Aktuális Cikkek Hírlevélbe

2014. június 24. kedd, 19:10

Új szelek? Személyi kölcsön autóvásárlásra

A klasszikus autóhitelezés egyre inkább háttérbe szorul, jött helyette más: személyi kölcsön, autós felhasználásra.

A gazdasági válságot követően drasztikus szigort vezettek be az autóhitelezésben: négy éve, 2010 márciusában lépett életbe az a rendelkezés, amely értelmében (elméletileg) megszűnt az önerő nélküli autóhitelezés, és 84 hónapban, azaz 7 évben húzták meg a futamidő felső korlátját. Ezek mellett megjelent a szabályozásban az is, hogy a választott devizanemtől függ az adható hitel nagysága: forintalapúnál a jármű értékének 75, eurósnál 60, egyéb devizánál pedig 45 százalékát finanszírozhatja a pénzintézet. Az az óta szinte egyeduralkodóvá vált pénzügyi lízingnél ezek az arányok mások, 80, 65 és 50 százalékot enged meg a jogalkotó. Ezek önmagukban is rengeteg potenciális autóvásárlót kiszorítottak a piacról, adalékként pedig jött a hitelintézetek korábbinál sokkal szigorúbb hitelképességi vizsgálata. Nos, az eredmény ismert: drasztikusan visszaesett a magánvevők hitel- és lízingigénye, s ez nemcsak az egyébként is kedvezőtlen gazdasági folyamatoknak (azaz, hogy az emberek inkább nem vettek autót, félve attól, hogy elveszítik munkahelyüket) volt köszönhető, hanem e sok szempontból persze érthető rigorózus szabályozásnak is.

PiacSzemelyihitel

A magánvásárlók zöme még most is inkább kihagyja a lízingcégeket, és megpróbálja önerőből megoldani a vásárlást. Ugyanakkor vannak cégek, amelyek nem a klasszikus autóhitellel, de mégis csak látnak fantáziát az autóvásárlókban, akik bizony szép lassan egyre többen lesznek. Hetekkel ezelőtt bukkant fel az egyik rövid lejáratú és kis összegű hiteleiről ismert Cofidis hirdetése a legismertebb használtautós portálon, amelyben „fapados hitelét” reklámozta autósoknak. Az elnevezés valójában egy személyi hitel, amely a cég szerint azért fapados, mert az interneten keresztül, egyszerűsített eljárással igényelhető, és nem kell hozzá külön bankszámlát nyitni a pénzintézetnél. Nos, elég csábító a hirdetésben szereplő „akár 15,8” százalékos teljeshiteldíj-mutató (THM), hiszen évekkel ezelőtt 30 százalék körüli THM-mel lehetett személyi kölcsönhöz jutni. Persze, ez csak egymillió feletti összegnél és legalább ötéves futamidőnél él, igaz, mondjuk a 800 ezres, 36 hónapos konstrukció 16,66 százalékos értéke sem rossz. Az általunk megkérdezett szakértő szerint nem új dolog a személyi kölcsön ilyen célú felhasználása, legfeljebb most felkapták, mivel olyan költséggel lehet nyújtani a kiugróan alacsony alapkamat miatt, ami már nem veszi el az emberek kedvét, hogy akár autóhitel helyett is számításba vegyék. A klasszikus pénzügyilízing-konstrukcióknál most 9–14 százalék közötti THM-mel találkoztunk az általunk megnézett kalkulátoroknál (Budapest Autó, Merkantil, Lombard) ezekhez képest egyáltalán nem tűnik soknak a 15 százalék körüli (a cikk készítésekor az összehasonlíthatóság kedvéért 1,5 milliós hitelösszeget, 36 hónapos futamidőt választottunk, ezzel néztük végig az összes terméket). Alapvető különbség a személyi hitel és az autólízing között, hogy előbbinél nem vonják be fedezetként magát a járművet (ráadásul jellemzően kezes vagy adóstárs sem kell), és nem is érvényesek rá azok a relatíve szigorú kitételek, amelyekről a cikk elején írtunk (forrásunk szerint ez akár változhat is, hiszen elképzelhető, hogy a jogszabály idővel az ilyen típusú termékeknél is az autóhiteles előírások betartását írja elő, ha be lehet bizonyítani, hogy valójában ilyen célra vették fel). Nem érdekli a bankot, hogy milyen típusú és évjáratú autóra, milyen önerővel akarunk pénzt, ahogy az sem, hány éves lesz a jármű a futamidő végén. Ezek a lízingnél fontos tényezők, ami érthető, hiszen, ha az eszközt megterhelik, szeretnék is tudni, hogy mire számíthatnak, mondjuk évekkel később, amikor esetleg a fizetésképtelenség miatt kénytelenek azt lefoglalni és áruba bocsátani. A lízingnél és a személyi hitelnél is van felveendő minimum összeg, a Cofidisnél például 800 ezernél kevesebbet nem kaphatunk. A lízingnél az autó a bank tulajdonában van (és így szerepel a forgalmi engedélyben is), a személyi kölcsön esetén nincs köze egymáshoz az ügyletnek és a járműnek, azaz utóbbi a hiteligénylő nevére kerül. Egyébként klasszikus autóhitelt csak a Lombard ajánlott fel, a többi autófinanszírozó cégnél (közéjük tartozik a CIB is, amelynél nem találtunk online kalkulátort) zárt végű pénzügyi lízing az egyetlen lehetőség, s az autóhitel nem választható opció. Ma már főképpen forintban lehet eladósodni, ezáltal nincs árfolyamkockázat.

A Netrisk gyűjtőoldala az „autóvásárláshoz” menüben a Cofidisen kívül feldobja még a Cetelem egy, valamint a Raiffeisen két személyi kölcsön termékét. Ha szétnézünk az ismertebb hazai bankok saját honlapjain, a K&H-nál találunk autós célú személyi kölcsönt még, a többieknél (Budapest Bank, CIB, Erste, OTP) kifejezetten ez a cél nem szerepel, csak a szabad felhasználhatóságot hangsúlyozzák. Jellemzően 20-25 százalék körül mozognak a THM-ek, de van ennél néhány alacsonyabb is. A K&H például most rekord alacsony, 13,9 százalékos mutatóval kecsegtet, bár odaírja azt is, hogy az éves kezelési költség 1 százalék (hogy ez az évente visszafizetendő vagy a teljes igényelt összeg után számítódik, a kalkulátornál homályban marad). A Cetelem az általunk vázolt 1,5 milliós/36 hónapos konstrukcióra nem ad meg THM-et, csak havi törlesztőt, saját példaszámításuknál (800 ezer forint 36 hónapra) 18,38–21,42 százalékos THM-et adnak meg, attól függően, hogy háromévesnél fiatalabb vagy idősebb az autó. Itt is van a törlesztőn kívül plusz fizetendő: 44 ezer froint egyszeri kezelési költség a három évre (ez a hitelösszeg 5,5 százaléka). Az ilyen és ehhez hasonló pluszkiadások miatt mindenképpen érdemes részletesen elolvasni a szerződési feltételeket és az apró betűs részeket, vagy akár felhívni a telefonos ügyfélszolgálatot. A személyi hiteleknél általában elvárnak valamilyen igazolt nettó jövedelmet és folyamatos munkaviszonyt (megfelelhet a nyugdíjas státusz is), uniós vagy magyar állampolgárságot, legalább 18 éves életkort, hazai lakcímet, saját névre szóló bankszámlát és azt, hogy az igénylő ne szerepeljen a KHR-ben, azaz a rossz adósokat tartalmazó listán. A személyi hitel elbírálása nem tart sokáig, számíthatunk rá, hogy az első billentyűlenyomást követően akár 1 héten belül a számlánkon lesz a vágyott pénzösszeg. Ahhoz, hogy jó lóra tegyünk, akár fél napot is ülhetünk a számítógép előtt, szörfözve a különféle banki weboldalakon. Hogy a klasszikus autólízing vagy az autóvásárláshoz társított személyi kölcsön éri meg jobban, azt mindenkinek magának kell látnia igényei, lehetőségei alapján.

A cikkhez kapcsolódó részletes táblázat Az Autó 2014 júniusi számában található.

 

 

Comments

comments

Címkék: ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

A Vinfast és az Autobest együttműködése

A 2017-ben alapított, 2018-ban pedig az Autobest által is...

Új IVECO T-WAY, az off-road haszonjármű

Az Iveco kiegészíti Iveco Way nehézgépjármű sorozatát új off-road...

Itthon az új Lexus NX: itt a plug-in hibrid hajtás!

A márka legfontosabb modelljéből - 2014 óta - több...

Szeptembertől érkezik a Kia EV6 Magyarországra

Megtapogathattuk, beleülhettünk a Kia első tisztán elektromos hajtásra tervezett...

A Renault Trucks 2021 évi fejlesztései

Változik a dizájn, megújul a kormányoszlop, az ülések, és...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás