Bemutatók

2013. február 4. hétfő, 16:08

Ford Fiesta bemutató: felpörög

A Ford átrajzolta a Fiestát, a fő újdonság, hogy az Év Motorja is az orrába költözött.

A 2007-ben bemutatott hatodik Fiesta sorozat jól teljesít, elégedett is vele a Ford, a mostani ráncfelvarrás egyik célja, hogy a kisautó vonalai jobban igazodjanak a megújuló palettáéhoz (B-Max, Focus, Kuga és majd a Mondeo) és hogy, egy kis figyelmet irányítsanak a 2012-es Év Motorjára, az általunk is többször bemutatott háromhengeres turbós benzinesre. A mechanikai újdonság a motorokon kívül kevés, a padló a régi, és az elöl segédkeretes McPherson, hátul csatolt lengőkaros futóműben is csak a hangolás és a szilentek újak. A kormányzás változatlanul elektromechanikus rásegítésű, az első lökhárító, és a nagy, Aston Martinos cápaszáj új elem, frissek a fényszórók a LED-es menetfényekkel, a hátsó lámpák és a motorháztető.

Ford Fiesta

Bent visszafogottabb az újítás, változtak az ajtókárpitok, új a középkonzol ötcolos színes képernyője, kicsit mások az ülések, és kibővült a kárpitválaszték. A mostantól okostelefonos alapú navigáció és a fedélzeti információs rendszer kezelése sokat egyszerűsödött, és a Fiestával Európában is megjelent a tengerentúlon már sikeres MyKey. Ez tulajdonképpen programozható kulcs, főleg akkorra, amikor a gyerek kölcsön kapja az autót. Előre beállítható a hifi maximális hangereje, a végsebesség, és még egy csomó biztonságnövelő funkció a szülők örömére.

Ford Fiesta

A csupa Euro5-ösből álló motorsor elképesztően színes, a háromhengeres, kis közvetlen befecskendezéses turbós benzines 100 és 125 LE-s kivitele mellett megjelent ugyanez a gép, szívó változatban is, szintén kétoldali változó vezérléssel és közvetlen befecskendezéssel 65 és 80 LE-vel. A korábbi 1,25-ös (60 és 82 LE), 1,4-es (96 LE) és 1,6-os (105 LE) benzinmotorokat átfésülték, de alapjában változatlanok, a dízelek közül eltűnt az 1,4-es, helyette itt a friss, 75 LE-s 1,5-ös (a B-Maxban debütált). Ez fix geometriával tölt és nincs közteshűtője, de cserébe viszonylag olcsó, részecskeszűrős, és elég takarékos is. A továbbszolgáló közteshűtős, hengerenkénti kétszelepes PSA-Ford 1,6-os (95 LE) műszaki rokona, igazából csak a furata kisebb. A váltók mind ötsebességes kézik, hatfokozatú duplakuplungos robot az 1,0 l-es turbós 100 LE-s változatához rendelhető, az 1,6-os benzines pedig csak ezzel fut. A legerősebb dízel csökkentett lég- és gördülési ellenállású, startstopos Econetic kivitelben is készül 3,3 l/100 km-es vegyes fogyasztással. A startstop a háromhengeres benzinesekhez is elérhető, a legerősebb kizárólag így kapható.

Ford Fiesta

Az új Fiesta változatlanul három és ötajtós karosszériával készül, alapáron hét légzsákos (vezetői térdlégzsákja is van), és minden kivitelben alap az ESP. Már itthon is rendelhető, induló listaára az 1,25-ös benzinessel (60 LE), három ajtóval 3,3 millió forint.

SZG

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Indul a Hangos Az Autó!

Idén 30. évfolyamába lépett Az Autó, az autóslap, és...

Bemutatkozik a Hangos Az Autó

Bemutatkozik a Hangos Az Autó, kiadónk podcast adása. Érdekli,...

Munkába állt az első elektromos Renault Trucks D

Az akkumulátoros elektromos járműveket már Európa-szerte alkalmazzák a városi...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest immár 32 tagú zsűrije a tisztán elektromos...

Oktatás a Magyar Autóklub vezetéstechnikai pályáján (x)

Hasznos és élményekkel teli programmal vár mindenkit a MAK...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás