Hyundai: cél a világelsőség

Az Accent, a Tucson és a Sonata a Hyundai sikerdarabjai.

Gerassimos Dorizas megbízhatósági adatokat idézve maga is hozzájárult az imázs erősítéshez
Gerassimos Dorizas, a Hyundai Motor Europe görög alelnöke január 13-án budapesti sajtótájékoztatóján megerősítette a koreai márka nagyravágyó terveit, amelyek az utóbbi időben szinte kampányszerű rendszerességgel és erővel kapnak nyilvánosságot. Elképzelésük szerint autóik az eladási világranglistán 2010-ig az első ötbe kerülnek. A bejelentés annak fényében nem tűnik túlzónak, hogy jelenleg a hetedik helyen állnak. További reményeik közül szintén könnyen megvalósulónak tartható, hogy az első évtized végére a „legerősebb koreai márka Európában” címet is vitrinbe tennék. Munkatársunknak a végső céllal -vagyis a világelsőséggel- kapcsolatos kérdésére Gerassimos Dorizas már nem adott konkrét időpontot, de megerősítette, hogy szándékuk határozott és 2020-ig csúcsra érnek. Az alelnök a legfontosabb eszköznek a világelsőség felé a minőséget tartja .
A Sonata amerikai siker

A Sonata Amerikában a vásárlói felmérések szerint vezeti az elégedettségi listát. Ez a tény visszavezethető arra a hivatalos statisztikára, miszerint a meghibásodásokat nézve a Toyota-Lexus-szal együtt a megbízhatósági listát is vezeti a Sonata. Mindkét márkánál mindössze 11 hibát regisztráltak 100 autónként. Európában az Accent is uralja a hasonló statisztikát, egy németországi jelentés alapján az autó kategóriavezető, minden 100 darabra csak 2,5 meghibásodás jut. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Európában a kompakt kategóriában számít sikerekre a Hyundai, új Accentjétől azt várja, hogy lenyomja házon belüli piacvezetőjét a Getz-cet. A kontinensen gyorsan alkalmazkodik az aktuális motorigényekhez, többféle dízelerőforrást kapnak új modelljeik. Gerassimos Dorizas bejelentette, hogy amíg az autók maguk is igyekszenek emelni a márka presztízsét, úgynevezett márka imázs kezelő csoportot is létrehoznak, hasonló céllal.

Blogkommentár