Haszonjármű

2018. december 4. kedd, 12:52

90 éves a DAF - Kicsik és nagyok

A DAF rövid ideig különleges hajtásláncú személyautókat is gyártott.

Ami a magyaroknak a Csepel Autógyár, az a hollandoknak a DAF. A DAF is épített szinte mindent, ami mozog: személyautót, teherautót, buszt, és különféle katonai járműveket – de ők ma is működnek, bár fő profiljuk már a teherautó. A DAF Trucks 1996 óta az amerikai PACCAR leányvállalata, az anyacég a világ legnagyobb nehézvontató-gyártóinak egyike, így a hollandok nemzeti büszkesége testvéri kapcsolatban áll az amerikai Kenworth-tel és a Peterbilt-tel is.

A DAF 33 1967-től 1974-ig készült, 750-es, kéthengeres, léghűtéses boxer vitte

A DAF igazi „garázscégként” indult: 1928. április 1-jén Hub van Doorne holland mérnök Eindhovenben műhelyt nyitott, a Coolen sörfőzde szomszédságában. Kezdetben hegesztett és kovácsmunkákat vállalt, főleg a városnak és a helyi cégeknek dolgozott. A kis vállalkozás a nagy gazdasági válság idején előre menekült, fejlesztett és bővített, így kezdett pótkocsik gyártásába már 1932-ben. A neve is megváltozott: Van Doorne’s Aanhangwagen Fabriek (Van Doorne pótkocsi gyára), vagyis röviden DAF lett. A DAF pótkocsik és félpótkocsik teherbírásukkal messze kitűntek versenytársaik közül: a hegesztés, ebben az iparágban akkoriban innovatívnak számított és jelentős súlyelőnyt is hozott. Komoly újítás volt az 1936-ban bemutatott DAF-féle konténerszállító pótkocsi, kifejezetten vasúti konténerek gyors rakodására, szállítására tervezték. A teherautók gyártása 1949-ben indult, a cég pedig megint nevet váltott, Van Doorne’s Automobiel Fabriek lett – 1955-ben már a tízezredik teherkocsi is elkészült. A DAF eleinte Herkules és Perkins motorokat használt, de már 1957-ben saját erőforrások fejlesztésébe fogott, két évvel később pedig bemutatta első saját turbódízelét. A közteshűtő (intercooler) 1973-ban jelent meg a DAF-okban, teherautó motorokon, a világon először. A késő 40-es, kora 50-es évek teherautói még a kor szokásainak megfelelően csupasz alvázként hagyták el a gyárat, felépítmény-építők öltöztették fel őket. Aztán 1951-ben a DAF bemutatta első saját fülkéjét, amiben vezető kényelmét külön rugózó ülés javította, az 1960-as években, a márka első, nemzetközi szállításra tervezett fülkéjében pedig már két ágy is volt.

Billenthető vezetőfülkét a DAF gyártott először sorozatban

Az 50-es évektől a DAF a személyautó gyártással is megpróbálkozott – az első DAF 600-asok éppen hatvan évvel ezelőtt gördültek le a futószalagról. Kéthengeres, léghűtéses, 590 köbcentis, 22 LE-s boxer orrmotor vitte őket, az erőátvitel pedig – ahogy később a többi DAF személyautóban is – a cég legendás fokozatmentes automataváltója (minden mai CVT automata őse), a Variomatic volt. Ebben két – hajtott kerekenként egy-egy, változó átmérőjű (röpsúlyos, de a működésbe a szívócső vákuuma is beleszólt) tárcsapár dolgozott, a gumiszíjak közvetlenül a hátsó kerekeket hajtották, a differenciálmű a hajtó tárcsák előtt, a rövidke kardán végén forgott. A 3,6 m hosszú 600-asnak rengeteg változata létezett, készült belőle teherhordó, kupé, és kombi is. A tervezésbe az olaszok is besegítettek, mégpedig a Michelotti, ők rajzolták később a DAF 44-est és számtalan prototípust is. DAF-okkal indultak rali futamokon, még a London-Sydney versenyen is, majd 1975-ben a Volvo átvette cég teljes személyautó üzletágát. Az 1972-ben bemutatott, már vízhűtéses négyhengeresekkel futó DAF 66-ost Volvóként gyártották tovább, aztán a Volvo 343/345-ös páros végleg leváltotta – 1979-ben az utolsó DAF személyautó is elhagyta a futószalagot. A közben teherautó óriássá nőtt vállalat folyamatosan fejlesztette nehézgépeit, 2005-ben bemutatta a PACCAR MX motorokat, – ma már minden vontatójukban ez dolgozik – 2015-ben pedig az EcoTwin rendszert: utóbbiban a kamionok automatikusan követik egymást. Ez komoly lépés a vezető nélküli teherautók irányába…

Ács Tibor

Comments

comments

Címkék:
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás