Hírek

2022. április 21. csütörtök, 06:32

Michelisz Norbi idén két sorozatban is versenyez

A WTCR világkupa 2019. évi bajnoka 2022-ben az elektromos túraautó bajnokságban, az ETCR-ben is rajthoz áll. Utóbbi sorozatot az idei évtől a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szervezi, világkupa rangra emelve a bajnokságot.

A világbajnok versenyző elmondta, hogy a WTCR-ben tavalyi autójával, a Hyundai Elantra N-nel áll rajthoz, a kocsi gyakorlatilag nem változott. Csapattársa azonban új, a 25 éves spanyol Mikel Azcona, akinek megjelenése új kihívást jelent Norbinak, hiszen istállón belül is ki kell harcolnia a vezető pozíciót.

Norbi természetesen az ETCR-ben is Hyundai modellel, egy 700 lóerő leadására képes  Veloster N-nel fog versenyezni. Ez közel kétszer olyan erős, mint a benzines Elentra N, ráadásul ebben a sorozatban utcai gumikon hajtanak a pályán. További különbség, hogy a jármű hátsókerék hajtású, és kb. 500 kilogrammal nehezebb, mint a WTCR autó.

ECTR-re máshogy kell készülni és máshogy kell versenyezni mint a klasszikus túraautóval, míg az előbbinél leginkább a rajton és a reakcióidőn múlik egy-egy futam eredménye, utóbbi esetében inkább az állóképesség, a hosszútávú koncentráció a siker kulcsa. Ezért is extra feladat, hogy három olyan hétvége is lesz, amikor mindkét sorozatban lesz verseny, gyakorlatilag menet közben kell átülni egyik autóból a másikba.

Világbajnokunkat idén is támogatja az OMV, immár az ötödik szezont kezdi együtt Norbi és az olajipari vállalat. A versenyző elmondta, hogy mivel idén extra feladatok várnak rá, kiemelten fontos, hogy csak a versenyzésre kelljen koncentrálnia, ezért is rendkívül sokat számít a régi, biztos alapokon nyugvó partneri kapcsolat.

Comments

comments

Címkék: , , ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Hangos Az Autó! – 5. rész

Letölthető és hallgatható podcast mellékletünk aktuális, júniusi adása.

Hangos Az Autó! – 4. rész

A 4. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

Hangos Az Autó! – 3. rész

A 3. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

Luxus a luxusban – Pappas Showroom a Matild Palace-ban

Magyarországon először nyílik Mercedes-Benz luxury showroom, a Pappas Auto...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás