November végén idén is Ausztriában teszteltük az Autobest hat döntősét.
A teszt maga csak keveset változott, a díj azonban jelentősen átalakul 2026-ra. A neve is más lett: mostantól Autobest Conquest!
Az Autobest immár 33 tagú összeurópai zsűrije idén novemberben is összegyűlt az ausztriai Teesdorfban, hogy két napon át közúton és az ÖAMTC legnagyobb tesztpályáján is próbára tegye a díj 2026-os döntőseit. A lista – ahogy szokott – a korábbi szavazási körök alapján állt össze. Idén hatan jutottak a 2026-os díj fináléjába: a BYD Dolphin Surf, a Citroën C3 Aircross, a Fiat Grande Panda, a Ford Puma Gen-E, az MG S5 EV és a Renault 4. A döntősök közül négy (BYD, Ford, MG, Renault) kizárólag elektromos hajtással készül, a többiekből (Citroën, Fiat) hibridet, sőt, kézi váltós benzinest is lehet vásárolni.
Az autóipar fintora, hogy a C3 Aircross és a Grande Panda hajtásláncai – a Stellantis nagy közösségében – egymás ikertestvérei. Így is bőséges volt a tesztautó-választék, minden döntősből több is várta az újságírókat az osztrák szálloda parkolójában. A díjért hagyományosan egy-egy típus, és nem annak egy-egy modellváltozata indul, azaz az összes hajtásmód beleszámít a végeredménybe.
Az Autobest
Az Autobest-et 2000-ben alapította hat autós újságíró, egy román, egy bolgár, egy szlovák, egy horvát, egy szerb és egy ciprusi; a díjat először 2001-ben osztották ki. A résztvevő országok száma folyamatosan nőtt, Magyarország 2007-ben csatlakozott (Boros Jenő, Népszabadság).
A csapat 2014-re 15 tagúvá bővült, majd 2015-ben további 11, 2016-ban 5, 2021-ben pedig egy nyugat-európai tag csatlakozott. A legújabb bővítés pont idei: már litván tag is van a zsűriben. Minden országot egy-egy újságíró képvisel (Magyarországot immár 11 éve Az Autó főszerkesztője, Szécsényi Gábor).
A cél: minden évben megtalálni Európa legjobb vételét. A címért minden olyan újdonság indul, amit az előző szavazás és a tárgyév (azaz idén 2026) januárja között vezettek (vezetnek) be a 33-ból legalább 20 tagország piacán, és belépő változatuk nettó (!) listaára 30 000 euró alatti, – az árhatárt az általános drágulás miatt 2024-ben, 25 000-ről 30 000-re emelte a zsűri, ez idén is változatlan.
Az így összeállított listát a zsűritagok tovább szűkítik, minden évben az első négy-hét jut a döntőbe, ők sorakoznak fel a novemberi nagyteszten. Az aprólékosan kidolgozott szavazótáblázat nem csak a műszaki jellemzőket értékeli, a fenntartási költségek, a felszereltség és a biztonsági jellemzők is komoly súllyal számítanak!
Idén mégis akadt egy kivétel, a Puma. Nem új, hiszen 2019 óta készül a mai formájában, az elektromos változat azonban 2025-ös újdonság, így a belső égésű alapkivitelektől függetlenül, kizárólag a villanymotoros Gen-E került a 2026-os döntős mezőnybe.
Az első nap estéjén, ahogy szoktuk összeültünk, hogy az Autobest szabályai szerint legfeljebb tízperces előadásokban meghallgassuk, a jelöltek márkái miért tartják saját autójukat a díjra legérdemesebbnek, azaz Európa legjobb 2026-os vételének. Minden előadást negyedórás kérdezz-felelek követett; mindenki kérdezhetett, a márkák jelen lévő képviselői is!
Másnap hajnalban irány a tesztpálya: az ÖAMTC csapata nem választotta szét a vezetéstechnikai részt és a „gyors köröket”, úgy vezettünk, hogy egyetlen 2 km-es szakaszban teljesíthettük a kikerülő manőverekből, csúszós ívekből, szlalomból, „jeges” fékezésből, „havas” emelkedőből és megcsúszási próbából álló menetdinamika-szekciót és a gyors részt.
A pálya idénre megújult, két új gyakorlattal, egy csúszós körrel, és egy jegyes jávorszarvas teszttel is bővült. A márkák képviselői velünk vezettek, sokan közülük most jártak először ilyen teszten.
Nekünk, zsűritagoknak, a szokásos módon, december közepéig kellett kitöltenünk az Autobest összetett, a műszaki jellemzőkön és a menettulajdonságokon kívül a fenntartási költségeket, a biztonság, a környezetvédelem, a vezetősegédek és a konnektivitás szempontjait is súlyozó ponttáblázatát.
Az eredmény december közepére állt össze, de mostantól ez csak a teljes értékelés fele!
2026-ban átalakul a díj, a neve is megváltozik: mostantól Autobest Conquest, azaz Autobest Felfedezés. Az új rendszerben a közönség is szavazhat (január 15-től március közepéig), minden tagországban online, a www.autobest.org oldalon keresztül. Ezekből a szavazatokból áll majd össze a teljes pontszám másik fele és vele a végeredmény.
Az egyenlőség garantált, mert szavazatszámláló algoritmusok figyelembe veszik az egyes országok népességét, a nagyobb piacok nem dominálhatják a végeredményt.
A 33 ország – a 33 zsűritaghoz hasonlóan – egyenértékűen vesz részt a pontozásban. A végeredményt március 28-án, élő online közvetítésben hirdeti ki az Autobest!
Az Autobest országai
Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Magyarország, Málta, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország*, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna*
* Az orosz-ukrán háború miatt a zsűri ukrán tagja helyzetéből adódóan idén sem szavaz, Oroszország tagságát pedig ideiglenesen felfüggesztette a szervezet.




