Hírek

2011. február 21. hétfő, 00:44

75 éves az első dízelautó

A személyautóba épített dízelmotor diadalmenete 1936-ban kezdődött.

Mercedes-Benz 260 D

Mára a dízelmotor nélkül elképzelhetetlen a személyautó-gyártás. A kicsit nehézkes elterjedése után a legtakarékosabbnak számít a belsőégésű motorok között. A Bosch fejlesztői abból indulnak ki, hogy a következő négy év során a dízelmotoros kompakt autók fogyasztása átlagosan 3,6 liter lesz száz kilométeren.

75 évvel ezelőtt a Bosch szállította a befecskendező-rendszert a világ első dízelmeghajtású autójához. A vállalatot alapító Robert Bosch 1922-ben személyesen adott megbízást a befecskendező-szivattyú kifejlesztésére. Az első dízelmotoros teherautó 1924-ben jelent meg Németországban, 1927-ben pedig beindult a dízelbefecskendezők sorozatgyártása.

A múlt század 30-as éveiben a Daimler-Benz azt tervezte, hogy a dízelmotort személyautókba is beépíti. A világ első dízelautója, egy Mercedes-Benz 260 D, az 1936-os berlini autókiállításon mutatkozott be. Egyharmadával kevesebb üzemanyagot fogyasztott, mint az ugyanolyan erős benzinmotor. Az eladási számok viszont szerények maradtak, mert a teljesítményleadás és a kulturált járás terén nem tudta felvenni a versenyt a benzinesekkel.

Volkswagen Golf I

Csak a II. világháború után emelkedett folyamatosan a dízelmotor jelentősége a személyautók között. 1950-ben a Bosch legyártotta az egymilliomodik dízel befecskendező-szivattyút teher- és személyautók számára. Az öngyulladó motorok a takarékosságuk révén különösen gyorsan váltak kedveltté a taxisok között.

A dízelek valódi virágkorára viszont a hetvenes évek közepéig, az olajválság és a Volkswagen Golf közös megjelenéséig kellett várni. A Golf volt az első, úgynevezett gyorsjárású dízelmotorral szerelt kompakt autó. A Bosch gyártotta elosztó-befecskendező-szivattyúnak köszönhetően egyszerre volt könnyen felpörgő és takarékos.

Európában végül egyik neves gyártó sem akart lemaradni, és megjelentek a megfelelő kivitelű modellekkel. Turbófeltöltéssel és optikai tuninggal bizonyította a Golf GTD, hogy a dízel személyautó sportos is lehet. Az Opel 1972-ben épített dízel Opel GT kísérleti prototípust, a Mercedes pedig 1978-ban a C111-III-al és az általa megdöntött 20 világrekorddal keltett világszerte feltűnést.

Az olaszországi Nardóban kilenc sebességi rekordot állítottak fel. A legnagyobb sebesség 338 km/h volt, az átlagsebesség pedig óránként 325 kilométerre adódott. A kísérleti autó az akkor megjelent Mercedes-Benz 300 D öthengeres, 3 literes motorja köré épült. 1978-ban a BMW volt az első gyártó elektronikusan szabályzott befecskendezőszivattyúval. A márka első turbódízele, a hathengeres BMW 524 td egy csapásra a kora leggyorsabb dízelmotoros szériaautójává vált.

(folytatjuk)

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Oldtimer Show 2022

Május 13-15. között rendezték a XVII. oldtimer jármű kiállítást.

Can-Am Ryker 900 Rallye

A Can-Am Ryker egy roadster és egy túramotor szerelemgyereke,...

Már rendelhető a bZ4X, a Toyota első akkumulátoros elektromos modellje

A Toyota új bZ – beyond Zero – almárkájának...

Magyarországon is bemutatkozik az MG

Három modell forgalmazásával kezdi meg hazai tevékenységét a kínai...

Hangos Az Autó! – 5. rész

Letölthető és hallgatható podcast mellékletünk aktuális, júniusi adása.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás