Hírek

2010. február 23. kedd, 12:17

Citroën újdonságok itthon - Erősítés a kicsiknél

Két új kisautóval is gazdagodott a Citroën-palettája, a már ismert C3 vadonatúj generációja mintegy 10 százalékkal olcsóbb, mint a korábbi. Míg a C3 csakis ötajtós lehet, a vele azonos padlólemezre épülő, prémiumos DS3 háromajtós.

Nem csupán a videotesztünkből  megismerhető C3 friss, új szolgáltatás a Citroën-szalonokban, hogy minden új autót lepel alól adnak át

A C3-ast már bemutattuk, sőt a héten, február 25-én megjelenő márciusi számunkban már részletes tesztje is olvasható, videotesztje itt látható. Padlólemeze a korábbi, persze elülső McPherson és hátsó csatolt lengőkaros felfüggesztése is finomított. Legfőbb újdonsága a Zenith-tető, vagyis az első utasok fölé ívelődő szélvédő, mely a harmadik felszereltségi szinten 109 000 forint, a csúcsverzióban szériatartozék. A C3 négyféle benzines (1,1, 60 LE; 1,4, 75 LE; 1,4 VTi, 95 LE és 1,6 VTi, 120 LE), valamint háromféle dízel (1,6 HDi, 70 LE, 1,6 HDi, 90 LE és 1,6 HDi FAP, 92 LE) motorral választható. A legtakarékosabb a legerősebb dízel, 3,8 l/100 km átlagfogyasztással és 99 g/km CO2-emisszióval. A legolcsóbb C3 listaára 3 170 000 forint, de nem szokatlan módon van akciós árenyhítés, így 2 790 000 forinttól, az első 100 megrendelőnek ráadásul felár nélkül 4 év garanciával megkaparintható az újdonság. Négy légzsák, ABS, Isofix-gyerekülésrögzítő-rendszer, elektromos elülső ablakmozgatás, távirányítós központi zár, fedélzeti számítógép és állítható magasságú vezetőülés a kizárólag az alap (1,1 l-es) motorral kapható Tendance alapverzióhoz is jár. Az 1,4-es benzines és dízel motorokkal is választható Tendance Plus ezen felül manuális légkondicionálót és MP3-olvasós, külső audio-csatlakozós CD-rádiót is ad. A függönylégzsákokat, tempomatot, ködfényszórókat, bőr borítású kormányt és fényezett külső kilincseket soroló Collection verzióhoz a leggyengébb és a legerősebb benzines kivételével bármely motor társítható, a csúcs Exclusive pedig csak a két-két erősebb benzines és dízel variánssal kombinálható. Utóbbi automata légkondit, Zenith-szélvédőt, 16”-os alufelniket, tolatóradart, elektromosan állítható és behajtható külső tükröket, sötétített hátsó ablakokat, króm díszítőelemeket és részben Alcantara ülésborítást is felvonultat.

Elkülönített, szőnyeg borítású eladótérből kínálják a DS-modelleket. Nézze meg a DS3 fotógalériáját!

Noha csúcsverziójával már a „normál” C3 is igen nívós, a Citroën most az előbbivel azonos padlólemezre épülő DS3-mal nyitja prémiumvonalát. Nem titok, hogy a jövőben várható a DS4 és a DS5-t is. Méretben a „C”-modellekkel azonos jellemzőkkel, de prémiumosabb kialakítással, minden esetben az eggyel nagyobb kategóriához közelítő árral. Az áprilistól rendelhető DS3 4 190 000 forintos ára gyakorlatilag a C4-é. A motorpaletta a C3-asénál izmosabb, az 1,4 VTi, 95 LE és 1,6 VTi, 120 LE benzinesek mellett az 1,6 THP, turbós, 155 lóerős variánst is kínálja, az 1,6 HDi (90 és 110 LE) dízelekből azonban itthon csak a szerényebbiket forgalmazzák, a tervek szerint áprilistól. A kialakítás és a felszereltség is prémiumosabb, mint a C3 esetében.

A DS opciós színei valóságban is megtekinthetők, a modell konfigurátorával az interneten és méretes LCD-kijelzővel a szalonokban is lehet molyolni

A DSign, DStlye és DSport szintek belépője is kínál sok más mellett kitörésgátló (ESP) elektronikát, 6 légzsákot, ködfényszórókat, elektromos külső tükröket, sebességkorlátozóval kombinált tempomatot, MP3-olvasós, 6 hangszórós, kormányoszlopról vezérelhető audiorendszert, krómozott kipufogóvéget és kilincseket is. Az opciók sora szintén hosszú, navigációs rendszer, mélynyomós hifi, kétzónás automata légkondi, Bluetooth-kihangosító, 11 különféle alufelni, eső- és lámpaszenzor, két tónusú fényezés egyaránt szerepel. A variálhatóság a technikai csemegékkel még korántsem ér véget, a tetőhöz külön választható fényezésre temérdek díszítő-motívum kérhető, a tükrök háza és az irányjelzőt is hordozó nyele külön-külön variálható krómmal, illetve a karosszériáéval azonos vagy egyéb színnel. A sokféle verzió a márka weboldalán és a szalonokban egyaránt konfigurátorral tekinthető át, az ízlés szerint megszerkesztett autók így több szemszögből is megtekinthetők. A DS vásárlók nem csupán autójuk rendelésekor élveznek különleges kiszolgálást, autójukhoz sok egyéb mellett csereautós garanciális szervizelés jár.

Az Autó e héten megjelenő márciusi számából a C3 részletes hazai tesztjéből, a DS3 külföldi menetpróbájából ismerhető meg.

Comments

comments

Címkék: , ,
nyomtatóbarát verzió

Hozzászólások

Comments

comments

Powered by Facebook Comments

Eseménynaptár

Friss anyagok

XVI. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, 2023 Hévíz

Nyáron újra csináljuk a fesztivált, találkozzunk Hévízen, a részletekért...

A gyújtógyertyák feladata

A gyújtógyertyák elsődleges feladata a levegő/üzemanyag keverék begyújtásához, valamint...

Megvan Európa legjobb vétele!

Az Autobest összeurópai zsűrije a Renault Austral-t választotta 2023...

Miért fontos az olajszűrő?

Ha a motorban az olaj hosszabb ideig szűretlenül marad,...

Hangos Az Autó! – 8. rész

Az 8. rész az első téma alatti lejátszóval indítható...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás