Hírek
Új Hyundai i30 - Második felvonás
Egyelőre annyi tudható, megmaradnak a korábbi négyhengeres benzines és dízelmotorok.
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
Nyilvánosságra hozták a második generációs i30-ról készült első fényképet, bár a hivatalos premier csak a hamarosan kezdődő Frankfurti Autószalonon lesz szeptember 13-án.
A formaterv teljesen új, a középkategóriás i40 lendületes vonalvezetését örökölte. Ugyanígy a nagyobb testvér megoldásai köszönnek vissza az utastérben.
![]() | |
![]() | ![]() |
![]() | |
| |
![]() |
A 2007-ben bevezetett i30 volt az első olyan Hyundai modell, amelyet Európában terveztek, és Európában, a csehországi üzemében gyártanak. Szintén az i30 volt az első Hyundai, amely ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP töréstesztjén. Az újdonságot is a rüsselsheimi technológiai központban fejlesztették ki, s marad az európai gyártás.
A gyár a képek mellett viszonylag kevés információt hozott nyilvánosságra, így mindössze annyit lehet tudni, hogy maradnak a korábbi négyhengeres benzines és dízelmotorok, s megjelenik mellettük az 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses GDI aggregát is. A sebességváltó hatfokozatú kézi, és hagyományos, bolygóműves automata lehet.
Az új i30 piaci bevezetését 2012 tavaszára időzítik.
Comments
Eseménynaptár
Friss anyagok

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...