Hírek
A régióban a Corsa a kedvenc
Az új Opel Corsa sikerét jelzik a nemzetközi díjak, de nem csak azok: pár hónappal az ötödik generációs Corsa bemutatkozása után már 55 ezer rendelés érkezett az Opelhez.
Magyarországon és a Közép-Európai régióban lényegében most indul a Corsa értékesítése. A régió 15 országát összefogó AUTOBEST zsűri újságíró tagjai ezzel egy időben szavaztak és választották győztesnek az új Corsát. Az első helyen a Corsa 994 pontot kapott, mögötte 906 ponttal a Hyundai i20 lett a második, a dobogó harmadik fokára a Skoda Fabia került (871 ponttal) negyedik a Citroen C4 Cactus. Az AUTOBEST történetében most először történt meg, hogy egy modell két egymást követő generációja az első helyen végzett.
A régiós év autója zsűrit 15 országból érkezett újságírók alkotják (minden országból egy), a díj odaítélésének szempontjai között kiemelt fontosságú, hogy az adott modell mennyire versenyképes ezeken a piacokon. Nemcsak a dizájn, a műszaki tartalom, a környezetbarátság és biztonság számít, hanem az is, hogy az adott autó milyen ár-érték arányt képvisel, milyen a mögötte lévő szervízhálózat és milyen fenntartási költségekre lehet számítani. Ilyen paraméterek figyelembevételével lett a legjobb az új Corsa.
A Corsa az Opel egyik legfontosabb modellje, a márka teljes eladásainak mintegy egynegyedét teszi ki. A Corsa 32 éves története alatt több, mint 12,4 millió darab kelt el a kisautóból – ezt a tradícitó folytatja most az ötödik generáció. Az új Corsa fontos eleme az Opel termékoffenzívájának, amelynek keretében 2018-ig 27 új modell és 17 új motor (sok közülük Szentgotthárdról) mutatkozik be.
Comments
Eseménynaptár
Friss anyagok

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...