Hírek

2018. február 14. szerda, 05:36

Kínában nem megy a Fordnak

Eladásainak nagymértékű visszaesésével indította az évet a Ford az egyébként januárban 11,6 százalékkal bővülő kínai piacon – jelentette be a Ford.

A Ford 76 ezer járművet értékesített januárban Kínában, 18 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A General Motors ezzel szemben 14,5 százalékkal, a Toyota Motors pedig 24,5 százalékkal növelte eladásait. A Ford eladásai tavaly hat százalékkal csökkentek, miközben a kínai autópiac három százalékkal növekedett.

A Ford kínai érdekeltségének vezetője Jason Luo öt hónappal hivatalba lépése után januárban távozott posztjáról. Peter Fleet, a Ford ázsiai-csendes-óceáni üzletért felelős igazgatója közleményben jelentette be, hogy az autógyár a SUV modellekre, a prémium kategóriás luxusmodellekre és a haszongépjárművekre helyezi át kínai üzleti stratégiájának súlypontját.

Kínában egyre élesebb konkurenciaharc bontakozik ki a külföldi és a helyi autógyárak között, ahogy a kínai autómárkák újabb és újabb sikeres modellekkel hódítanak el piaci részesedést maguknak. Az elektromos mobilitásra való átállást forszírozó állami intézkedések pedig kínai partnerekkel való együttműködés kialakítása felé terelik a külföldi autógyártókat az új hajtáslánc technológiával rendelkező modellek gyártásában.

Comments

comments

Címkék: ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

A Vinfast és az Autobest együttműködése

A 2017-ben alapított, 2018-ban pedig az Autobest által is...

Új IVECO T-WAY, az off-road haszonjármű

Az Iveco kiegészíti Iveco Way nehézgépjármű sorozatát új off-road...

Itthon az új Lexus NX: itt a plug-in hibrid hajtás!

A márka legfontosabb modelljéből - 2014 óta - több...

Szeptembertől érkezik a Kia EV6 Magyarországra

Megtapogathattuk, beleülhettünk a Kia első tisztán elektromos hajtásra tervezett...

A Renault Trucks 2021 évi fejlesztései

Változik a dizájn, megújul a kormányoszlop, az ülések, és...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás