Újautó

2016. május 20. péntek, 06:14

Jó időzítés - Teszt: Honda HR-V 1.5 i-VTEC Elegance

Sok év szünet után ismét van kis szabadidő-autója a Hondának. 

Érdekes ötlet volt 1998-ban az első HR-V, hiszen akkoriban még nyoma sem volt a kisebb méretű szabadidő-autóknak. A szögletes, három- vagy ötajtós kivitelű modell a kis Logó típus alapjait használta, s csak benzinessel jött Európába, igaz, volt belőle 4WD-változat is. Kiugró sikert nem hozott a cégnek, a 2006-os kifuttatás után nem is lett utódja, csak idén, kilenc évvel később. Az újdonság is egy kisautó, a Jazz alapjait kapta meg,  a négykerék-hajtás viszont immár nem opció, csak elöl hajthat a HR-V, igaz, most megjelent a dízelmotor is a palettán.

hrv1

Hossza majdnem a legnagyobb a kategóriában (mindössze a Duster ver rá 2,1 cm-t), bár a bogárhátú formaterv olyan, hogy kisebbnek tűnik, mint amekkora. A Jazzhez hasonló méretes bejáratok megmaradtak, és az is közös vonás, hogy csaknem derékszögig kitárhatók az ajtók. A beszállás így gyerekjáték, ráadásul itt magasabb az üléspozíció, ezért fájós derekúak és idősek még könnyebben foglalnak helyet. Nem mondhatjuk, hogy a HR-V esélyes lesz bármilyen belsőépítészeti formatervezési díjra, de tisztességes munka a kabin, amelyben nem vitték túlzásba a puha felületeket, de látványra legalább minden műanyag igényes. Jó ötlet volt az ajtók felső harmadát finom szövettel borítani, mutatós és tapintásra is finom. A Jazznél nem lógattak be váltó körüli konzolt az első utasok lábterébe, szerencsére itt sem vitték túlzásba a dolgot. A középen végigfutó box burkolata nem túl széles, igaz, pereme miatt a nekitámaszkodó lábszárat egy idő után nyomhatja. Kényelmesek, kellően nagyok az első ülések, az ideális vezetési helyzetet könnyű megtalálni. Kiváló a pedálrend, a puha ajtókartámaszokon nem fárad el a könyök. A műszerfal nincs túlbonyolítva, a középkonzoli érintőképernyős fedélzeti rendszert sem bajos kezelni (egy az egyben a Jazzé), alatta egyetlen érintőképernyő-csíkban bújnak meg a fűtés-szellőzés és az automata, kétzónás klíma kezelőszervei. A második sor az elsőhöz hasonlóan tágas térrel kényeztet, még magasabbaknak sem kell szoronganiuk. A padló szinte teljesen sík, az 1/3-2/3 arányban osztott hátsó pad a Jazzben alkalmazott kialakítást követi. Mivel itt is előre tették a tankot, a karakuri módon összecsukódó hátsó üléssor támladöntéskor a lábtérbe süllyedhet. Ez csak az egyik lehetőség a bővítésre, mert akár a hátsó ülések ülőlapját is fel lehet csapni a támlákhoz, hogy a lábtérben helyezzünk el néhány nagyobb tárgyat. Előredöntött ülésekkel alacsony és teljesen vízszintes lesz a keletkező raktérpadló, öröm a pakolás, mert az alapesetben (a padló alatti üregekkel együtt) 431 literes raktér küszöbe nem túl magas. A karosszéria kevésbé jól átlátható, mint a kistestvérnél, az első ajtóoszlopoknál a méretes tükörházakkal, hátul az ablak nélküli C-oszloppal szemezhet a sofőr, ha átlósan előre vagy hátra ki akar nézni.

hrv3

Amint a Hondától azt megszokhattuk, a motorválaszték nem túl bőséges, egy dízelre vagy egy benzinesre bökhetünk. Utóbbi, az 1,5 l-es, változó vezérléses, négyhengeres szívómotor hajtotta a tesztautót, várhatóan ez lesz a népszerűbb is itthon. Furcsa szerzet, mert menet közben meghallva a hangját, arra tippelnénk, hogy egy felpiszkált versenyparipába csöppentünk. Hörgős muzsika jön a géptető alól, igaz persze az is, hogy a minden gyorsítást kísérő gurgulázásra nem mindenki vágyik, a kevésbé sportos lelkületűeket egy idő után zavarja a nyugodt, egyenletes tempóban egyébként elhalkuló, ám 3000 felett fokozódó mormogás.

hrv10

Szépen, egyenletesen dolgozik, alapjáraton sem tolakodóan erős a hangja. Terhelni már 1500/perc alatt lehet, élénk 2000 felett lesz, a tűzijáték 3500-tól indul, és gond nélkül húzathatjuk leszabályozásig. A hozzákapcsolt hatfokozatú kéziváltó japán autósan precíz szerkezet, szépen kattannak a fokozatok, a kar útja rövid, áttételi lépcsői nem túl nagyok, végáttétele kellően hosszú, 3000/percnél járunk 120 km/óránál, hatodikban. Startstop rendszere elég gyorsan reagál, nem fulladtunk le miatta. Fogyasztásával elégedettek voltunk, vegyes használatban 6,7 l/100 km jött ki.

hrv5

Elöl McPherson-, hátul csatolt lengőkaros futóműve sportos hangolású, ennek ára, hogy a sprőd CX-3-as Mazdához hasonlóan, de annál azért némileg finomabban jelzi az úthibákat, keresztbordákat. Cserébe élvezetesen, enyhe orrtolással kanyarodhatunk vele, váratlan reakcióktól nem kell tartani. Egyenesfutásával nincs gond, 2,6 fordulatos, elektromos szervós volánja pontos, megfelelő erőkkel operál, jó visszajelzéseket ad az útról és kellően közvetlen is.

hrv9

A rugózás ideális átmenet a sportos és a komfortos között, a kátyú- és keresztborda-kezelés nem rossz, de a nagyobb úthibákon erősebb ütéssel robog át. Erős a négytárcsás fékrendszer, pedáljával jól lehet adagolni a lassítóerőt. A szél 110 km/óra felett hangosodik fel. Michelin nyári abroncsai zajosan futnak, a futómű szigeteltsége átlagos, vannak nála csendesebben futó autók.

hrv2

A különféle modern vezetéstámogató rendszerek alapvetésnek számítanak a Hondánál, már a belépő Comfortnál találunk egy nagy csokorra valót belőlük, visszagurulás-gátlót, vészfékezést jelző fényt, CTBA aktív városi vészfékrendszert, tempomatot, esőérzékelős ablaktörlőt és persze hat légyzsákot. A kipróbált második, azaz Elegance-szint –- a sok kényelmi felszerelésen túl -– számos további fontos biztonsági extrát ad, van benne első-hátsó parkolóradar, ködfényszóró, ráfutásos ütközésekre figyelmeztető rendszer, táblafelismerő, sávelhagyás-érzékelő, esőérzékelős ablaktörlő, automata távfényasszisztens. Ára sem rossz, igaz, több olyan típust is találunk a piacon, amelyekhez kisebb összegért hozzá lehet jutni. De a szegmens vevői általában nem garasoskodnak, a kapott szolgáltatások jellemzően előrébb valók az árnál, így a HR-V-nek jó esélyei vannak a sikerre.

KaMi

Comments

comments

Címkék: ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Indul a Hangos Az Autó!

Idén 30. évfolyamába lépett Az Autó, az autóslap, és...

Bemutatkozik a Hangos Az Autó

Bemutatkozik a Hangos Az Autó, kiadónk podcast adása. Érdekli,...

Munkába állt az első elektromos Renault Trucks D

Az akkumulátoros elektromos járműveket már Európa-szerte alkalmazzák a városi...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest immár 32 tagú zsűrije a tisztán elektromos...

Oktatás a Magyar Autóklub vezetéstechnikai pályáján (x)

Hasznos és élményekkel teli programmal vár mindenkit a MAK...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás