Euro Ncap törésteszt

A EuroNcap újabb tizenkét autót vizsgált törésteszten, legtöbbjük a maximális 5 csillagot érte el. A különbség jóformán csak a gyalogos- és a gyerekvédelemben fedezhető fel.

Körülmények

Az autók utasvédelmi rendszere egyre biztonságosabb, a legutóbb nyilvánosságra hozott 12 autós listán mindössze négy mellett nem díszeleg a legmagasabbra értékelés öt csillaga. Már többször írtunk róla: az életvédő képesség felgyorsítása a EuroNcap érdeme. Az autógyártóktól független szervezet, amelyet az EU és néhány ország közlekedési minisztériuma, biztosítója, fogyasztásvédelmi szervezete tart fenn a közvélemény, a vásárlók befolyásolására épít. Munkáját az eredmények szinte azonnali nyilvánosságra hozatala segíti. A független szervezet fő „támadási” iránya most a gyalogosok és a gyerekek védelmének fejlesztése. A EuroNcap a közelmúltban elhatározta, hogy a gyerekek védelmét is csillagokkal értékeli, de megjegyzi, hogy az elért eredmény nem az autóra önmagára vagy a tesztelttől eltérő ülésre, hanem kizárólag az ütközésnél használt ülésre jellemző. Az is fontos, hogy az eredmény önmagára az ülésre sem értelmezhető, sőt a vizsgált ülés egy másik autóban már más védelmet jelenthet.
A frontális ütközést 64 km/órás sebességgel, félátfedéssel (deformálódó tömbnek), az oldalütközést 50 km/órás sebességű „ellenjárművel”, az oszlopcsapást 29 km/órás sebességgel oldalütközésszerűen mérik. A gyalogoselütésnél az autó sebessége 40 km/óra, a „gyerekek” 18 hónaposak és 3 évesek, a gyári ajánlásnak megfelelő ülésbe ültetik őket. A gyárak csaknem minden esetben Britax-ülést ajánlottak a teszthez, ez egybecseng lapunk 2004/3. számának gyerekülésteszt eredményével. Az autókat inkognitóban vásárolták, vagy a gyárban, véletlenszerűen vették ki a sorozatból. Minden teszthez meghívták a gyár képviselőit, aki ellenőrizhette a tesztet. Ha ellenvéleményt jelentett be, addig, amíg nem ellenőrizték újra a méréseket, a töréstesztet nem publikálta a EuroNcap. Ha a EuroNcap olyan hibát talált, amit a gyár kijavított és a módosítást bevezette a sorozatgyártásba, a gyár új tesztet kérhetett, aminek eredményét nyilvánosságra hozta a független szervezet.

Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata

Honda Jazz

Utasvédelem: ****, Gyerekvédelem: ***, Gyalogosvédelem: ***

Lapunk 2004/7. számában már közöltük az Ausztráliában nyilvánosságra hozott eredményt, amely a kisautó-kategóriában figyelemre méltó. A légzsák és az övrendszer összhangjának köszönhetően a vezető feje nem ér kemény felületekhez. A műszerfal és a lábtér csak minimális mértékben torzult. Mindkét gyerek Britax Romer Duo ülésben ült menetirányban. Mindkettőjük feje jól védett oldalütközésnél, de frontális ütközésnél nagy mellkasi terhelést mértek.
Általános védelem 25 pont
Frontális ütközés elleni védelem 11 pont (69 %)
Oldalütközés elleni védelem 13 pont (72 %)
Gyerekvédelem 31 pont (63 %)
Gyalogosvédelem 19 pont (53 %)

Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata

Opel Astra

Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ****, Gyalogosvédelem: *

Az új Astra nagyon szilárd autó, a frontális ütközésnél csak két pontot vesztett, az oldalsónál egyet sem. A műszerfal és a lábtér alig torzult, észrevehető a vezető térdének védelmében elért eredmény is. A 3 éves gyerek Britax Romer Duo Plus ülésben, a kisebb BabySafe-ben ült háttal. A gyerekek védelme szintén jó volt, de néhány érték megközelítette a EuroNcap határértékét.
Általános védelem 34 pont
Frontális ütközés elleni védelem 18 pont (100 %)
Oldalütközés elleni védelem 18 pont (100 %)
Gyerekvédelem 31 pont (63 %)
Gyalogosvédelem 3 pont (9 %)

Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata

Renault Mégane CC

Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ***, Gyalogosvédelem: **

A kupé-kabrió utastere különleges merevséget mutatott, ez is hozzájárult, hogy az autó frontális ütközésnél majdnem elérte a legnagyobb pontszámot. A jó eredmény nem meglepő, a nyitható Renault a korábban ötcsillagos eredményt elért lépcsőshátú Mégane-ból származik. A gyerekek Römer Duo-ülésben biztonságosan ültek.
Általános védelem 34 pont
Frontális ütközés elleni védelem 16 pont (100 %)
Oldalütközés elleni védelem 17 pont (94 %)
Gyerekvédelem 30 pont (61 %)
Gyalogosvédelem 11 pont (31 %)

Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata

VW Golf

Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ****, Gyalogosvédelem: ***

Az első törés után a gyár a laboratórium javaslatára módosított a függönylégzsák csomagolásán (a WVWZZZ1KZ5W000500 VIN számtól), majd újra megvizsgálták az autót. Az övrendszer jól működött, jóllehet mindkét résztvevő kissé nagy mellkasi terhelést kapott. A vezetőnél fennáll a térdsérülés veszélye. A nagyobb gyerek menetirányban ült Britax Romer Duo Plus ülésben, a kisebbik háttal Britax Romer BabySafe-ülésben.
Általános védelem 33 pont
Frontális ütközés elleni védelem 13 pont (81 %)
Oldalütközés elleni védelem 18 pont (100 %)
Gyerekvédelem 37 pont (76 %)
Gyalogosvédelem 19 pont (53 %)

Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata

Peugeot 407

Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ****, Gyalogosvédelem: **

Az új 407-es nagyon jól vizsgázott: szilárd az utaskabin, csak a küszöbnél és a szélvédőkeretnél mérhető kis alakváltozás. A térdlégzsák hasznosnak bizonyult. Mindkét gyerek menetirányban ült Britax Romer Duo Plus ülésben. Jól védettek annak ellenére, hogy a nagyobbik mellkasi terhelése kissé nagy volt.
Általános védelem 34 pont
Frontális ütközés elleni védelem 15 pont (94 %)
Oldalütközés elleni védelem 16 pont (89 %)
Gyerekvédelem 39 pont (80 %)
Gyalogosvédelem 15 pont (42 %)

Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata

Saab 9-3

Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ***, Gyalogosvédelem: *

A Saab esetében is megismételt tesztről van szó: a gyár a kiváló eredményhez a EuroNcap tanácsára módosított a pedálzaton (VIN szám:46020010). Az utastér keveset torzult, de elképzelhető, hogy a kormányoszlop lábsérülést okozhat. A vezető és utasa elég nagy mellkasi terhelést kapott, a lábtér nem torzult.
Általános védelem 33 pont
Frontális ütközés elleni védelem 13 pont (81 %)
Oldalütközés elleni védelem 18 pont (100 %)
Gyerekvédelem 31 pont (63 %)
Gyalogosvédelem 7 pont (19 %)

Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata

Toyota Prius

Utasvédelem: *****, Gyerekvédelem: ****, Gyalogosvédelem: **

A Prius volt az elő hibrid autó, amelyet a EuroNcap összetört. Bebizonyosodott, hogy a karosszéria és az energiaelnyelő szerkezetek merevvé teszik az autót. Az első tesztet követően módosították a vezető lábterét, a változásokat bevezették a szériagyártásba (VIN szám: NHW20R-0079517). A megismételt teszt eredményét hozták nyilvánosságra. A nagyon jó gyerekvédelmet a nagyobb gyereknél Britax Romer Duo (3 pontos Isofix), a kisebbnél menetiránynak háttal betett Britax Romer BabySafe-üléssel érték el.
Általános védelem 34 pont
Frontális ütközés elleni védelem 14 pont (88 %)
Oldalütközés elleni védelem 18 pont (100 %)
Gyerekvédelem 43 pont (88 %)
Gyalogosvédelem 13 pont (36 %)

Az Autó2 újság 2004/8. számában megjelent cikk rövidített változata