Hírek

2011. január 24. hétfő, 00:02

Hibridhajtást kap a Chrysler 300 C

A Chrysler Aspen hibridváltozata már 2008-ban kapható volt, de nem volt sikere. Mostanra a prémium autók között a hibridhajtás szinte magától értetődővé vált.

Két év múlva jön a hibrid

Az amerikai Chrysler a megújult 300 C csúcsmodellt 2013-tól hibridhajtással is felszereli majd, jelentette be Sergio Marchionne, a Fiat elnöke. Az olasz autógyártó szorosan együttműködik az amerikaiakkal, így például néhány Chrysler modellt Európában Lancia név alatt fognak forgalmazni.

A még névtelen Lancia ruhás 300 C-hez is rendelhető lesz a hibridhajtás. Az viszont nem ismert egyelőre, hogy a nagy limuzin tulajdonosai az elektromos motorok és a nyolcsebességes váltó segítségével mekkora üzemanyag-megtakarításra számíthatnak.

A prémium kategóriában már szinte elvárás

A Chrysler, illetve leánymárkája, a Dodge számára messze nem ismeretlen terület a hibridtechnológia. Már 2008-ban kapható volt a Chrysler Aspen és a Dodge Durango hibridváltozata. Az érdeklődés viszont nem volt túl élénk irántuk, és így csak kis példányszámban készültek.

A technológia visszatérése azért lehet most sikeresebb, mert a hibridhajtás ebben az autópiaci szegmensben szinte magától értetődővé vált. A Lexus GS 450h mellett a BMW és az Audi is rövidesen megjelenteti a csúcslimuzinjai spórolós változatát.

Egyrészt az ilyen kivitel segítségével csökkenthető a márka által kínált modellek után számított átlagfogyasztás. Ezt egyre jobban figyelik és szabályozzák a tengerentúl illetve az unióban. Másrészt a hibridek révén javul a prémiumszegmensből autót választó ügyfélkör környezettudatossága.

Comments

comments

Címkék: , ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

Első ecoMobility Day a Magyar Autóklub szervezésébenElső ecoMobility Day a Magyar Autóklub szervezésében

Rendhagyó közlekedési témájú konferencia és környezetbarát járműveket bemutató nyílt...

A Nokian Tyres Romániában kezdi meg az első zöldmezős, CO2-mentes gyárának építését

A finn abroncsgyártó vállalat Nagyváradon építi majd meg új...

Hangos Az Autó! – 7. rész

Az 7. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

Legyen saját címoldala!

Lepje meg rokonait, barátait, üzletfeleit, vagy akár saját magát...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás