Harley-Davidson VL1200 deluxe

Képekben

Az amerikai csődör földúton is jólérzi magát, a 30-as években többször próbára is tették ezt a képességét. A Deluxe-kivitel eredetileg piros tankkal készült, a restaurátorok ízlését dicséri az új szín. A bivalybőrből készült nyergek több mint 70 évesek. A képen Gócza Tamás		Az utólag elkészített Harley-emblémás fedél jótékonyan takarja el a Dell’Orto karburátort. A hengerek tetején jól láthatóak a szelepek, ahol hidegindításkor a benzint kellett befecskendezni		A szelepeket takaró csövek, alattuk az olajszivattyú és az előgyújtást állító szerkezet van. Jellemző a kor megoldásaira, hogy a dinamó által töltött elektromos rendszer egy duplaszikrás trafón keresztül ad szikrát a gyertyáknak. Így nem kellett elosztót használni, viszont mindkét gyertya egyszerre ad szikrát, függetlenül attól, hogy melyik hengerben van gyújtásra szükség. A motornak ezen az oldalán is lenne eredetileg egy, blokkot takaró dekli, de a Harley szíve impozánsabb látványt nyújt
Eredetileg is biciklipedál volt a berúgó kar. A házon található gombbal a fogaskerekeket lehet meglökni, ha gond lenne velük		A kilométerórától balra az olajpumpa gombja, mellette a váltókar látható. Fölötte a tanknyílás és az olajbeöntő van. Természetesen a két részre osztott tank jobb oldalán is látható a beöntő. A kormányon középen ampermérő, alatta pedig a súrlódóbetétes kormány-lengéscsillapító állítója		Az olajpumpa gombja felett a benzintank-sapka, mellette a váltó, felette az olajtartály kupakja. A váltókart előretolva egyesbe kapcsolhatjuk a motort, visszahúzva a kettes, leghátul a hármas található
Az abszolút korhű sebességmérő 100 mérföldig skálázott. A hátsó kerékhez egy külön fogaskerékkel kapcsolódik		Az első lámpa a motor 6 voltos rendszeréből táplálkozik, a piros lámpa a gyújtásvisszajelzőé. Az egyik kapcsolóval gyújtást lehet adni, a másikkal pedig felkapcsolni a fényszórót		A váltó helyett a kuplungpedál van ezen az oldalon. Talán a kuplung rudazata az egyetlen egyenes rúd a motoron. A benzin- és olajrendszer rézcsövei azért vannak meghajlítva, mert a motor rezgései miatt  eltörhetnek
Ezen a szelepen keresztül lehetett hideg-indításkor benzint a hengerekbe fecskendezni, de ezt az új Dell’Orto-karburátor szükségtelenné tette. A szelepet jól meg kell húzni, lelazulása esetén nem működik megfelelően a motor		Az első dobfék és kerék szabadon mozoghat a lengőkarokon. A kovácsolt első villa készítési eljárása miatt nagyon szívós		A két ködlámpa a Deluxe-felszereltséghez járt. A két kürt nincsen bekötve, csak díszítőelemek szerepét töltik be. Az első villa fejlettségét mutatja, hogy néhány új Harleynál is használják, hidraulikus csillapítóval kiegészítve

A Retro Mobil újság 2008/4. számából

Harley-Davidson VL1200 deluxe

A rugózatlan hátsó kerék által generált lengéseket egy, a nyereg rúdjába épített rugó hivatott ellensúlyozni. Mivel hátul nincsen lengőkar, így az az érdekes megoldás állt elő, hogy a vezető nyerge kapott egy krómozott lengőkart

Ez a vérbő amerikai kétkerekű 1931-ben készült a Tengerentúlon, majd feltehetőleg egy szódás fogta igába. Később egy padláson, szépen elcsomagolva, darabokban várta azt, aki majd újraéleszti. Úgy tizenöt évvel ezelőtt került mostani tulajdonosához, valószínűleg a lehető legjobb helyre. A restaurált motor az egyik legszebb az országban.

A Siófok közelében élő család számára nem új dolog a motorrestaurálás, immáron több mint harminc éve űzik ezt a tevékenységet. A munkából mindenki kiveszi a részét, a három generáció legidősebb tagja kerekek küllőzésével foglalkozik, veje és unokája pedig rendbehozatallal és javítással. Több szép kétkerekű dicsérte már kezük munkáját, mikor megszerezték a Harleyt. Szerencsére a motor előző gazdái gondosan eltettek minden alkatrészt, a dugatytyú például egy konzervdobozban, olajban állt, így megmenekült a korróziótól, ám némely darabok hiányoztak. De ez nem jelenthetett problémát, a már akkorra megszerzett óriási tapasztalattal maguk készítették el ezeket. Így került jelenlegi helyére a sárhányó vége, a hátsó lábtartó, a lámpa, a kipufogó; az utólag elkészített elemek sora igen hosszú.

A motor restaurálása a korhűség visszaadásának jegyében telt. A borsos árú, eredeti amerikai alkatrészek helyett inkább kis fabrikálással és nem kevés időbefektetéssel készültek el a különböző kiegészítők, például a kilométeróra, melyet akkoriban csak külön lehetett megvásárolni. Ez a műszer az eredetivel teljesen megegyezően néz ki, azonban a siófoki garázs valamely eldugott zugában készült. De ilyen még a tankon lévő, egy lámpából származó ampermérő, valamint a hátsó lámpa is.

A 30-as évek technikája hibátlanul működik még most is, igaz, voltak alkatrészek, melyek felett eljárt az idő. Például az eredeti karburátor, ami a kor Indianjainak szolgáltatta a megfelelő benzin-levegő keveréket. A porlasztót használat szerint kellett beállítani, volt országúti és városi állása is. Most egy valamivel modernebb Dell’Orto teszi a dolgát. Így már sokkal könnyebb üzemeltetni a gépet, nem kell benzint fecskendezni a hengerekbe indulás előtt, valamint a folyamatos állítgatással sem muszáj bajlódni. A kenési rendszer viszont maradt a régi, talán a „fogyó olajozás” a legjobb megnevezés rá. A benzintankba egy olajtartály is el van rejtve, melyből egy szivattyú juttatja a matériát a kenést igénylő helyekre. Ám ennek a kenőanyagnak távoznia kell a rendszerből. Vagy a keverékkel együtt elég, vagy le kell ereszteni a karterből, ha ezt nem teszik meg, a túl sok olajtól csökkenhet a motor teljesítménye. A gázbovdenre kötött szivattyú, a gáz húzásával párhuzamosan, minden pillanatban kellő mennyiségű olajat juttat a megfelelő pontokra, de nagyobb terhelésnél ajánlatos a kézipumpával plusz kenőanyaggal ellátni a rendszert.

Az indítási procedúra meglepően egyszerű, mindössze gyújtást kell adni, az előgyújtást le kell teljesen venni, a benzincsapot kinyitni, a szívatót kihúzni, és egypár erősebb berúgási kísérlet után járásra bírható az 1200 köbcentis oldalszelepelt gép, ami annak idején harminckét lóerőnyi teljesítmény leadására volt képes.

	A villa kovácsolt, a bukócsővet az eredeti után itthon készítették. Jól kivehető a tipikusan Harley-s csapott szélű felni és rajta a 4*12-es diagonál gumik

Nem lehetett egyszerű dolga a kor motorosának a Harleyval. Miközben a hátsó kerék rugózatlan rezgéseit az amúgy nagyon kényelmes biciklinyereg próbálta csillapítani, a sofőrnek a bal kezével a kormány markolatán az előgyújtást kellett állítania, az olajpumpát nyomogatnia, és esetleg még váltani is. Hiszen a Harley háromsebességes kéziváltós. A váltó megszokott helyén, a bal lábnál a kuplung kapott helyet. A száraz tengelykapcsoló oldásához a pedált le kell nyomni, majd a megfelelő sebességbe való kapcsolás után sarokkal visszahúzni.

Viszont ha elég rátermett volt a vezető, akkor akár 145 km/h-val repíthette a több mint háromszáz kilós szerkezet. A nagy súly, a fix hátsó kerék, valamint a nem túl pörgős motor miatt a száz km/h-s utazási sebesség az, ami még kényelmesnek mondható, akár két személlyel is. De kétségtelen, hogy ez a motor nem száguldásra, hanem akkoriban egész komfortos körülmények közötti, nagyobb országúti utazásokra termett. Erre természetesen a mai napig is alkalmas, tulajdonosa, Gócza Tamás a találkozók nagy részére az amerikai nyergében jut el.

Kép és szöveg: Surányi Marcell

A Retro Mobil újság 2008/4. számából