Haszonjármű Hírek

2022. január 17. hétfő, 23:10

Munkába állt az első elektromos Renault Trucks D - Áramlik

Az akkumulátoros elektromos járműveket már Európa-szerte alkalmazzák a városi és regionális elosztói forgalomban, illetve önkormányzati használatban. Itthon a Waberer’s flottájában fut majd a Z.E. D modell.

A kamiont 185 kW (250 LE) maximális teljesítményű villanymotor hajtja, az energiát litiumion akkucsomag tárolja. A maximális forgatónyomaték 425 Nm. A jármű 10 óra alatt tölthető fel teljesen a 22 kW-os fedélzeti töltővel, ugyanakkor rapid töltővel is kompatibilis. A hatótáv elérheti 300 kilométert, de ez ebben a szegmensben még a személyautóknál is nehezebben meghatározható, hiszen jelentős mértékben befolyásolja a szállított áru tömege, annak napközbeni változása. A kamionban kétsebességes váltó működik, ez a nagy teherrel való indulások miatt szükséges.

A Waberer’s közel egy éven keresztül teszteli majd a haszonjárművet. Az elektromos kamionok használata a szállítmányozás teljes folyamatát megváltoztatja, már a megfelelő jármű kiválasztása is időigényesebb, tudatosabb tervezést kívánó folyamat, gyakorlatilag feladat-orientált jármű-specifikációt kell összeállítani. Olyan részleteket is érdemes átgondolni, hogy az adott kamionnak a napi munka során milyen arányban, és milyen meredek emelkedőkön kell majd közlekednie.

A Renault Trucks és a Waberer’s szerint a piac nyitott, megjelentek az ügyféligények a zöld megoldásokra, és ma már a technológia is eléggé kiforrott ahhoz, hogy napi 10-12 órát dolgozó elektromos kamionok közlekedjenek. Egyelőre a szállítmányozásban részt vevő minden szereplő “plusz pénzt fizet” az elektromos haszonjárműért, a költségek magasak, de itt az ideje a konkrét tesztelésnek. Állami támogatás egyelőre nem segíti a zöld kamionok értékesítését, pedig ez nyilván nagy lökést adhatna az eladásoknak, de erre még Nyugat-Európában is csak a legnagyobb piacokon van kialakult rendszer.

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Hangos Az Autó! – 6. rész

Letölthető és hallgatható podcast mellékletünk aktuális, októberi adása.

22 márkakereskedéssel kezdi meg az értékesítést az MG Motor Hungary

A Duna Autó cégcsoport 2022 márciusában jelentette be, hogy...

Oldtimer Show 2022

Május 13-15. között rendezték a XVII. oldtimer jármű kiállítást.

Can-Am Ryker 900 Rallye

A Can-Am Ryker egy roadster és egy túramotor szerelemgyereke,...

Már rendelhető a bZ4X, a Toyota első akkumulátoros elektromos modellje

A Toyota új bZ – beyond Zero – almárkájának...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás