, de akkor még csak többségi tulajdonrész-vásárlásról volt szó.
Korábban a Volvo, az Aston Martin, a Jaguar és a Land Rover is kínai tulajdonba került.