Hírek

2011. április 13. szerda, 00:53

Megjelent az új Kia Picanto

Májusban ötajtós, ősztől sportosabb háromajtós változat jön.

Picanto: teljesen más, mint az elődje

A Kia bemutatta a legkisebb modelljének második generációját. Az új Picanto teljesen különbözik a 2004-ben megjelent az elődtől. Kapható lesz háromajtós változatban is, amely sportosabbnak hat, és azt a közönséget célozza meg, akiknek (még) nincsen szükségük négy ajtóra.

A nyár elejétől kezdetben kapható változat mégis csupán az ötajtós lesz, a háromajtós csak ősszel érkezik. A koreai autógyártó arra számít, hogy minden harmadik eladott Picanto a háromajtós variánsból kerül ki.

A hossza 6 centit nőtt

A külcsín tekintetében a Picanto is belesimul a Kia formatervezési koncepciójába. A frontrészt a Kiákra jellemző "tigrisorr" uralja, amely már ismert a Venga és a Sportage elejéről. Ehhez adódik a kettős trapéz kialakítású hűtőrács.

A 3,6 méteres hossz annyit tesz, hogy a Picanto 6 centit nőtt, amely nagyobbrészt a hátsó utasok lábterén javított (+3,6 centiméter). A beltérben az utasok kiforrott megoldásokra bukkanhatnak. Szemre és tapintásra egyaránt jó az anyagminőség. A csomagtartó 200 literes.

A passzív biztonságról hat légzsák, illetve a vezető oldalán pluszban térdlégzsák gondoskodik. Az aktív fejtámlás első üléseken túl rendelhető, illetve egy szint felett szériatartozék a menetstabilizáló elektronika.

A Picanto mozgatásáról 1,2 literes motor gondoskodik, több változatban. Választható 69 illetve 85 lóerős benzines, illetve gyárilag beszerelt autógáz 82 lóerővel. Az üzemanyag hatékony felhasználását mindhárom motortípusnál start-stop elektronika segíti.

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás