Hírek
Teljes fúzióról tárgyal a Renault és a Nissan
Teljes fúzióról folytat egyeztetés az egymással szoros technológiai együttműködést folytató Renault és Nissan autógyár a Bloomberg szerint.
A fúzióval létrejövő autóipari konszern élén a Renault és a Nissan vezérigazgatói posztját párhuzamosan betöltő és az egyesülést erősen szorgalmazó Carlos Ghosn állna. Az egyesülés legnagyobb akadálya a Renault irányításába beleszólási jogot biztosító francia állami tulajdonrész.
A francia pénzügyminisztérium és a Renault egyaránt elzárkózott a Bloomberg értesülésének a kommentálásától, a Nissan szóvivője pedig kijelentette, hogy nem foglalkoznak híresztelések és találgatások kommentálásával.
Carlos Ghosn már februárban jelezte egy beszédében, hogy szándékában állt a két vállalat közötti együttműködést „vissza nem fordíthatóvá” tenni. Márciusban pedig médiaértesülések jelentek meg arról, hogy Carlos Ghosn a francia állam tulajdonrészének a kivásárlását igyekszik elérni. Ez utóbbit azonban mindkét érintett fél „spekulációnak” minősítette.A Renault és a Nissan 1999 óta folytat együttműködést a beszállítói lánc optimalizálásában és technikai fejlesztésekben. Az együttműködés kölcsönös részvénytulajdonnal van megerősítve: a Rena
ult 43 százalékos Nissan-részesedéssel rendelkezik, a Nissan pedig 15 százalékos Renault pakettet tudhat magáénak. Csakhogy a Renaultban a francia államnak is van egy 15 százalékos, a cég működésébe beleszólást biztosító pakettje. Élve ezzel a lehetőséggel legutóbb például jelentős mértékben megkurtította Carlos Ghosn javadalmazását a francia állam.Az autógyárak
fúziójával a Nissan ellenőrzése alatt álló Mitsubishi autógyárat is beszámítva a világ legnagyobb autóipari csoportja jönne létre – ha a Volkswagen konszernről leszámítjuk annak haszongépjármű gyártó érdekeltségeit, a MAN és Scania cégeket. Tavaly a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség 10,6 millió, a Volkswagen konszern 10,7 millió járművet gyár
tott.A Renault és a Nissan autógyárak együttes piaci tőkeértéke a tőzsdén több mint 60 milliárd euró.
Comments
Eseménynaptár
Friss anyagok

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...