Aktuális

2015. december 28. hétfő, 06:15

Kötelező biztosítás váltás - Díjugratás

Pezseg a kötelező biztosítási piac, de nem a sok váltás miatt.

Mind kevesebben váltanak kötelező biztosítást az év végén, nagyjából a személyautó tulajdonosok 40 százalékánál jelent évfordulót ez az időszak. Ám ez is majdnem egymillió szerződés, vagyis érdemes a témával foglalkozni, igaz, most más aktualitása is van a KGFB-piacnak. Év végén adott be törvénymódosítást két kormánypárti képviselő arra vonatkozóan, hogy a kihirdetett új kötelező tarifa a régi ügyfeleket nem hozhatja kedvezőtlenebb helyzetbe, mint az újakat. A javaslatban azt is leírják, hogy a tarifák kialakításakor csak a hűséget honorálhatnák különféle kedvezményekkel. Bár még nem lefutott ügyről van szó, szakértők szerint ez a javaslat egyoldalú versenykorlátozást jelent, ráadásul nem egyértelmű, hogy milyen hosszú távú hatásokkal bír. Az alapkoncepció, hogy a sok éve a társaságnál lévő ügyfélt ne érje hátrány, jó, ugyanakkor több kérdés is megfogalmazódik az emberben. Mi lesz azokkal az általános kedvezményekkel, amelyek például a nagycsaládot  díjazzák? Ezek megszűnhetnek (vagy éppen a cégeknek hatalmas informatikai beruházást kell végrehajtaniuk), hiszen ha adják az újaknak, adniuk kell a régieknek, de nem feltétlenül tudható a régi ügyfelekről, hogy például milyen családban élnek (hiszen ha ez a kedvezmény adott esetben korábban nem volt, nem is kérdeztek rá az ügyfélnél). Ad abszurdum előnybe is kerülhet a többiekkel szemben egy új biztosító, aki letarolhatja a piacot azzal, hogy új ügyfeleinek nagy árengedményt ad. Mert ha nincs régről állománya, azokkal nem kell foglalkoznia, miközben a többiek erre nem tudnak reagálni. Általános díjnövekedést is hozhat ez a módosítás, mivel eddig a cégek a kedvezményes kampányáraikat jellemzően abból finanszírozták, hogy a meglévő állománynak nem csökkentettek (ez persze utóbbiakkal szemben igazságtalan volt, de ők is találhattak maguknak máshol jobb feltételeket). Egyébként a benyújtók hatástanulmányt nem készítettek, és a szakmát sem kérdezték meg.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett kerekasztal beszélgetésen elhangzott, a szervezet nagyjából 15 százalékos átlagos díjemelkedéssel számol, s aki a váltás mellett döntött, s talált az eddiginél jobb ajánlatot, az is legfeljebb néhány ezrest spórolhatott – éppen ezért lanyhul évről-évre az átszerződési hullám. Ám a díjszint a drágulás ellenére is csak az 5–6 évvel ezelőtti 50-60 százalékánál jár, ma már a korábban még nálunk is olcsóbb román piac átlagdíja is a duplája a magyarnak. Számításaik szerint körülbelül negyedmillió autós szerződött át másik társasághoz decemberben (2009-ben még 1,5 millióan léptek, s  2011-ben is 700 ezres volt az átszerződők köre). Közöttük körülbelül 180 ezer, aki önszántából, míg a többiek a kimúlás határán álló Astra biztosító ügyfelei. A romániai társaság hazai anyacége egyébként továbbra is működik, aki – évfordulós váltóként – nem mondta fel a szerződését velük december 31-éig, az marad is a levegőben lógó cégnél, bár az lényegében már csak vegetál, új díjakat sem hirdetett. Ez a furcsa helyzet azért állhat fenn, mert a felügyeleti jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem nagyon tud beavatkozni (csak fogyasztóvédelmi kérdésekben tehetné), a céggel szemben a román pénzügyi hatóság járhat el. Közben egyébként anyavállalat azon igyekszik, hogy ne veszítse el a hazai ügyfeleit, a jelenlegi állás szerint akár még a működési engedélyét is visszakaphatja. Egy lehetősége azért lenne az MNB-nek – hangzott el Papp Lajos, az FBAMSZ elnökétől – ha a „közjó védelmében” csukatnák be a boltot. Itt mindenesetre még nem tartunk, a szervezet ezért azt javasolja, mindenki minél hamarabb lépjen ki az Astrás szerződéséből.

AktuBiztositas1512

Az Astrán kívül – önszántából – egy cég, a tavalyi kampányban nagyot nyerő K&H nem hirdetett most díjat, ez szokatlan lépés a hazai biztosítási piacon. Erre van mód, hiszen év közben is korrigálhatnak a társaságok a díjaikon, így ügyfeleik a legutóbbi évközi módosítás alapján kapják meg a díjértesítőjüket. A Köbét  az MNB szorított partvonalra. A jegybank felfüggesztette az egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termékértékesítését, korlátozta a biztosító eszközei feletti rendelkezési jogát és pénzügyi terv elkészítését írta elő a hiányosságok megszüntetésére. Ahogy közleményükben írják: a pénzügyi helyzet rendezéséig érvényben maradó intézkedésekre a biztosító nem kellően megalapozott díjpolitikája, illetve a befektetési tevékenységéhez kapcsolódó kockázatok és a tartalékhelyzete miatt került sor. Ez a lépés nem érinti a társaság több termékét. A piaci szereplők egyébként ma már sokkal inkább az évközi váltókra koncentrálnak, az érintett 14 biztosító az elmúlt évközi időszakban 77-szer módosította a KGFB tarifáját. A korábbi rendszerben csak egyszer, decemberben lehetett tarifát hirdetni, emiatt az üzletpolitikai szempontok nagyban befolyásolták a szakmaiságot. Az évközi váltás előnye éppen az, hogy ne a véletlenen múljon, hogy egy biztosító nyertes vagy vesztes, és állandóan a piaci körülményekhez lehessen igazítani a tarifákat, és ez hosszú távon az autósok érdeke is – hangzott el az FBAMSZ összejövetelén.

KaMi

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás