A Berlingo/Partner páros a haszonjármű-egyterű kategória alapítója.
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
A karosszériát körbejárva feltűnő, hogy az első kerekek sárfogóit „bennszülött” csavarok rögzítik, vagyis a csavarfej a karosszéria felé néz. Mélyebb pocsolyába hajtva az egész műanyag leszakadhat, ezzel ideiglenesen meg is oldódik a leszerelés problémája. Az első ajtók szigetelése már pár hónap alatt megereszkedhet, a vizet ugyan nem engedi be, de az éppen fejmagasságban lógó gumi csúnya. Az utastér kopogósan kemény műanyagai hamar rezonanciába kezdenek, és zajossá teszik az egyébként csendes belteret. A gyenge minőségű műanyagok rögzítőelemei, fülei (pl. hangszóró-beszerelés alkalmával) rendszeresen elpattannak, de előfordulhat, hogy kettétörnek. Az első szériákból hiányzott a rádió előkészítés, sőt az első ajtókba nem is lehetett hangszórókat beépíteni. A résnyire nyitható hátsó ablakok nyikorognak. Ennek oka az egy ponton biztosító zárszerkezet lehet. A nem túl jól sikerült rögzítés miatt az ablakot kézzel is ki lehet feszíteni. A dízelmotorok jellemzője az 1998-ban módosított gázhuzal hibája. A huzal rugóerő-tárolós visszahúzó, és rezgéscsillapító szerkezete kilágyul, ezért nem képes az adagoló töltését növelni (gázt adni). A megoldás a hagyományos gázbowden beépítése. A másik jellemző hiba a generátor ékszíját feszítő görgők igen gyors kopása. Már néhány ezer kilométer után látható az erős kopásnyom. A görgők viseltességéről egyébként sivító hang is árulkodik. Az alulméretezett szerkezetet legkésőbb 60 000 km-nél ajánlatos kicserélni.
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
A szívódízeleknél javasolt a 10 000 km-es motorolajcsere periódus betartása. A futómű hibája a hátsó kerekek csapágyainak törése, amit a nyitott, zárókupak nélküli tengelyvégbe jutott szennyeződés okoz. Átlagosan 50 000 km-enként ajánlott kitisztítani és újrakenni a csapágyakat. A gyár 2000-ben módosított a szerkezeten, ezzel meg is szűnt a jelenség. A dízelmotorok szelepfedél-tömítésének szivárgása ártalmatlan, a váltó olajszivárgása sem ad okot aggodalomra. A városban használt autók első fékbetétei már általában 30 000 km-nél elkopnak, a második alkalommal már a tárcsákat is cserélni kell. A fedélzeti elektronika megbízható, a HDi dízelek indokolatlan megtorpanásaiért, lefulladásaiért a hibás motorelektronika a felelős. Jó hír, hogy a motorirányítás számítógépe átprogramozható, így a rángatós motoroknál elég újratelepíteni a szoftvert, anyagköltség nincs. A turbódízelek feltöltői tartósak, de az autópályán rendszeresen keményen hajtott autóknál már 100 000 km után érdemes ellenőriztetni a turbót. A 2,0 l-es HDi-k túlzott olajfogyasztása is turbóhibatünet, a csapágyakon folyik el az olaj. A 2000-es gyártású Berlingók túlzott fékpedálerejének, a szervorendszer szelephibája lehet az oka. A korábbi és a későbbi évjáratokban a fékszervo panaszmentes.
A Használtautó Katalógus 2008 nyomán
Könnyen leeső sárfogó gumi, könnyen törő műanyag elemek, lógó ablaktömítések, nyikorgó hátsó ablakok, meghibásodásra hajlamos gázhuzal, gyorsan kopó ékszíjfeszítő görgők, hátsó kerékcsapágykopás, rángató, ingadozó alapjáratú Hdi dízelek, turbóhibák, nagy fékpedálerő.
A Használtautó Katalógus 2008 nyomán
97. 9. Bemutatkozik a Peugeot és a Citroen közös gyermeke, az egyiknél Partner, a másiknál Berlingo névre keresztelt sorozat. Az induló motorpaletta: 1,4 és 1,8 l-es benzinesek, 75 és 90 LE-vel, valamint 1,9-es 70 LE-s szívódízel. 99. 2. Kapható csúsztatható oldalajtóval is. 99. 5. Piacon a kombi és kabrió karaktert egyesítő Multispace. 2000. 6. Mindkét oldalon alapáron van tolóajtó, a közvetlen befecskendezéses, 2,0 l-es Hdi turbódízel 90, az új 1,6-os benzines 110 LE-s. Az 1,8-ast törlik a programból. 2002. 9. Ráncfelvarrás, új fényszórók, lökhárítók és műszerfal. 2003. 9. Emelt hasmagasságú, terepes jellegű X-TR jelű kivitel. 2006. 3. Új HDi turbódízel, 1,6 l, 75 és 90 LE-s változatban, a 2,0 l-es Hdi-t nem gyártják tovább.
A Használtautó Katalógus 2008 nyomán
Dátum | Modellváltozatok és gyártásuk (év/hó) | Hibaok |
2000/2 | Mind (1999/7-1999/10) | Főfékhenger (nagy pedálerő) |
2005/8 | Mind (1999/6-2003/9) | Futómű-beállítás (gumikopás) |
A Használtautó Katalógus 2008 nyomán