Hírek

2012. április 12. csütörtök, 12:34

612 lóerős csúcsmodell a Mercedes G-osztályból

Minden eddiginél erősebb modell jelent meg a frissített Mercedes G-osztály kínálatában. A G65 AMG 612 lóerős, duplaturbós V12-es motort kapott, 1000 Nm-es csúcsnyomatékkal. Az autó értékesítése nyáron kezdődik.

Több mint harminc éve van piacon a Mercedes-Benz G-osztály, a legújabb frissítéssel a divatos trendeknek próbál megfelelni a terepjáró. Külsőre keveset változik, LED-es nappali fényeket kap, illetve külső visszapillantóit is áttervezték. Az AMG változatok ezen felül dupla lamellás új hűtőrácsot, új lökhárítókat, 20 colos felniket és vörös féknyergeket kapnak.

Több változás történt az utastérben, teljesen áttervezték a műszerfalat és a középkonzolt, az egységek az ML-ből érkeznek. Szintén új az automata váltó kapcsolója, amely ezentúl hétfokozatú egységet vezérel, az összes motort ezzel párosítják. Alapmotor marad a 211 lóerős, G 350 Bluetec dízel, amelynek legnagyobb nyomatéka 540 Nm. Marad az 5,5 literes, 388 lóerős (530 Nm) V8-as is.

Az új G63 AMG az 5,5 literes, duplaturbós V8-as motort kapta 544 lóerővel és 760 Nm-es csúcsnyomatékkal, valamint start-stop rendszerrel. Új csúcsmotor a hatliteres, duplaturbós V12-es a G65 AMG-ben, teljesítménye 612 lóerő 1000 Nm-es csúcsnyomaték mellett. Megjelenik a kínálatban a távolságtartó Distronic Plus tempomat, holttér-asszisztens és a parkolássegítő Parktronic rendszer. Az értékesítés nyáron kezdődik, az újdonság premierjét a Pekingi Autószalonon tartják.

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Az új Lexus NX plug-in hibrid hajtással is elérhető lesz

A márka legfontosabb modelljéből 2014-es bemutatkozása óta több mint...

Szeptembertől érkezik a Kia EV6 Magyarországra

Megtapogathattuk, beleülhettünk a Kia első tisztán elektromos hajtásra tervezett...

A Renault Trucks 2021 évi fejlesztései

Változik a dizájn, megújul a kormányoszlop, az ülések, és...

Haszonjárműként kapható újra a Suzuki Jimny

2020-ban a szigorodó európai károsanyag-kibocsátási szabályozás miatt a japán...

Kia Carnival

Európából sajnos régóta eltűnt, Észak-Amerikában azonban a Sedona örökébe...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás