Hírlevélbe

2016. február 22. hétfő, 10:19

Egy rendszám több autóra Ausztriában - Hármat egy csapásra

Nyugati szomszédunknál jó dolga van a járműtulajdonosoknak, egy rendszámmal akár három autót is üzemeltethetünk.

Ma már egyáltalán nem szokatlan, hogy egy családon belül kettő vagy akár három autó is van, sokan tartanak hobbijárművet, veteránt, youngtimert vagy éppen kabriót garázsukban. A hazai rendszert egyértelműen a pénzlenyúlásra találták ki, azaz ha autója van az embernek, minden lehetséges módon igyekszik megkopasztani őt az állam. Egy évente csak néhány ezer kilométert futó autóra is majdnem annyi közterhet fizethetünk, mint az állandóan használt négykerekű után, a majdnem csak azért helyénvaló, mert a kötelező biztosításban el lehet érni némi kedvezményt a hobbijárműveknél. Vannak persze nálunk szerencsésebbek, például a svájciak, a németek vagy az osztrákok,  mert nekik lehetőségük van olyan rendszámot kiváltaniuk, amely jelentősen mérsékli az autótartás költségeit. A Wechselkennzeichenről, azaz a csererendszámról van szó, amely e három országban elérhető opció bárki számára, akinek több jármű van a nevén. Svájccal most nem foglalkozunk, Németországgal is csak néhány sor erejéig. Utóbbiban 2012-ben vezették be ezt a lehetőséget, mégpedig úgy, hogy két járműhöz kérhet egy plakettet a tulajdonos. Többféle formáció létezik, személyautó mellé másik személyautót, esetleg lakóautót vagy oldtimert lehet mellérendelni, de ezen típusok különféle más kombinációja is elérhető, ahogy motorkerékpároknál és quadoknál, illetve utánfutóknál szintén adott a nagyjából 100 eurós költségű csererendszám lehetősége.

Nincs különbség a normál és a csererendszám között kinézetben. Ha Ausztriában egy autót ki akarunk vonatni a forgalomból, bármikor megtehetjük bármennyi időre, csak az a lényeg, hogy zárt helyen tároljuk

Nincs különbség a normál és a csererendszám között kinézetben. Ha Ausztriában egy autót ki akarunk vonatni a forgalomból, bármikor megtehetjük bármennyi időre, csak az a lényeg, hogy zárt helyen tároljuk

Ausztriát mutatjuk be részletsebben, nyugati szomszédunk abból a szempontból is érdekesebb, hogy ott három járművet lehet egy rendszámmal használni. Igaz, csak személyautókhoz kínálják fel ezt a lehetőséget. Maga az ügyintézés egyáltalán nem bonyolult, ráadásul a költségek is szimpatikusak. Amikor a meglévő mellé megvesszük a második vagy harmadik járművet, először is a biztosítóhoz kell menni. Ausztriában ugyanis az arra kijelölt biztosítók (lakhely szerint) intézik az adásvételhez kapcsolódó papírmunkát és a rendszám kiadását, azaz nem az önkormányzat vagy más állami, tartományi hivatal jár el. Vinni kell magunkkal az új autó adásvételi szerződését, a forgalmiját és a törzskönyvét, továbbá a kötelező biztosítás ajánlati igazolóját. Ez utóbbit az a társaság állítja ki, amelyiknél az első autónkra is megkötöttük a szerződést, hiszen ez esetben nem lesz új kötelező (ahogy nálunk, ott is évfordulókor lehet váltani), csak módosítják a régit, „beveszik” az eddigi mellé a második autónkat. Elkéri az ügyintéző az eddigi autó forgalmiját és rendszámát is. Utóbbi Ausztriában nem az autóhoz kötődik, hanem a lakhelyhez és a jármű tulajdonosához, azaz a friss szerzemény rendszám nélkül kerül a nevünkre. A biztosítónál nem kell sokat időzni, rögvest kiállítják az egyszerű rendszámtól nem különböző Wechselkennzeichent, majd a forgalmi engedélyeket is a kezünkbe kapjuk a vizsgamatricával együtt. Ez utóbbit az autó szélvédőjére kell felragasztani, kiolvasható belőle az érvényességi idő és a rendszám is. Ha a megvett autónk műszakija a procedúra idején még legalább egy hónapig érvényes, akkor adnak új vizsgacímkét hozzá, ha nem, vihetjük azonnal műszakira (ami egy évig érvényes használt autóknál). Az új forgalmi engedélyekben egyébként egy speciális kód jelöli azt, hogy közös rendszáma van a járműveknek. Az egy autóra élő eddigi biztosítást módosítják, mégpedig úgy, hogy a duó vagy trió erősebbik vagy legerősebb autóját veszik alapul, és annak megfelelő díjat kell ezután fizetnie a tulajdonosnak. A kötvényben is szerepel majd a csererendszám és a hozzá kapcsolódó járművek, a nemzetközi zöldkártyában felsorolásszerűen tüntetik fel a három autót. Előírás, hogy csak az az autó állhat közterületen, amelyiken a rendszám van, a többit nem lehet az utcán tárolni. Persze előfordulhat, hogy az ember plakett nélküli járművével indul el reggel, ilyenkor jó eséllyel megkapja a büntetést (sok a kamera az osztrák főutakon és sztrádákon, azok mindent látnak, s a központból tudják értesíteni a rendőröket, ha rendszám nélküli autó halad el a csomópontoknál). De a sógorok annyira nem szőrös szívűek, helyi informátorunkat egy alkalommal 25 euróra bírságolták meg egy ilyen eset kapcsán, és még azt is megengedték neki, hogy a rendszám nélküli autójával elmenjen haza, hogy áttegye a táblát rá. Egyébként, ha rövid időre az utcán hagyja valaki a rendszám nélküli gépét, s kiírja egy cetlire rá, hogy Wechselkennzeichen, jó eséllyel nem kötnek bele a rendőrök; az ablakra ragasztott vizsgamatricából látszik, hogy érvényes a műszakija és a kötelezője.

Apropó műszaki vizsga! A rendszer ott sokkal szimpatikusabb, mint nálunk. Amennyiben az előzetes átvizsgáláson csak kisebb hibát találnak, nem buktatják meg a járművet. Ha mégis buktatniuk kell, mert komolyabb hibára bukkantak, akkor sincs nagy gond: felírják, hogy mi a bukás oka, és ha azt a tulajdonos két héten belül megcsináltatja, ingyen mehet pótvizsgázni. Ráadásul akkor már csak arra kíváncsiak, ami miatt elhasalt a jármű, vagyis néhány perces procedúra árán mehet is a dolgára az autó és gazdája. Egy vizsga egyébként a helyi autóklub (ÖAMTC) állomásán 35,40 euró (körülbelül 11 ezer Ft), ebből 1,90 euro a vizsgamatrica. A csererendszám költsége sem különösebben nagy. A hatóságnak 119,80 eurót kell fizetni, adminisztrációs költségként 47,30 eurót számítanak fel. Ezen kívül még 1 euróért lekérdezik az autó adatait a központi adatbázisban, és 1,90 euróért kiadják a vizsgamatricát. Egy pár rendszám pedig 18 euróba fáj. Ez így mindösszesen 188 euró, azaz kevesebb, mint 60 ezer forint. Miközben nálunk egy négy éves, 1,6-os motorú, 110 lovas átlagautó átírása önmagában 74 500 Ft!

Magyarországon a hobbiautójával egyet tehet az ember, amennyiben nem akar rá közterheket fizetni: kivonatja – legfeljebb – fél évre a forgalomból. Ezért 2300 Ft-ot kérnek a hivatalban. A 6 hónapos időtartamra szüneteltetni is lehet a kötelező biztosítást, ennek igényét be kell jelenteni a biztosítónál. Igaz, ez esetben nem lehet az autóval közlekedni, és az ügyintézés is macerás, mert bár elvileg a kivonatást interneten is el lehet intézni Ügyfélkapun keresztül, azonban – megbízható okmányirodai forrásunk szerint – a rendszer nem tudja végigvinni a folyamatot; muszáj személyesen megjelenni a hivatalban, hogy pontot tegyünk az eljárás végére. Korábban érdeklődtünk a több országban is ismert ideiglenes rendszám vagy az osztrák példához hasonló csererendszám magyarországi bevezetéséről, de a hivatali tájékoztatás alapján ezekre itthon nem érdemes várni.

KaMi  

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás