Bemutatók

2010. augusztus 18. szerda, 17:32

Tuningbemutató: Vulca - Méretes szabóság

Magyar tervező, olasz műhely, német technika.

Semmilyen mai autóhoz sem hasonlít az alukarosszériás Vulca. Az S-kivitel végsebessége 320 km/óra, 3,2 másodperces állórajtos százas sprintjével a sportmotorkerékpárokat is megszorongatja

A tervek szerint mindössze tíz készül a legsportosabb Vulca S-ből, és egyik sem lesz százmillió forint alatt. Az exkluzív Gran Turismo ötlete Mario és Wlater Faralli, valamint Luca Mazzanti agyából pattant ki: megpróbálják feléleszteni és a mába átültetni az ötvenes-hatvanas években virágzott egyedi olasz autóépítők világát. Azaz nagyon kis sorozaú autót szeretnének gyártani, teljesen kézi munkával az ügyfelek legapróbb egyéni igényei szerint.

A kívül használt színek és anyagok a beltérben is megjelennek. A kezelőszervek többsége BMW-származék

Vérbeli olasz GT-autó, a Vulca a 27 éves formatervező, Tárnok Zsolt rajzasztalán született. A karosszériát a lágy ívek és finom domborulatok egymásba olvadása jellemzi, a hátsó sárvédők erős kidudorodása és együttes íve a klaszszikus autókat idézi, ám itt a vonalak beolvadnak az oldallemezbe. A 2+2 üléses kabin hátsó része erősen elkeskenyedik, helyet adva a hátsó sárvédők széles domborulatainak. A tetőív közepén kétoldalt egy-egy finom bemetszés indul, s egészen a csomagtérajtó aljáig fut, mintegy keretbe foglalva a hátsó szélvédőt. A karosszéria alumínium, az ősi technikával sablonokon kalapálják méretre a lemezeket. Kézzel készül a beltér is, így egy példány gyártása hat-nyolc hónapig eltart, s a munka csak a megrendelés után indul. Természetesen nem minden részegység saját gyártású, az autó szíve például

Még nem jelentkezett vevő a hazai piacra szánt egyetlen, 4,4 literes, 400 lóerős Vulca Concorde-ra

BMW-alapú szívó V10-es – az M5-ből és az M6-ból is ismerős –, de 5,0 helyett 6,0 literes, és 507 helyett 630 LE-t teljesít, így mindöszsze 3,2 másodperc alatt gyorsítja a Vulcát 0-ról 100-ra. A végsebesség 320 km/óra feletti. A futómű és a hajtáslánc is BMW-származék, az M6-osból való az elöl McPherson-, hátul oldalanként több lengőkaros felfüggesztés és a hétfokozatú bolygóműves automata. Az utasteret szintén Tárnok Zsolt tervezte, egy éjszaka alatt készült el a látványtervvel. A budapesti premierre egy különleges, kizárólag magyar ügyfeleknek elérhető kiadás is megépült.

Nem is kicsi a háromszög fedél alatti csomagtartó

A Vulca Concorde Edition elnevezés egyszínű, fényes fehér fényezést és mattfekete első és hátsó spoilereket, egyedi kerekeket, kerek műszereket jelent, s egy különleges él is végigfut az autó orrán, a két oldalsó légbeömlő között, benne az egyedi nappali fényekkel, és az első rendszámmal. A mechanikai alapok megegyeznek a Vulca S-ével, a motor itt is BMW-alapú, de csak 4,4-es, V8-as és 400 LE-s. A Vulca megrendelésekor különleges figyelem illeti meg a tulajdonost: nem csak választhat a különféle színek, anyagok, kiegészítők közül, a gyártás alatt többször ki is utazhat, hogy saját szemével láthassa, amint álmai autója megszületik. ÁT

Bővebben az Az Autó 2010/8. számában olvashat a cikk témájáról!

Comments

comments

nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás