Aktuális

2021. június 21. hétfő, 21:23

Már itthon a Kia EV6

Megtapogathattuk, beleülhettünk a Kia első tisztán elektromos hajtásra tervezett modelljébe.

Az EV6 az új Kia E-GMP padlólemezre épült, többféle hatótávval is elérhető, és 800V-os gyorstöltési képességének köszönhetően akkumulátora akár 18 perc alatt 10-ről 80 százalékig telíthető. A GT kivitel végsebessége 260 km/h, és 3.5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra. Az autó alaphelyzetben hátsókerék hajtású, de elérhető lesz az összkerekes verzió is.

A modell három kivitelben készül majd -a gyártás júliusban indul- EV6, EV6 GT-line és EV6 GT. A különbség nem a felszereltségekben lesz, inkább az autó vezetési karakterisztikáját választja meg a vásárló, a lágyabb, „családos” verziótól a sportos üzemmódig.

Méretek: az alapmodell 4680, a GT-Line és GT kivitelek 4695 mm hosszúak, szélességük 1880, illetve 1890 mm. A magasság minden esetben 1550 mm, a tengelytáv 2900 mm.

A csomagtartó alapmérete 520 liter, ez a hátsó ülések előredöntésével közel 1,300 literesre nőhet. Az autó orrában is található egy 52 literes (az összkerékhajtású verzióban 22 literes) csomagtér.
Az utastér domináns eleme a két darab 12,5 colos, de egybefüggő, ívelt audiovizuális és navigációs képernyő.

Az ülések vékonyak, könnyűek, huzatuk újrahasznosított műanyagból készített tartós szövet. Egy-egy üléshez 111 darab PET palackot használnak fel.
Az EV6 kidolgozása finom, a felhasznált anyagok minőségiek, a térérzet jó, a formák kívül és belül is egyediek, eredetiek.

Comments

comments

Címkék: , ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Hangos Az Autó! – 5. rész

Letölthető és hallgatható podcast mellékletünk aktuális, júniusi adása.

Hangos Az Autó! – 4. rész

A 4. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

Michelisz Norbi idén két sorozatban is versenyez

A WTCR világkupa 2019. évi bajnoka 2022-ben az elektromos...

Hangos Az Autó! – 3. rész

A 3. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

Luxus a luxusban – Pappas Showroom a Matild Palace-ban

Magyarországon először nyílik Mercedes-Benz luxury showroom, a Pappas Auto...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás