Hírek

2011. július 7. csütörtök, 03:18

Három eladási rekord a Mercedes-Benznél

Januártól júniusig világszerte 610 531 ügyfél döntött a márka személyautói mellett.

A Mercedes-Benz három értékesítési rekordot jelentett be. Az elmúlt hónapban 120 510 autót értékesítettek, többet, mint a vállalat történetének bármely másik júniusa során. Egyúttal április és június között a legnagyobb forgalmú negyedévet könyvelhették el. Ráadásul a stuttgarti autógyártó számára ez volt az eddigi legjobb eredményt hozó első félév.

Az eladások az elmúlt negyedévben 7,2 százalékkal, 329 979 autóra nőttek. Januártól júniusig világszerte 610 531 ügyfél döntött a márka személyautói mellett. A Mercedes-Benz célja, hogy az évet (a Smartot beleértve) több mint 1,3 millió autó eladásával zárja.

Mercedes-Benz

Az első félévben a dinamikus fejlődés elsősorban az ázsiai és a BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) piacán volt megfigyelhető. Kínában a Mercedesek iránti kereslet 2010 első félévéhez képest 52,3 százalékkal, 92 174 darabra nőtt. Júniusban a kiszállított autók száma 16 278 volt, 19,1 százalékkal magasabb a tavaly júniusinál.

Ázsia többi piacán hasonló eredmények születtek. Tajvan (+45 százalék), Dél-Korea (+16,6 százalék), India (+40,3 százalék), Oroszország (+70,6 százalék). Brazíliában az év folyamán 34,7 százalékkal nőtt a Mercedesek iránti kereslet. Brazíliában és Oroszországban ez a június volt a márka történetének eddigi legjobb hónapja.

A második legfontosabb exportpiacon, az Egyesült Államokban az első félév során 110 926 Mercedest adtak át, 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Németországban 123 013 autót tudtak eladni, ez tavalyhoz képest 550 autóval jelent többet.

Nyugat-Európában, Németország nélkül, 153 830 Mercedes talált gazdára, kereken 1500-zal több, mint 2010 első félévében. A kereslet leginkább Nagy-Britanniában (+11,7 százalék), Belgiumban (+13 százalék) és Svédországban (+20 százalék) tudott növekedni.

A Smartból júniusban világszerte 10314 példány fogyott, 7,9 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az első félévben összesen 54 801 törpeautót adtak el. Kínában több mint négyszer annyi fogyott belőle, mint egy évvel korában: 5493 Smartot adtak át a vásárlóknak.

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

Első ecoMobility Day a Magyar Autóklub szervezésébenElső ecoMobility Day a Magyar Autóklub szervezésében

Rendhagyó közlekedési témájú konferencia és környezetbarát járműveket bemutató nyílt...

A Nokian Tyres Romániában kezdi meg az első zöldmezős, CO2-mentes gyárának építését

A finn abroncsgyártó vállalat Nagyváradon építi majd meg új...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás