Barion Pixel

Menettudósítás: Ford Bronco – Ready to play

A Ford Bronco-val már a szalonból hazafelé szinte bármilyen terepen átgázolhatunk, mi egy krosszpályán tettük próbára a tudását.

A Ford Bronco-val már a szalonból hazafelé szinte bármilyen terepen átgázolhatunk, mi egy krosszpályán tettük próbára a tudását.

 

Aktív a kanyarodási segéd: a bal hátsó kereket megfékezi az elektronika és a Ford Bronco számottevően kisebb sugarú körön képes megpördülni
Aktív a kanyarodási segéd: a bal hátsó kereket megfékezi az elektronika és a Ford Bronco számottevően kisebb sugarú körön képes megpördülni

Az 1966 és 1996 között élt Ford Bronco legalább akkora legenda az amerikai terepjárók között, mint a sportkocsiknál a Mustang. A 2004-ben született tanulmányból nem lett semmi, 2021-re azonban elkészült a múltidéző, alvázas, ám komoly technikával felruházott sportgép.

 

12 perc sem kellett, hogy szét- majd összeszereljük a kasztnit – meg is nyertük a versenyt. A belső könnyen tisztítható, a víz középen egy lyukon leengedhető, így az sem baj, ha esőben nincs feltéve a tető. A gázlómélység 80 centi
12 perc sem kellett, hogy szét- majd összeszereljük a kasztnit – meg is nyertük a versenyt. A belső könnyen tisztítható, a víz középen egy lyukon leengedhető, így az sem baj, ha esőben nincs feltéve a tető. A gázlómélység 80 centi

 

BYD DOLPHIN

Igen, nem kérdés, hogy sport, mert az USA-ban (Michigan) gyártott Bronco valóban terep-, s nem alibi telekjáró, aki szeretne belecsöppenni az offroad világba, ennél jobb autót most aligha talál, mert a Ford ajánlata kulcsrakész.

A Badlands acél lökhárítókkal és küszöbökkel, 17 colos alufelnikre szerelt A/T terepgumikkal, difizárakkal, felezővel, szétkapcsolható első stabilizátorokkal, menetvezérlővel, kiváló terepszögekkel, egypedálos vezetéssel, terep kanyarodási segéddel és 26 centis hasmagassággal bír. Az Outer Banks kicsit szerényebb képességű, de így is többet tud, mint amire a kezdő vezetők képesek.

A tucatnyi kivitelből és felszereltségből Európa – korlátozott mennyiségben – az említett két változatot kapja, négyajtós karosszériával, 2,7 l-es V6-os turbós benzinmotorral (335 LE, 563 Nm), tízfokozatú automata váltóval. A háromrészes tető, a csomagtartó feletti doboz és a négy ajtó az autóhoz adott szerszámkészlettel le- és felszerelhető, a bemutatón ilyen verseny is volt, a győztes csapatnak – köztük szerkesztőségünk tagjával – pedig 12 perc sem kellett a teljes mutatványhoz. Érdekes, hogy az autón nincsenek Ford logók, csak Bronco feliratok és vadlovak (belül is), így kvázi önálló brand-nek tekinthető, akárcsak a Mustang.

Ennyit számít: árokátkelés felül zárt, alul leoldott első stabilizátorokkal – utóbbi esetben már nincs levegőben a hátsó kerék
Ennyit számít: árokátkelés felül zárt, alul leoldott első stabilizátorokkal – utóbbi esetben már nincs levegőben a hátsó kerék

Két fontos rövidítést kell megemlíteni, az egyik a G.O.A.T. Goes Over Any Type of Terrain, azaz a „bármilyen terepet legyűrő” jelző, ami a régi Bronco beceneve volt, most pedig a menetvezérlőt hívják így. A szokásos Normal, Eco, Sport mellett Csúszós út, Homok és Sár program választható.

A Badlands ezeken felül Szikla és Baja (nagysebességű terepezés) programot is tud, a Sport viszont ennél nem érhető el. A HOSS (High-Performance Off-Road Stability Suspension) rövidítés a nagyteljesítményű offroad futóműé. Ez elöl keresztlengőkaros tekercsrugóval, hátul merevtengelyes öt lengőkarral, állítható feszességű tekercsrugókkal, Panhard-rúddal és mind a négy keréknél külön folyadéktartályos lengéscsillapítókkal. Megkérdeztük, ezek nem a Ranger Raptorból ismert FOX-ok és sokkal kevesebb karbantartást igényelnek.

BYD DOLPHIN

32 km/h alatt az első stabilizátorok leoldhatók (ezt középen oldották meg), még nagyobb „mozgásteret” adva a kerekeknek. A vezérlés automatán is tud kapcsolni a 4×2-es és a 4×4-es hajtás között (4A), ezen kívül van nagyobb tempót engedő 4H, felezős 4L (akár 6 km/h-s kúszással), valamint egypedálos vezetés: ahogy lelépünk a gázról, az autó azonnal megáll, mind előre-, mind hátramenetben – ez a rutintalan terepeseknek aranyat ér.

Ford logó helyett a kormányra is vadló kerül. Terepen sokat segít a külső kamerakép, a 360 fokos panorámarendszer alapból jár
Ford logó helyett a kormányra is vadló kerül. Terepen sokat segít a külső kamerakép, a 360 fokos panorámarendszer alapból jár

A különféle programok „csomagban” működnek, hogy a gáz- és kormányreakció, a váltó működése a legmegfelelőbb legyen az adott helyzet(ek)hez. Például zárnak a difik, sziklamászáskor automatikusan leoldanak a stabilizátorok. Terepen pedig alapból az előnézeti kameraképet látjuk a 12,0 colos érintőképernyőn. A nagy fordulókört adott esetben akár 40 százalékkal csökkentheti az ötletes kanyarodási segéd. A menetstabilizáló megfékezi az ívbelső kereket, amely körül gyakorlatilag megpördül a Ford Bronco, ha van elég lendület.

Summa summarum, a motokrossz pálya akadályai meg sem kottyantak a kvázi szalonból kihozott Ford Bronco-nak, ha pedig leér az alja, a technikát a szükséges pontokon vastag kazánlemezek védik.

Lapzártakor még nem ismertük a hazai árakat, de annyit megtudtunk, hogy First Edition kivitelek érkeznek hozzánk, a műszerfalon kis plaketten a gyártási sorszámmal és a kétféle kivitelhez gyári tartozékok is járnak majd alapáron – az Outer Banks például hátsó sátorral egészíthető ki.

 

A Ford Bronco Outer Banks műszaki adatai*
A Ford Bronco Outer Banks műszaki adatai*

KZ

Megjelent: Az Autó 2023/10.

 

Oszd meg másokkal is ezt a cikket

AzAutó magazin előfizetés

Magazin előfizetés

Szívesen olvasnál tartalmakat offline is? Fizess elő az AzAutó magazinjára. Az előfizetés díja 9 960 Ft / év. 

Kapcsolódó cikkek